A Szlovák Államvasutak a kéréseket és érveléseket minduntalan elutasítják, hiányzik részükről a jószándék, az elemi jóindulat.
Megérkeztek a válaszlevelek a vasúti közlekedésért felelős vezérigazgatótól, Jiří Kubáčektől azoknak, akik bekapcsolódtak a „45 centtel a vasúti kétnyelvűségért” akcióba.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a magyar lakosság számaránya 20% feletti a vasútállomások megnevezései feltüntethetők a kisebbség nyelvén és a többnyelvű tájékoztatás is lehetséges. Dél-Szlovákia összesen 125 vasútállomását és megállóhelyét érintené ez, magyar helységnév-megjelölést vagy egyéb tájékoztató feliratot azonban még mindig nem sűrűn látunk ezeken a helyeken, bár az utóbbi időben – elsősorban a civil szervezetek kezdeményezésének köszönhetően – itt-ott azért már előfordul, feltéve ha nem lép közbe rögtön a hatalom, s le nem szereli azt.
A vasúti kétnyelvűség bevezetését több civil szervezet különböző eszközöket felhasználva mintegy másfél éve szorgalmazza – mondhatni – intenzívebben. Sajnos, ez idáig nem átütő sikerrel. Persze, ez nem a kezdeményező szervezetek és önkormányzatok tetterején és ötletein múlik, sokkal inkább a Szlovák Államvasutak merev álláspontján és hajthatatlan hozzáállásán. A kérések és érvelések minduntalan elutasításán, a jószándék és elemi jóindulat hiányán részükről. Pedig meggyőzni szándékozó ötletből volt elég.
Készültek vasúti kétnyelvűséget propagáló kisfilmek, a Párkányon és Érsekújváron áthaladó nemzetközi gyorsvonaton a civilek szlovák és magyar nyelven is tájékoztatták az utasokat, voltak önkéntes kétnyelvű táblaállítások, amit eleinte a Szlovák Vasutak rendre el is távolított, pedig éppenséggel az ellenkezője lett volna a feladata. Voltak aztán látványos és tetszetős vasúti megállóhely-felújítások, íródtak nyílt levelek a kormánybiztoshoz, széleskörű közösségi és önkormányzati összefogást is kezdeményeztek a vasúti kétnyelvűség rendezése érdekében és még sorolhatnánk, ám a helyzet hivatalos rendezését sürgető kérvényeket a hatáskör hiányára hivatkozva rendre visszautasította a Szlovák Államvasutak. Pedig a civilek kezdeményezőkészségén felbuzdulva a politikai pártok is bekapcsolódtak a kétnyelvűségért folytatott harcba, ki a tárgyalásokban bízva, ki meg kétnyelvű táblákat állítva.
Az érthetetlen merev álláspont nem szegte a civilek kedvét. „45 centtel a vasúti kétnyelvűségért” hirdette legutóbb az a felhívás, amelyet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom indított pár hete a vasúti kétnyelvűség bevezetése érdekében Dél-Szlovákia-szerte. A 45 cent azokra a költségekre vonatkozott, amelyekkel a közlekedési miniszternek szlovák nyelven íródott kérvény postai úton való elküldése járt. A levél azt volt hivatott megmutatni a vasutakért felelős Közlekedési Minisztériumnak, hogy tényleges társadalmi igény van a kétnyelvű állomásnevek iránt.
A levél külföldi példákkal is szemlélteti, hogy a vasúti kétnyelvűség bevett gyakorlat más európai országokban, úgy mint Csehországban, Olaszországban, Romániában, Finnországban, Belgiumban, Szlovéniában és másutt is. Szlovákiában sem létezik semmilyen objektív ok arra, miért ne lehetne a vasúti állomásokat és megállókat két nyelven is megnevezni, amit a kisebbségi nyelvhasználati törvény is lehetővé tesz.
Az egyetlen akadály a vasúti törvény, amely nem ad lehetőséget a vasútállomások idegen nyelvű megjelölésére. Ezért a helyzet rendezése érdekében a kérvény írója arra kéri a minisztert, hogy a szlovák kormány nevében terjessze be a vasúti törvény módosító javaslatát, amely megnyugtató módon kezelné ezt a kisebbségekkel szembeni tiszteletlen állapotot, és lehetővé tenné a vasúti állomások és megállóhelyek megnevezését azok nyelvén is. Hogy eddig hányan küldték el kérvényüket a közlekedési miniszternek, Ján Počiateknek, pontosan megmondani csak a tárca illetékesei tudnák. A közösségi háló adatai szerint ezren felül jelezték részvételüket a kezdeményezésben, de a kérvények küldözgetése még mindig folyik.
Mindeközben megérkeztek az első válaszlevelek is, a tárca vasúti közlekedésért felelős vezérigazgatójától, Jiří Kubáčektől. Ebben a tárca leszögezi, hogy a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény (184/1999 Tt.) lehetővé teszi a vasúti állomás megnevezése során a település megnevezését is, amelyen található, ez azonban nem képezi a szóban forgó kérvény tárgyát. A törvény értelmében a vasúti állomás megnevezése nem a település neve.
A tárca véleménye szerint a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény által megadott jog végrehajtásához jelenleg nincs szükség a vasúti törvény (513/2009 Tt.) módosítására. A kétnyelvű vasúti megnevezések bevezetése, a tárca szerint, nincs alátámasztva a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényben, amely megszabja a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának módjait.
„A vasúti állomások és megállóhelyek államnyelven való megjelölésén kívül kisebbségi nyelven való megnevezésének bevezetéséhez jogot kellene ehhez alkotni, mégpedig az illetékes kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényben” – áll a közlekedési minisztérium válaszlevelében. Majd következik egy utolsó semmitmondó bekezdés arról, hogy az ügyben már eddig is és továbbra is tárgyalásokat folytatnak a kisebbségi kormánybiztossal.
Megint nem jutottunk előbbre – mondhatnánk, s joggal. Feladni azonban nem lehet. A tárgyalások, persze, fontosak, ám ha lett volna politikai akarat meg morzsányi jószándék a megoldásra, amely törvényileg is rendezte volna ezt a helyzetet, az már rég megszülethetett volna, akár a 184-es, akár az 513-as törvény módosításával. Csak hát itt áll fehéren-feketén, hogy nem akadt politikai akarat, az aktuális hatalom irányunkban való jószándékának meg hírmondója sincs.
Egyelőre marad tehát a kétnyelvű vasúti megnevezést lehetetlenné tevő vasúti törvény valamilyenféleképpen történő kicselezése, no meg továbbra is a táblaállítgatás…
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
Alább a válaszlevél (nagyítható):
