Tudták, hogy nem győzhetnek, hiszen Európa minden uralkodója megrettent attól, ahogy a maroknyi magyar szembe mert szállni az osztrák és orosz túlerővel. Példát mutattak arra, hogy mások, más nemzetek szabadságáért is halni készek, s nem rajtuk múlott, hanem a császári hatalom jól működő gépezetének volt köszönhető, hogy a más nemzetiségűek közül csak néhányan értették meg 1848 valódi küldetését. És ott voltak a márciusi ifjak, akik mertek nagyot gondolni és a francia szabadságharc eszméi alapján szerettek volna egy új országot építeni, példát mutatva a 19. századi Európának. Március 15-én ismét emlékezünk, meghallgatjuk majd az ünnepi szónoklatokat, elhelyezzük az emlékezés virágait és mécseseit. De vajon hányan leszünk olyanok, akik arra is rádöbbennek, hogy nekünk most, a 21. század márciusában ismét lehetőségünk van arra, hogy történelmet írjunk. Csehszlovákia és Szlovákia történelmében először indul valaki a felvidéki magyarság képviseletében azért, hogy honunk első emberévé válasszák. Kicsi a valószínűsége annak, hogy jelöltünk kap annyi szavazatot, hogy bekerüljön a második körbe. Pedig, ha őseink nyomdokain haladnánk, megértenénk, hogy itt az idő és a lehetőség arra, hogy megmutassuk, hányan is vagyunk ebben a kis országban, akik merjük magunkat magyarnak vallani. Március 15-én köztársaságielnök-választást tartanak Szlovákiában. Talán nem véletlenül esett a döntés erre a napra, hiszen Európa hőseire emlékeznek mindazok, akik valóban a demokráciára, a szabadságra vágynak. Demokráciában pedig mindenki egyenlő és mindenkinek egyenlő esélye van…
DUNATÁJ HETILAP
Fotografika: Németh István
