Ne írd le, úgysem hiszik el…
Ne írd le fiam, mert úgysem hiszik el, hogy ez valóban megtörtént – emlékezett vissza Köteles Ágoston az egyik tanura, aki a II. világháború utáni eseményekről mesélt neki, pontosabban arról, mit élt át a nagytestvéreknél, Szovjetunióban, mikor egy kis munkára vitték őt, sok társával együtt.
Mi volt az, ha nem nemzetiség ellen elkövetett bűn? Ki szenvedett többet, aki 3-4 hónap alatt meghalt, vagy aki évekig várta, hogy hazatérjen a férje, aki évtizedeken keresztül egyedül. özvegyként volt kénytelen boldogulni. Miért tartották magukban az átélt borzalmakat az emberek? Mert megígérték nekik, ha beszélnek, nem csak ők, hanem a családtagjaik is mehetnek a gulágra. Sok kérdés, amire nincs válasz, borzalmak, amit elképzelni nem tudunk. Beszélni kell róla, elmondani és megírni, ezeket nem viheti senki a sírba.
A Csak azok a kaukázusi sakálok ne üvöltöznének már… című könyvét mutatta be Gútán, május 12-én Köteles Ágoston. Az erőszakkal elhurcolt felvidékiek, akik közül nagyon kevesen tértek haza. A szerző emlékszik rá, mikor az édesapját is behívták 3 napi munkára, emlékeiben tisztán el, hogy az édesanyjától sokszor búcsúzott, és a gyermekektől is, az édesapa 3 napos munkája viszont örök életre szólt, sosem tért haza.
Ezért tartotta fontosnak Köteles Ágoston, hogy foglalkozzon a témával, a 2017-ben megjelent kötet átfogó képet ad a Kelet-Szlovákiában történt borzalmakról. A szerző okleveles agrármérnök, helytörténeti kutató, több írása jelent meg mezőgazdasági témában, de gyermekkorát beárnyékolta a közmunka, kényszermunka, kitelepítések, áttelepítések, deportálások, reszlovakizáció. A németek és magyarok ellen elkövetett bűnökért soha senki nem kért bocsánatot, nem lehet feledni. Amit a németek a zsidók ellen elkövettek, arról az egész világon írnak és beszélnek, megtörtént a nürnbergi per, a szovjet táborokban ugyanannyi, sőt jóval több ember lelte halálát, de ezzel, sajnos sokkal kevesebbet foglalkoznak, senkit nem állítottak bíróság elé, emberiség ellen elkövetett bűntettekért.
A kötet témája megrázó, a palóc vidéken, a Bodrogközben és az Ung-vidéken nagyon sok magyar család szenvedett, apákat, testvéreket vittek a gulagra, kényszerközmunkára, Köteles Ágoston hosszú éveken keresztül járta a vidéket, kereste a tanukat, és hogy az elhangzottakra ne mondhassa senki, hogy csak kitalálták, gyűjtötte hozzá a megfelelő dokumentumokat, képeket és névsorok.
A téma szomorú, a számok óriásiak, Szolzsenyicin szerint a Szovjetunió táboraiban az áldozatok száma akár 60 milliót is elérhette, ami vetekszik a II. világháború veszteségeivel.
Köteles Ágoston szerint: egy nemzet életét, sorsát, tragédiáját, megmaradását, de felemelkedését is az egyének, családok, települések és térségek sorsa, tragédiája teszi igazán hitelessé, egésszé. Ő 1940-ben a felvidékiTornaújfalubanszületett, jómódú középparaszt családban. Édesapját 1945-ben elhurcolták a Szovjetunióba, a kaukázusi Nuzalmunkatáborban hunyt eltífuszban.
„Négyéves voltam, amikor 1944-ben, még a front megérkezése előtt összeszedtékéselvitték a zsidókat, a falunkból is. Tornaújfaluban egyetlen zsidó család élt, és valószinűleg azért emlékszem rájuk még ma is, mert a szomszédunkban laktak. A szerény BrómGyula bácsi fafuvarozásból tartotta el hattagú családját. A tornai gróf erdejéből előszöregy, aztán két sovány lovacskával fát fuvarozott, s a világon senkinek nem ártott. Emlékszem rá, amikor értük jöttek a csendőrök, mi gyerekekként a kerítés résein át leskelődtünk, a megtört öregember nyakánál ölelte meg a két lovát és zokogva csak őket siratta.Még vége sem volt a háborúnak, amikor szemem láttára szedtékössze, vitték el a keresztényeket is. Fiatal fiúkat, sokgyermekes családapákat,köztük azédesapámat is, kényszermunkára. Apám 45 éves volt akkor, én négy és fel éves. Azegészből gyermekként semmit sem értettem. De ahogyan növekedtem, az akkor történteseményekkel kapcsolatban növekedett bennem a kíváncsiság is, és mindentmeg akartam tudni.”
A kötetből mindent nem tudhatunk meg, de nagyon sok minden miatt megéri elolvasni, belelapozni, mert, ahogy Cicero is mondta: A történelem az élet tanítómestere.
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
