Néhány hete ért haza a Selye János Gimnázium csapata a spanyolországi Granadából, ahol az Európai Űrügynökség European CanSat Competition 2023 nemzetközi versenyén vettek részt. Hatfős csapatunk: Szabó Bence IV.A csapatvezető, PR és kommunikáció, tervezés; Molnár Ferenc IV.A, szoftverfejlesztés és tesztelés; Doncs Zsombor IV.A, szoftverfejlesztés és tesztelés; Juhász Barnabás IV.A, 3D-tervezés és összeszerelés; Dóczé Dávid IV.A, ejtőernyő-tervezés, rendszerek strukturális tesztelése; Ferenczi Bence VI.N, adatelemzés Hevesi Anikó tanárnő segítségével – 2022 decemberétől folyamatosan készült a megmérettetésre, aminek fő célja egy üdítősdoboz méretű, valós műhold szimulációjának elkészítése volt. Természetesen ebbe beletartoztak olyan rendszerek is, mint például az energiaellátó rendszer vagy a kommunikációs rendszer, így ezeket is nekünk kellett megtervezni, megépíteni majd letesztelni. A verseny nemzetközi színvonalú, több mint európai 22 ország, valamint Japán és Kanada képviseltette magát Spanyolországban. A TeamGHSat nevet viselő projektunknak az volt a célja, hogy a hőmérséklet és légköri nyomás mérése mellett egy gamma-szenzort és egy nitrogén-dioxid mérőt is beépítsünk a CanSat-be. Ezzel a tudományos programmal egy valódi űrkutatási elméletet próbáltunk reprodukálni. A többnapos rendezvény első részében a CanSatek technikai vizsgálatára kellett koncentrálnunk – egy többlépcsős ellenőrzés során az ESA szakemberei megvizsgálták az általunk épített szerkezetet. Nagy megkönnyebbülésünkre semmi technikai gondunk nem adódott, így tovább készültünk a végső ejtőernyőtesztre, ami később szintén gond nélkül lezajlott. A csapatot meg is lepte a problémák „hiánya”, hiszen a többi csapattal ellentétben a mi CanSat műholdunk sosem repült, ugyanis nálunk nem volt nemzeti forduló. Egy kis reménnyel is eltöltötte a csapatot a repülés előtti napon, hogy nőttek a CanSatunk túlélési esélyei. A repülési nap elérkezésével a stressz-szint is kicsúcsosodott. A rakétákat Atarfe városa mellől, egy modellezők által használt kis reptérről bocsátották fel. Az eseményt a rendőrség biztosította, valamint az ESA is fokozottan ügyelt a biztonságra (a rakéták szilárd hajtóanyaga kifejezetten robbanékony).
A csapatunk (és egyben Szlovákia) CanSat-jét kora délelőtt, először 25 perccel az indulás előtt kaptuk meg. Ekkor volt egy időablakunk, ami során be kellett indítani a rendszereinket, földi állomásunkat, és igazából leellenőrizni az egész CanSat állapotát. Ez sajnos nem ment probléma nélkül, ugyanis a navigációért felelős GPS szenzor nem tudott helyadatokhoz jutni (előző este a végleges teszten probléma nélkül ment). Mivel folyamatosan telt az idő, úgy döntöttünk hogy mellőzzük a GPS gondját, és továbbhaladunk a rendszerek tesztelésével, majd elérkezett a start időpontja.
A CanSat-et Bence kollégánk helyezte bele a rakéta rakterébe, de mindannyian reméltük, hogy nem ő lesz az, aki utoljára egy darabban látta a műholdat. Az indítás viszonylag gyorsan lezajlott, 15-20 másodperccel a hajtómű beindítása után már bőven 1000 méteres magasság felett jártunk, és ezt a repülési adatok alapján is szépen láttuk, amelyek az antennákon keresztül érkeztek. Nagyon elégedett volt a technikával a csapat. A CanSat megtalálása ezzel szemben már egy kicsit nehezebb volt: az átlagos 15-30 perces keresési idővel szemben a mi csapatunk 4 órát kereste (megszakításokkal) a szerkezetet. Maga a keresés is “nemzetközi” projekt volt, hiszen a cseh és szlovén csapatokkal együttműködve rádiókkal próbáltuk bemérni a CanSat jelét, hogy legalább annyi kiindulási információnk legyen, hogy merre kell elindulni. Később egy utolsó kereső-expedíció során a szlovén kollégáink telefonáltak be, hogy megtalálták a miénket. A repülési adatokból kiderült, hogy a rakéta gyorsulása miatt az akkumulátor kilazult egy pillanatra, ami a fedélzeti rendszer újraindulásához vezetett. Sajnos a másodlagos szenzorok a reset miatt kalibrálni kezdtek, így azoktól csak egy légi, majd később földi adatokat tudtuk kinyerni. Az elsődleges (és legfontosabb) küldetés 100%-osan sikeresen volt, erre is nagyon büszkék vagyunk. A földretérés után a CanSat tökéletes állapotban került megtalálásra, és szinte egy karcolás sem volt rajta (megérte az a sok tesztelés az iskolai udvarban).
Összességében a csapatunk nagyon büszke a munkánkra és elégedettek vagyunk a rendszerek működésével. Nagyon örültünk, hogy első nekifutásra nemcsak az iskolánkat, hanem Szlovákiát is kiemelkedően tudtuk képviselni, hiszen a zsűri elmondása szerint is nagyon jól szerepeltünk. A csapat szempontjából azért is volt nagy öröm a működő CanSat, hiszen annak fejlesztése mellett a hat főből ötnek le kellett érettségiznie (és szerencsére sikerült is), valamint felvételt kellett nyernünk jövőbeli egyetemeinkre is – szeptembertől többen már műszaki vagy informatikai karon folytatjuk a tanulmányainkat. Ami pedig Ferenczi Bence kollégánkat illeti – jövőre, már jelentős tapasztalattal, új erővel továbbviszi a stafétát a gimiben.
Utólag is meg szeretnénk köszönni a támogatóinknak, a Selye János Gimnázium igazgatóságának, a Király Püspök Alapítvány kuratóriumának és a Szlovák űrkutatási Szervezet munkatársainak a sok segítséget, ami nélkül a GHSat misszió nem valósulhatott volna meg.
Szabó Bence, Selye János Gimnázium, csapatvezető
