Vajon eddig hányan tudták azt, hogy a múltban legbefolyásosabb és leggazdagabb, ősi magyar főnemesi család egyikének sarja, a volt komáromszentpéteri gróf, Zichy Wladimir unokája és az erdélyi Bánffy Dezső báró dédunokája 16 évig állt polgármesterként a Komárom-Esztergom vármegyei Leányvár község élén? A magyar arisztokráciáról szóló érdekességek mellett ez is kiderült a Zichy-címerre utalva, Szarvasagancs és kereszt címmel, november 11-én a komáromi Zichy-pontban megtartott beszélgetőesten, amelyet Sárközi János helytörténész vezetett. Vendége pedig az említett leszármazott, báró Bánffy Miklós volt, akit ostromolt kérdéseivel a családi titkokra is kíváncsi hallgatóság.
Először Sárközi János levetített egy összeállítást a Zichy család darufalvi ágának történetéről, amelynek legjelesebb ismerője Nagy Iván kutató volt. Egyebek mellett hallhattunk Zichy Miklós grófról (1796 – 1856), Zichy Károly volt hadügy- és belügyminiszter negyedik fiáról, aki a főnemes család tagjai közül, „komáromszentpéteri földesúrként” talán a leghosszabb ideig élt járásunk nevezett községében. A helyi lakosok gondos gazdának tartották őt, aki nem csak a saját birtokával, hanem e falu lakosaival is törődött.
A fiának, Zichy Gábornak (1827 – 1899) öt gyermeke született, akik közül Miklós és Frigyes Komáromszentpéteren látta meg a napvilágot. Az utóbbi (1856 – 1915) országos és vármegyei szintű, ellenzéki politikusnak számított, aki az 1905-ös választásokon az udvardi választókerületben nyert mandátumot. Három fia katonaemberként vált ismertté. Közülük Frigyes (1860 – 1927), a fivéreitől eltérően, a politikában sosem vett részt. Jelenleg az ő dédunokája családjával együtt Budapesten él.
Miklós Wladimir nevű fia (1864 – 1929) szintén örök ellenzéki politikus és kedvelt szónok volt. Az unokatestvérével, Zichy Melanievel megvalósult házasságkötése után részben Erdélyben élt. Az 1905-ös és a megismételt 1906-os választásokon is a balassagyarmati választókerület képviselőjévé vált. Annak az Apponyi Albert grófnak a politikusi köréhez tartozott, aki az 1920-as évi, sorsdöntő párizsi békekonferencián a magyar küldöttséget vezette. Nos, a várpalotai családi kriptában eltemetett Wladimir a Zichy-pont jeles vendégének, Bánffy Miklósnak az anyai nagyapja, az erdélyi Bánffy Dezső báró pedig az apai dédnagyapja volt.
Az édesapja, Bánffy Dániel pedig erdőmérnöknek tanult Selmecbányán és Sopronban, s az egész családi erdőbirtokkal törődött, amit az ő javaslatára részvénytársasággá alakítottak át. Ekképp a Bánffy-uradalom sikeresen átvészelte a történelem viharait, ám attól végül a kommunista hatalom megfosztotta a családot. Amikor 1940-ben Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, Dánielt választották meg az Erdélyi Párt egyik vezetőjévé, majd földművelésügyi miniszterré. Ez utóbbi posztján a németek 1944. III. 21-i bevonulásáig tevékenykedhetett.
