Ma, szeptember 20-án hajnalban a komáromi kórházban meghalt Dr. Bajnok István, hazai magyarságunk egyik legkiválóbb képviselője, akihez évtizedek óta barátság fűzött. Januárban még felköszöntöttük hetvenkettedik születésnapján, örömmel tapasztaltuk szellemi frissességét, élveztük humorát és csillapíthatatlan érdeklődését minden felvidéki magyar esemény iránt.
Pista barátunk ugyanis évek óta a betegsége okozta fizikai elzártságban élt, ritkán hagyhatta el lakását, akkor is segítséggel. Szűkebb baráti köre rendszeresen meglátogatta, magam Kiskomáromból hoztam neki hetenként a Demokrata c. hetilapot.
A nyár változást hozott állapotában, fogyott a testi ereje, de valamennyien azt hittük, hogy az ingadozó, olykor negyvenfokos hőséget hozó időjárás okozza egyik-másik panaszát. Aztán egy hete kórházba került, az intenzív osztályra, – beteg szíve miatt ez előzőleg többször előfordult vele, – de mi még mindig reménykedtünk.
Ma hajnalban aztán befejeződött földi pályája, amelyre a rendíthetetlen magyarság volt a jellemző, és ami ezzel együtt jár: a rengeteg kulturális és közéleti szervező munka. Bajnok Pista példásan, mondhatni hősiesen viselte súlyos betegségét, pedig mint orvos jól tudta, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a vég.
Álmatlan hajnalain, melyeken annyi ereje sem volt, hogy felkeljen az ágyból, hiszen a gerince is kínozta, verseket költött és aforizmákat talált ki fejben. Ennek az alkotómunkának három, magánkiadásban megjelent könyv lett az eredménye. (Köszönet érte a kiadónak és a támogatóknak.) Hiánya már akkor tapasztalható volt, amikor betegsége rákényszerítette a társadalmi tevékenység befejezését.
Pár órával a halála után csak annyit írhatok, hogy nem csak a testvére, a családja, a felesége, a gyermekei, az unokái a dédunoka, a rokonai meg a barátai gyászolják, hanem mindenki, aki gyógyító munkáját és fáradhatatlan, bátor kiállású közéleti tevékenységét ismeri.
Batta György, Felvidék.ma
