A komáromi hidak története önmagában megérdemelne egy külön kötetet, talán ezt is megírja valamikor valaki. Most helyszűkében csak a leglényegesebb adatokra szorítkozunk. Korabeli feljegyzések szerint az első komáromi hajóhidat 1589-ben építették. Hadihídként tulajdonképpen az Öregvárat kötötte össze a mai Csillag erőd helyén emelt hídfővel, a Szent Péter-palánkkal. Ezt a hidat a török vész idején felégették, nehogy az ellenség kezébe kerüljön. Az 1592-es török ostromot ábrázoló metszeteken látható az a törökök által felépített hadihíd, amelyet feljebb, a sziget térségében építettek a törökök, hogy átszállíthassák az északi partra az ember- és hadianyagot. A későbbi hajóhidak, kompok tulajdonképpen ezt a „nyomvonalat” követték. A 18-19. században hajóhídon és gyorsjáratú komppal, ún. repülőhíddal kelhettek át a túlsó partra az emberek, akiknek rosszabb esetben a rendelkezésükre álltak a révészek csónakjaikkal, illetve télvíz idején, amikor befagyott a folyó, a megfelelő szélességű sávban eltakarított hó és a szalmával felszórt jég is megtette. A Vág-Dunán és a szigetet elválasztó Duna-ágon a 19. században ún. jármos fahídon bonyolódott a közlekedés. Ezeket a város építtette és a nagy-dunai (Komáromban akkor még „győri Dunának” mondták) hajóhíddal egyetemben rendszerint magánvállalkozók bérelték. Tudnivaló, hogy egykor az átkelés nem volt ingyenes, a polgároknak hídvámot kellett fizetniük. De így volt ez a később felépített nagy-dunai vashíd átadása után is, ám a hídvámot később eltörölték. A nagy-dunai vashíd (csak később kezdték el Erzsébet-hídnak nevezni) tervezője a kiváló magyar mérnök, Feketeházy János (1842-1927) volt, és sok egyéb mellett ugyancsak ő tervezte a párkányi Mária Valéria-hidat is. Az Erzsébet híd átadására 1892-ben került sor, és 1898-ban a Duna-ágon (a komáromiak számára: Kis-Duna) lévő fahidat is felváltotta a vashíd, amelyet a múlt század hatvanas éveinek elején nagy sebbel-lobbal lebontottak, hogy a hajógyárban épült hajók zavartalanul kiúszhassanak a Dunára. Az új hídra azonban meglehetősen sokáig kellett várniuk a komáromiaknak, akiknek addig is be kellett érniük egy komppal. Végül 1968-ban elkészült az ún. csapóhíd, amely – sajnos – a többi komáromi híddal egyetemben napjainkban már gyengélkedik, a néhány évvel ezelőtti „ráncfelvarrás” csak rövid távra oldotta meg a terhelhetőségi problémákat. De ugyanezt elmondhatnánk akár az ötvenes évek derekán a Doprastav vállalat által épített vág-dunai vasbetonhídról is (1955), amely egy fahíd, később egy, a németek által felrobbantott vasszerkezetű híd (1913), majd egy ideiglenes katonai hídszerkezet helyén áll, amely 1950-ben leégett. A múlt század hatvanas éveiben betemetett úgynevezett Kis-Vágon is volt egy vashíd a mai vasbetonhíd előterében, amelyet lebontottak. A vág-dunai vasúti hídon 1910. május 4-én indult meg a forgalom, ennek az egyik szelvényét is felrobbantották a visszavonuló németek, majd a háború után ez a „foghíjat” pótolták. Az ugyancsak megrongált nagy-dunai vasúti hídon 1954. január 1-jén indult meg újra a vasúti forgalom. Tulajdonképpen örülnünk kellene, hogy belátható időn belül elkészül az új komáromi nagy-dunai közúti híd is, a hozzá vezető út már épül is. Öröm az örömben, hogy a hidat építtetők a vasúti híd feletti szakaszt választották a folyó áthidalására, s így még nem lesz megoldva az Érsekújvár felől közeledő forgalom, mert a régi híd terhelhetősége és áteresztőképessége korlátolt, arról nem is szólva, hogy a városon keresztül bonyolódna le az átmenő közúti forgalom. Így minden bizonnyal a Vág-Dunát is át kell majd hidalni, s ez egy híd helyett kettőt jelent. Minderre nem lett volna szükség, amennyiben Harcsás térségében épült volna meg az új Duna-híd. Megint „okos” emberek döntöttek egy új híd helyéről…
NÉMETH ISTVÁN
(Fotók: a szerző és archívuma)
DUNATÁJ HETILAP 30/2017
