Szeptember első vasárnapján rendhagyó, tanévnyitó istentiszteletet tartottak a komáromi református templomban. Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor üdvözölte a gyülekezetet és legfőképpen azokat a gyermekeket, akik megkezdték vagy éppen folytatják iskolai tanulmányaikat.
A komáromi református gyülekezetben hagyománnyá vált, hogy névre szólóan köszöntik azokat a kis elsősöket, akik az iskola új világával ismerkednek. Ugyanígy hagyomány az is, hogy bemutatkoznak az adott tanév hitoktatói is. A 2014/15-ös tanévben Balázs Lilla, a Marianum Iskolaközpont felső tagozatán, valamint a Marianum Gimnáziumában, Molnár Mónika, az Eötvös utcai Alapiskolában és a Jókai Mór Alapiskolában tanít hittant. Simon Márta, a Marianumban folytatott hitoktatói tevékenysége mellett a gyermek-istentiszteleti alkalmakat is viszi vasárnaponként a Komáromi Református Egyházközségben. Szalay Cecília, a Munka utcai Alapiskola és a Selye Gimnázium diákjainak tart hitoktatást. Tóth Zsuzsanna pedig a Marianum Iskolaközpont alsó tagozatán, a Munka utcai Alapiskolában szintén alsó tagozaton, valamint a Ferences barátok utcai óvoda illetve a komáromi Speciális Alapiskolában lát el hitoktatói feladatokat.
A bemutatkozások után közös gyermek istentiszteletet tartottak a hitoktatók, amelyen a 151. dicséretet tanulták meg a gyermekek – első alkalommal még közösen a szülőkkel. Az énekben elmondott imádsággal az elsősök belekóstolhattak a vasárnapi iskola világába. A hitoktatók felolvasták a Bibliából a magvető példázatát, majd saját készítésű leporelló segítségével igyekeztek megértetni a gyermekekkel a példabeszéd üzenetét.
Fazekas Zsuzsanna lelkész a gyülekezet nevében megköszönte a hitoktatóknak a szolgálatot és az ünneplő gyülekezettel együtt imádkoztak, hogy a közös munkát Isten áldása kísérje. Fazekas Zsuzsanna Isten Igéjének üzenetét Sámuel első könyvének 1. és 2. fejezetéből tolmácsolta.
Három különböző helyszínről és három különböző személyről szólt a bibliai idézet. Az első helyszín egy otthon, a családi fészek és benne egy édesanya, Anna, aki gyermeket kér és fogad az Úrtól. Anna tudta, hogy a gyermekét Istentől kapta – nevelésre, örömködésre, s egyszersmind az iskoláztatásra. Ezért aztán hamarosan megjött az elválás, az elválasztás, az elengedés ideje. Mert, ahogy Anna is tudta, mindennek rendelt ideje van: ideje van a megőrzésnek és az elengedésnek.
Anna tehát felvitte fiát, Sámuelt a templomba, hogy az Úrnak legyen szentelve az egész életére. A családi fészek után ez a következő helyszín, ahová Anna gyermekét tanulni vitte. Tudta, hogy mivel az Istentől kapta, az Istennek tartozik ezzel a gyermekkel. Anna elengedi a gyermeket, megbízik tanítójában, rábízta azt a nevelőre, ám folytatta otthon a napi imádságát. Sámuel tehát a templomban marad, ahol feltűnik a második személy is: ő Éli, a pap, a tanító. Tudjuk az Írásból, hogy Éli háromszor is visszaküldi Sámuelt aludni, amikor őt az Úr szólítja. Mindaddig, amíg rá nem döbben, hogy ezzel a gyermekkel az Istennek célja van.
A második helyszínen, a templomban, ott van a kis Sámuel, történetünk harmadik szereplője: akinek személyes kapcsolata van az Úrral. Sámuel Isten áldását nyitott szívvel fogadta.
A harmadik helyszín az alapja a bizonyságtételnek. Megtudja a világ, hogy Sámuel Isten prófétája, hogy az Istennek vannak gyermekei és választottai. Egy imádkozó szülő, aki megbízik gyermeke tanítójában, aki tudja, hogy gyermekét az Istentől kapta. Egy helyén lévő tanító, aki tudja, hogy a vele szemben álló gyermek az Isten választottja és azzal a gyermekkel az Istennek célja van. Valamint egy nyitott szívű gyermek, aki nem sajnálja sem az erőt, sem az időt, hogy felfogja és szívébe zárja Isten ajándékait.
Fazekas Zsuzsanna igehirdetésében kiemelte: mi is gyakran átélhetjük, hogy Isten a gyermekeken keresztül nevel bennünket felelősségre, önátadásra. Sokszor rajtuk keresztül kényszerít alázatra bennünket. Hányszor előfordul, hogy egy gyermeki szó vagy rajz mutatja meg azt, hogy milyen szülők is vagyunk mi igazán! Az isteni felelősségre való nevelés első ilyen példája a keresztelő: „az Úrtól kaptam, neki legyen szentelve, neki legyen elpecsételve.” Amikor elengedjük gyermekeinket és a tanítókra bízzuk, mi is imádkozzunk az Úrhoz gyermekeinkért, ahogy Anna tette. Egy következő párhuzam, amelyre Fazekas Zsuzsanna rámutatott, Éli és a tanárok között vonható: pedagógusaink is emberek, nekik is meg vannak a maguk korlátai. Munkájuk tele van nehézséggel, gyakran harcot kell vívniuk a meg nem értéssel.
Hatalmas dolog az, amikor úgy állunk szemben egy gyermekkel, nevelőként, tanítóként – hogy ezzel a gyermekkel Istennek célja van, figyelmeztetett Fazekas Zsuzsanna. Szülőnek, pedagógusnak, lelkésznek meg kell tanítania sok mindenre a gyermeket: közösségi életre, a helye viselkedésre, a tiszteletre. Ám arra is, hogy Isten beszélgetni akar a gyermekekkel.
Az utolsó párhuzam pedig Sámuel és a gyermekek között húzható: a nyitott szívű gyermeken nyugszik Isten áldása. „A magvető vet és a gyümölcs el van vetve a magban”- idézte Fazekas Zsuzsanna. „Ehhez kell a gyermeki nyitott szív, hogy az életük gyümölcstermő élet lehessen. Elengedhetetlen azonban a fáradozás, a türelem és a szorgalom. Kell az idő, a rászánt idő, kell az erő, néha a megfeszített erő. Sámuel könyve egy régi történet, de ez a régi történet rólunk is szólhat, Isten kegyelméből” – fogalmazott Fazekas Zsuzsanna.
Az ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet végén a hívek együtt adtak hálát a tanítókért, könyörögtek a magánéletükért, kollegialitásért, hogy egymás méltóságát tiszteletben tartva tudják tenni örömmel és hálaadással a munkájukat Isten dicsőségére. Imádkoztak népünkért és a nemzetünkért, hogy Istennek elpecsételt gyermekeiként tudjuk, hogy hol a helyünk. Tudatában legyünk annak, hogy milyen ajándék az, hogy bennünket az Úr a magyar nemzetnek adott.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>.
Szalai Erika, Felvidék.ma
Fotók: Turányi József