A múltidéző családi fotók közös megtekintése után a vendég a hallgatóság kérdéseire is szívesen válaszolt. A szülei megismerkedéséről megtudtuk: Bánffy Dániel élénken érdeklődött Zichy Wladimir és neje, Melanie három lánya iránt, akik közül állítólag Eleonóra volt a legifjabb, Jozefa a legszebb, Mária pedig a legokosabb. Bár legjobban Eleonóra tetszett neki, de amikor megtudta, hogy ő nem szeretne sok gyermeket szülni, a 29 éves Mária pedig már nagycsaládra vágyott, az utóbbit vette feleségül. Hét utóddal, köztük a jelen levő Miklóssal örvendeztette meg a férjét, közülük az elsőt 30, az utolsót pedig 42 évesen szülte. Eleonóra és Jozefa pedig vénkisasszony maradt…
Arra a kérdésre, hogy az arisztokrata családoknak csöppet sem kedvező időszakban, 1948-ban született Miklós mennyit tudhatott a származásáról és a jeles elődeiről, így válaszolt: „Még 7 éves sem voltam, amikor apa nélkül maradtam. Amíg ő élt, az egyik rokonával, Bethlen Dániellel együtt lovaskocsis fuvarozásból tartotta el a családunkat. Miután leesett a villamosról, s az egyik oldalára lebénult, az anyánknak kellett gondoskodnia a családról. Tudtam a származásomról, de a szüleim sosem beszéltek a hajdani jólétünkről, ha pedig ilyen jellegű kérdéseket tettünk fel, áttértek más témára. Ekképp akartak minket megóvni a kellemetlen következményektől, valamint a nagyravágyástól és a dicsekvéstől”.
Bölcs szülei a gyerekek tudatába vésték: az arisztokrata származás nem saját érdem, hanem isteni kegyelem, ám a Bánffy-Zichy-értékeket kötelesek megtartani. Őket arra nevelték, hogy inkább az elődeik tetteire legyenek büszkék, s mindig a jó emberi érzések vezéreljék őket.
Bár az apjához hasonlóan ő is erdőmérnök szeretett volna lenni, de mivel e szakon akkoriban nyolcszoros volt a túljelentkezés, biztos volt abban, hogy a történelmi vezetéknevével nem lenne esélye a soproni főiskolai felvételi vizsgán. Ezért inkább élelmiszeripari folyamatirányítási mérnöknek tanult. Pedig később az ottani főiskolán tanársegédként dolgozott sógora ennek éppen az ellenkezőjét állította: „Ha csak egyetlen diákot vehettek volna fel, az te lettél volna, hiszen az akkori tanszékvezetők még az általuk nagyrabecsült apádtól kapták az ösztöndíjat…”.
A vendégről az is kiderült, hogy bár mindig nagyon jól érezte magát az előző lakhelyein, és 1981 óta a Dorog és Piliscsaba között található Leányváron van állandó lakhelye, leginkább erdélyinek tartja magát, és oda bármikor szívesen tér(t) vissza. Annak ellenére, hogy az édesapjától azt hallotta: a politika csúnya dolog, ezért sose kerüljön annak közelébe, 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum – MDF alapítói közé tartozott, 1990 – 2006 között pedig e párt színeiben, polgármesterként munkálkodott Leányvárért.
Házasságából 3 fia és 4 lánya született, és már 17 unokának is örülhet. „A leginkább kétlaki életet élő Farkas fiamat bíztam meg az egykori erdélyi birtokaink visszaigénylésével. Ő egy ideig a Magyar Turisztikai Ügynökség erdélyi régióvezetője is volt, s egyebek mellett ottani kastélyok idegenforgalmi célokra történő felújításával is foglalkozott. Nos, az ottani Zichy-vagyont szinte maradéktalanul visszakaptuk, de a Bánffy-birtokokat csak részben. Az utóbbi oka az, hogy a román hatóságok a volt miniszter apámat annak ellenére magyar háborús bűnösnek nyilvánították, hogy még a „román kiugrás” előtt lemondott a miniszteri posztjáról. A szentpéteri birtokainkat pedig a Beneš-dekrétumoknak „köszönhetően” nem kaphattuk vissza…” – árulta el Bánffy Miklós, aki korábban a Johannita Rend magyarországi vezetője volt, és Sárközi János meghívására egyszer Komáromszentpéterre is ellátogatott.
Miután az ősei házasságon kívül született gyermekeiről is faggatták őt, beismerte: bizony, azok is akadtak. Mivel azonban a román anyakönyvek a vonatkozó magyar adatokkal együtt eltűntek, a velük kapcsolatos adatok már csak egyházi családkönyvekben lelhetők fel. Végül leszögezte: „Bár a kék szemem és a gyermekkori loknis hajam, valamint a későbbi vörös szakállam inkább a Zichyekre volt jellemző, de legbelül inkább Bánffynak érzem magam”.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
