Megdöbbentő tény, hogy a magyarok világelsők az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően: a Magyarországon élők közel 22 százaléka alkoholista, ekkép megelőzve a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzeteket, köztük az „ezüstérmes“ oroszokat is. Minderről és más függőségekről, valamint azok felismeréséről és a kilábalás útjáról a saját poklát már megjárt Böcskei Balázs, budapesti egyetemi tanárral, politológussal, addiktológiai konzultánssal november 4-én a Kikötő – Polgári Szalonnak ez alkalommal helyet adott, komáromi Szinnyei József Könyvtárban beszélgetett az est házigazdája, Bödők Gergely történész.
Böcskei Balázs szerint a függőség három fő jellemzője a kontroll nélküli fogyasztás, az akadályoztatás esetén elviselhetetlenné váló kényszeresség, illetve a sóvárgás tüneteinek megléte. Hozzátette: az alkoholtól, drogoktól, gyógyszerektől, szerencsejátékoktól… függő személynek nincs reális önképe, többnyire további függők társaságához kapcsolódik, miközben könnyen kiszorulhat más társaságokból, s akár a saját családjából is. Majd őszintén kijelentette: „Korábban én is aktív függő, alkoholista voltam, szerhasználati problémákkal küszködtem…“.
Elmondta: gyakran még napjainkban is tabuként kezeljük, s olykor bagatellizáljuk a függőség témakörét. Akik pedig önmagukról már sejtik is, hogy például alkoholbetegek, félnek a számukra ismeretlen, idegen világot jelentő absztinenciától – teljes szermentességtől.
Ugyanis megszokták, hogy folyamatosan bódító szerek hatása alatt teljesítettek, azokkal orvosolták az esetleges bánatukat, kudarcukat, s bírták ki a nehéz munkahelyi, családi stresszhelyzeteket… „Aki azonban rálép a józanság útjára, rájön arra, hogy szerek nélkül is lehet boldogulni az új valóságban“ – hangsúlyozta a szakember.
A házigazda azon kérdésére, hogy valójában ki is az alkoholista: az, aki hetekig nem iszik szeszes italt, de alkalomadtán annak hiányát egyszerre, bőven bepótolja, vagy inkább az, aki rendszeresen megissza a maga kisebb napi adagját, miközben azzal áltatja magát és a környezetét, hogy ekkora mennyiség fogyasztása még nem nevezhető függőségnek. A kapott válaszból kiderült: „Az alkoholizmus nem mennyiségi és/vagy minőségi kérdés, hanem azt jelenti, hogy valaki bizonyos élethelyzetekben csak alkohol fogyasztásával tud jelen lenni“.
Hozzátette: ha a szerfüggők tudatosítják is azt, hogy e pótszerek fogyasztásával önpusztítást végeznek, mégis azt hiszik, hogy anélkül, más módon képtelenek megküzdeni egy-egy érzelmi helyzettel. Sebzett az énképük, s bizonytalanok olyan kérdéseket illetően, hogy ők is jók és szerethetők-e, elfogadhatók-e a hibáikkal együtt, s elegendő-e mindaz, amit elértek…
Rámutatott: a függőség többnyire az egyén gyermekkorában gyökeredzik. Talán a szülei nem fogadták el az utódjukat olyannak, amilyen valójában volt, s közben azt hangoztatták, hogy másmilyen gyereket akartak, elégedetlenek voltak a mindenkori teljesítményével, s emiatt ő nem érezte a feltétel nélküli szeretetet, amely a hibázást is megengedi…
Jótanácsként elhangzott: a gyerekeket meg kell dicsérni a kisebb-nagyobb eredményeikért, s nem szabad folyamatosan a szemükre vetni azt, hogy nem felelnek meg annyira az elvárásoknak, mint például a sikeresebb szomszéd gyerekek.
