Szeptember 10-e után kiderül, hogy az ősszel kik közül választhatnak a komáromi polgárok
A függetlenekből álló jól szervezett csoportok az elmúlt években pártokként viselkedtek, miközben nem kötötték őket szinte semmilyen szabályok. Ha kellett, fegyelmezett egységgel, ha kellett, csoportokra felosztva támogattak vagy akadályoztak meg döntéseket, hirdetve a szabad véleménynyilvánítás jól hangzó elvét. A háttérben megbúvó valódi célok pedig még a legtájékozottabbak számára is csak sejthetők és persze bizonyíthatatlanok. A rendelkezésükre álló sajtótermékeknek és szószólóknak sem céljuk a leleplezés, úgy állítanak be mindent, ahogy azt a közvélemény látni szeretné. Taktizálásuk a helyi közéletben a pártokénál is rugalmasabb, hiszen nem kell egyeztetni a felsőbb vezetéssel és az esetleges támogatással sem kell elszámolniuk. A ismert csoportokhoz tartozó képviselők érdekeit hatékonyan támogatták a magányosként ide-oda csatlakozó elkötelezett függetlenek is. A fenti vélemény alapján nem meglepő, hogy a hagyományos pártok bírálják a függetlenek szinte ellenőrizhetetlen szerepét, csupán azt felejtik el, hogy a közéletnek ezt a vadhajtását és zsákutcáját maguk teremtették meg azzal, hogy az egyes pártstruktúrákban többnyire az érdekelvű, megélhetési politikusok tartják a kezükben a gyeplőt és fokozatosan megszabadulnak a hiteles közszolgáktól. Mivel a választások közeledtével már a pártoknak sincs idejük a fanyalgásra, a hatalomhoz való ragaszkodás ösztöne diktálja az egyedüli túlélési módot: a háttérbe szoruló pártok kulcsszereplőinek a független csoportokkal és a már említett elkötelezett magányos függetlenekkel kell megegyezniük a hatalom felosztásáról, természetesen csendben, megkímélve ettől a kényszerdöntéstől a választóikat. Miután az alku létrejön, közös erővel, szinte teljes médiatámogatással lehet összehangolni a kampányt, melynek fő üzenete az lesz, hogy mindez a választók és a város érdekében történik. Ez azoknak a háttérben sejthető támogatóknak is érdekük akiknek kedvencei mind a függetlenek között, mind a pártok soraiban fellelhetők.
A valódi változás pedig újra távolodik, azok a képviselők, akik fenti alkukból nem kérnek, választhatnak a szélmalomharc kudarcokra ítélt folytatása és a beletörődő, önkéntes félrevonulás között. Az egyedüli lehetséges megoldás ebben a helyzetben az lenne, ha a választóknak új arcokból, munkájukban sikeres, környezetükben hitelesként ismert és elismert személyiségekből kellene választaniuk. Őket kellene rábeszélni, hogy küzdjék le fenntartásaikat, kényelmüket, és a város érdekében mérettessék meg magukat az őszi önkormányzati választásokon. Lehet, hogy kicsi az esély, de már ennek a megragadása is siker lenne.
A polgárok kritikája, elégedetlensége ugyanis hiába jogos, ha ezúttal sem találnak maguk között alkalmas, senkinek el nem kötelezett független jelölteket, akik rendelkeznek tekintéllyel és különböző irányú szakmai tapasztalatokkal, és akik a várt változás érdekében fel merik vállalni a jelöltséget. Maradnak tehát a rutinos régi szereplők, és azok túlélés érdekében megkötött alkui. Egyértelmű, hogy a városnak új közéleti személyiségekre van szüksége. Nem kizárt, hogy ilyenek felbukkannak majd az egyes pártok és független csoportosulások listáin is, s minden jelölt egyenlő eséllyel indulhat. A választók kizárólagos joga és persze kötelessége, hogy kiválasszák a feleslegesen sok 25 képviselőt, akik egyrészt ezt a pazarló létszámot képesek lesznek lecsökkenteni és ami még fontosabb, hajlandók és képesek lesznek a városi cégekben és intézményekben eluralkodott rossz szokások megváltoztatására és egy áttekinthetőbb, hatékonyabb testületi munkára.
Benyó Zoltán
DUNATÁJ HETILAP 35/2018
