Két felvidéki magyar katolikus pap messzi útitervet választottak a közelmúltban. Nem éppen pihenésképpen, inkább tapasztalatszerzés céllal, és más földrész népeinek hitvilágába betekintést szerezni. S amiben tudnak segíteni.
Ritka alkalom, lehetőség, hogy az állandó magyar paphiánnyal küszködő hazai egyház, két igen fontos Isten szolgája mégis vállalták a missziós utat egy távoli ország távoli zugába.
Lépes Lóránt a Mária Rádió Mirjam műsorigazgatója Komáromból, és Jelencsics Erich Gábor marcelházai plébános a közelmúltban Zambiába mentek mondhatni missziós útra.
Őket kérdeztem háromhetes utukról, élményeikről.
Előbb egy kis történelmi ismertetés szükségeltetik e távoli országrész keresztény kultúrájáról.
„A jelenleg Zambiaként számon tartott terület északkeleti része a Kelet-afrikai-árok mentén terül el. Nyugatról és délről a hatalmas Zambézi folyó övezi. A XIX. század derekáig az ország megközelíthetetlen maradt a külföldieknek, akik aranyat, elefántcsontot és rabszolgákat zsákmányoltak Afrikából. 1855-ben David Livingstone felfedező, egy skót molnár fia hívta fel a világ figyelmét az országra, amely a lenyűgöző természeti csodán, a „Mennydörgő füstön” túl fekszik. Ezt a zuhatagot Livingstone később az angol uralkodó, Viktória királynő tiszteletére elnevezte Viktória-vízesésnek.
Nemsokára megérkeztek a kereszténység misszionáriusai, akik buzgón igyekeztek fellendíteni „a kereszténységet, a kereskedelmet és a kultúrát”, így próbálták megnyitni az utat a kontinens szívéhez. A módszereik gyakran nem vetettek jó fényt a szolgálatukra. Ám hamarosan érkezett néhány olyan személy, aki Isten segítségével valóban az ő szolgájaként ajánlotta magát (2Kor 6:3–10).A tiszta szívű emberek Zambiában már 1911-ben a kezükben tarthatták a Bibliai tanulmányok köteteit. A bennük tárgyalt bibliai igazság gyorsan terjedt észak felé.”Valahol itt kezdődött a zambiai keresztények Isten-hit vállalása.
Lépes Lóránt, és Jelencsics Erich Gábor atyától azt kérdeztem hol kezdődött a gondolat, hogy e távoli keresztény testvérek látogatását betervezték? Hogyan teltek napjaik, hogyan fogadták a fehér bőrű európai katolikus papokat az ottani katolikus hívek.
Lépes Lóránt atya a felvidéki Mária Rádió Mirjam műsorigazgatója emlékezett a kezdetre:
„2011-ben három hónapos képzésen vettünk részt Rómában, ahol mariológiát és kommunikációt tanultunk, megismerkedtünk a Mária-Rádió projekttel a világban. Ott ismertem meg Gabriel Kwaku Mwanza atyát aki korábban a Mária Rádió igazgatója volt Chipatában. Kwaku atyával azóta tartom a kapcsolatot. Jelenleg esperes-plébánosként működik Vubwe-ban. Az atya már több alkalommal járt Komáromban. Ebben az évben Jelencsics Erich atyával rászántuk magunkat, hogy meglátogassuk őt, az egyházközségeit és a zambiai Mária Rádiót. Zambiában három Mária Rádió működik, (területe tizenötször nagyobb mint Szlovákiáé),és különböző törzsi nyelveken sugároznak adást (angol, lozi, chewa)”.
Jelencsics atya: –„már ottlétünk első napjaiban, sőt megérkezésünkkor, kizökkentünk a megszokott komfortzónánkból. Tizenhat órás repülés után megérkezésünk első „meglepetése” volt a vízhiány, ehhez hozzá kellett szokni. A villany és vízhiányt Lusakában a fővárosban is megtapasztaltuk. Szokatlan volt, de együttéreztünk az afrikai néppel amikor mobillámpa fényénél vödörben, hideg vízben mosakodtunk. Az éjszakákat a papi szeminárium vendégszobáiban töltöttük. Az étkezés szintén szokatlan volt számunkra. A vacsora egy pohár forró tej volt. Az ebéd rizs tejjel, cukorral. A helyi lakosok mindent magunk termeltek ki. Jártunk különféle szertartásokra, papszentelésen is voltunk, amely 5-6 órát tartott. Meglátogattunk egy helyi iskolát, és nagy- nagy boldogsággal, szeretettel fogadtak mindenütt bennünket. Egy alkalommal hatvannégy pár esküvői szertartásán vettünk részt. Segítettünk 150 gyerek keresztelői szertartásában is. ”
Mindkét atya elmondta, hogy kegyelemként élték meg, hogy részt vehettek, sőt miséztek – gyakran latin nyelven- a szertartásaikon, de papszentelésen is részt vettek. Az ott élő emberek időérzékét volt legnehezebb megszokni.
A gyakori áramkimaradás, vízhiány a nagyszülők idejét, és a gyermekkori cserkészélet élményeit idézte Lépes atya emlékeiből.
Végezetül mindkét atya elmondta: van mit, és volna mit tanulni ettől az egyszerű, szegény, de nagyon barátságos, alázatos, lelki nyugalomban élő emberektől. Tudnak ünnepelni, megvallják nyíltan őszintén és boldogsággal teli hitüket. Számukra legfontosabb, hogy részt vegyenek az egyházi szertartásokon, s főleg a vasárnapi miséken. Nagy áldozatot képesek hozni. Mindezért kapják a Szentlélek áldását, a jó Isten szeretetét.
Élményekkel, tapasztalatokkal szerzett zambiai utukról gyakran szólnak híveik, s főleg diákjaik előtt. Jelencsics atya video felvétellel előadásokat is tartott már főleg a hozzá tartozó egyházközségek hívei és diákjai számára.
Dániel Erzsébet, dunataj.sk