Böcskei Balázs a személyes gyermekkori sebeit sem rejtette véka alá. Megtudtuk, hogy az apja 44 évesen alkohollal kapcsolatos betegségben hunyt el, az élete során pedig a kiszámíthatatlan viselkedésével nehezítette meg az ő életét. Például az egyik percben még a térdén lovagoltatta őt, ám a másikban már a fejéhez vágta, hogy ha nem lenne gyereke, most mást csinálhatna (esetleg ihatna). Egzisztenciális gondjaik is voltak, az anyja szeretete pedig nem feltétlen szeretet volt, hanem folyamatos teljesítménykényszerrel, az elvárásainak való teljes mértékű megfelelés igényével párosult. Ennek ellenére felnőttként igyekszik javítani az anyjához fűződő kapcsolatán, s miközben a szüleinek megbocsátott, a saját hibáiért is megbocsátást vár a környezetétől.
Azután arról az aggasztó tényről beszélt, hogy a magyarok világelsők az alkoholbetegek lakosságarányos számát illetően: az anyaországban élők közel 22 százaléka alkoholista, ekkép megelőzve a közhiedelemben nagyivónak tartott nemzeteket, köztük az „ezüstérmes“ oroszokat is. A hivatalos adatok szerint, nemek szerinti bontásban pedig ez a nagy helyzet: a magyar férfiak hozzávetőleg 37 százaléka alkoholbeteg, szemben a nők 7,2 százalékával.
Szerinte a nők esetében ennél rosszabb a valós helyzet azért, mert közülük sokan otthoni zugivók. Ennek az az oka, hogy míg a környezet elfogadja, sőt, sok esetben a férfiasság velejárójának tartja a mértéktelen ivást, a nőket inkább megszégyenítik az alkoholizmusuk miatt.
Hozzáfűzte: az alkoholbetegség kialakulását a genetikai szempont, vagyis a hajlam 30-40 százalékban befolyásolja, ám abban az is közrejátszik, hogy a szerek az egyén számára mennyire vannak elérhető távolságban, s a társadalom, az adott környezet azt milyen mértékben erősíti fel.
Megjegyezte: a magyarok alkoholizmusa azzal is magyarázható, hogy a nemzetünket sújtó történelmi események folyamatosan megtörték az életpályájákat, csökkentve a létbiztonság érzetét, kiszámíthatatlanná téve az életet, s mindezekre sokan a pótszerekben keresték a „megoldást“. Példaként említette a XX. század 80-as éveit, amikor a régi, kádári társadalmi és értékrendszer már egyre kevésbé működött, de egy elfogadhatóbb, új rendszer még nem körvonalazódott, nagy volt a bizonytalanság. Ilyen helyzetben a különféle függőségek akár halmozódhatnak is, ami egyénenként a sebzettség fokától, a trauma mélységétől is függ.
Kiemelte: mivel a függőség hosszú idő alatt alakul ki, ezért az abból való kilábaláshoz is sok türelem és idő kell. Ebbe a szülőknek is be kell segíteniük, mert a családtagok csak közösen ismerhetik fel azt, hogy milyen hibás működések vezettek a szerhasználathoz.
„Ez kollektív munka, együtt kell megtanulni a helyes működést!“ – vallja Böcskei Balázs, aki szerint e betegek esetében teljes gyógyulásról nem beszélhetünk, csak tünetmentességről. Nekik meg kell tanulniuk elfogadni és szeretni önmagukat, s egyre jobban kell kapcsolódniuk a saját érzéseikhez.
Mint mondta: a többségük csak akkor kéri szakemberek segítségét, ha az életükben eljön az olyan mélypont, mint a munkahely elvesztése, a válás, a vagyon elherdálása szerencsejátékék során… Olyankor a konzultánsok személyre szabottan különféle terápiákat, csoportos foglalkozásokat, intézménybeli rehabilitációkat kínálnak fel nekik. „Életem legjobb döntése volt a józanságot, az absztinenciát választani!“ – szögezte le végül a vendég, aki a jelenlevők kérdéseire négyszemközt is szívesen válaszolt.
Végül megtudtuk, hogy ezentúl már nem a Rév – Magyar Kultúra Házában lesznek a „kikötős” beszélgetőestek, hanem a várható nézőszámtól függően a könyvtárban, a „Selye-gimi” aulájában vagy a Matica-székházban. A szervezők az aktuális helyszínről időben tájékoztatnak a facebookos oldalukon.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
