Teszünk a csipre…
Mi tagadás, szánalmas világot élünk. Ahogy nő a nyomor, a munkanélküliség, úgy válik a hatalom egyre inkább a polgárokat otthonukban is vizslató, utánuk kémkedő Nagy Testvérré. Ennek egyik ékes példája, hogy októbertől a Regionális Élelmiszeripari és Állategészségügyi Felügyelet állítólag hajtóvadászatot indít a csippel el nem látott házi kedvencek, kutyák, macskák és vadászgörények ellen. Ellenőreik ugyanis speciális műszereik segítségével akár az utcáról is meg tudják majd állapítani, hogy hol tartanak olyan háziállatot, melyet nem láttak el elektronikus azonosítóval. Igaz, a macsekok némileg dacolnak a rendszabályokkal, mert általában öntörvényű, szabad állatok, s mint ilyenek, magasról tesznek az uniós vízfejűekre. A macska nem ül meg a fenekén, mint a házhoz, gazdihoz hű ősi ellensége, a kutya, hanem szabadon átruccan a szomszédba, sőt messzebbre is elcsavarog, ha úgy hozza kedve. Rá nyugodtan mondhatja a tulajdonos, hogy nem is az övé, csak vendégségbe jött egerészni. (Apropó egerek! Az mekkora buli, azaz bevételi forrás lenne az államnak, ha ezeket a cincogó jószágokat is csippel kéne elláttatni…) Igaz, a törvényalkotó bürokratákon azért nem olyan könnyű kifogni, felötlött bennük ez a lehetőség is, s kitalálták, hogy „amennyiben a macska rendszeres kontaktusban van az emberrel, s bejáratos a házba is”, nosza bírságolható a gazda, ha nem csipog a csip, azaz nincs személyazonosságija Kandúr Bandinak! Hogy mit is értsünk rendszeres kontaktus alatt, az ugyan nem egészen világos, de arra lesznek a falvakban vizslató szakemberek, hogy ezt majd a saját szájízük szerint értelmezzék. Hogy mit szólnak ahhoz a kutyusok és a vadászgörények, hogy ezentúl nekik is szükségük lesz „személyi azonosítóra”, nemcsak Banános Joe-nak, nem tudni, feltehetően ugyanúgy nem értik ezt az egészet, mint említett filmbéli kétlábú barátjuk. Csakhogy félő, hogy ez is csak arra lesz jó, hogy megbírságolhassák (méghozzá indokolatlanul magas összegre, 300 euróra akár ismételten is!) azt a kisnyugdíjast, aki elmulasztotta csippel elláttatni egyedüli társát, házőrzőjét, melytől azt reméli, megőrzi attól (amire a törvény nem képes), hogy akár néhány eurójáért agyonverjék az otthonában, vagy hogy rendszeresen ellopják a háztáji veteményeskertből a terményét. Rá lesújt majd a törvény szigora, de kevésnek bizonyul például a felelőtlen harcikutya-tulajdonosokkal szemben, akik nem haboznak majd akár ráuszítani a vizslatókra kedvenc „ölebüket”. Ugyancsak írott malaszt marad az említett törvény és az azonosítóval való ellátási kötelezettség azokon a roma telepeken, ahol falkában garázdálkodnak a kóbor kutyák, rettegésben tartva az egész környéket. Így aztán, bár eredetileg ennek az egésznek a felelőtlen kutyatulajdonosok ellen kellett volna irányulnia, őket fogja a legkevésbé sújtani, s a velük kapcsolatos problémákat a legkevésbé megoldani. Ugyancsak nem lesz majd megoldás arra sem, hogy ugrásszerűen megnő a kivert, kóbor állatok száma is, melyeket mellesleg az őket befogadó menhelyeknek kell majd azonosítóval elláttatni. Azoknak a menhelyeknek, melyek kapacitása, anyagi lehetőségei már a jelenlegi állapotok megoldására sem elegendőek. Bár kötve hiszem, hogy ez bárkit is érdekelne az illetékesek közül…
– nkzs–
DUNATÁJ HETILAP
