Megérte Komárom történetének jelentős évszázadait
Eleink megkülönböztetett tisztelettel adóztak nagyra nőtt, terebélyes lombozatú famatuzsálemeknek, melyekhez a néphit a mese- és mondavilág legszebb elbeszéléseit fűzte. Talán ősi hitünk életfájának a motívuma élt tovább ezekben a szívhez szóló történetekben, melyek nemzedékeken át apáról fiúra szálltak. Balgaság lenne azt kutatni, mindezek egykor valóban megtörténtek-e vagy sem, mert akár meg is történhettek volna… A leggyakrabban egy-egy ősi fához történelmünk nagy alakjának az emléke, nevezetes cselekedete fűződik. Gondoljuk csak meg, hogy a Kárpátok ölelésében hány fája volt például Mátyás királynak, Rákóczinak vagy Kossuthnak. És tegyük hozzá: 1848/49-es forradalmunk és szabadságharcunk egyik legkiválóbb tábornokának, Klapkának is! Komárom védőjének is volt kedvenc fája? Volt bizony, s az nem is lehetett máshol, mint az osztrák seregek ostromolta városban. De lássuk csak…
Nagyapám elbeszéléséből tudom, s bizonyára ő is negyvennyolcas honvédként harcolt apjától hallotta, miszerint a komáromi kapitulációs tárgyalások idején, 1849 októbere táján Klapka nagy titokban a várkormányzat legértékesebb iratait, rendeleteit és levelezését annak a „szigeti nagy fának” a sűrű lombozatában(?) rejtette el, amelyet komáromi tartózkodásának viszonylag rövid ideje alatt annyiszor megcsodált. Természetesen képzelet szülte mese ez a javából, amelyben a komáromiak fantáziája egybefűzte Klapka alakját és azt a faóriást, amelynek a korát már a szabadságharc idején is legalább háromszáz évesre becsülték, s amelyhez már korábban is megannyi esemény, történés fűződött. Apám, aki a harmincas években a szigeti hajógyárban (ma öreg hajógyárnak mondjuk, de akkor még nem épült fel az új hajógyár) volt inas, még látta a pusztulófélben lévő fenséges fát, amelynek egy híján nyolcvan esztendeje, 1936-ban beteljesült a sorsa, tűzifaként végezte. A nagy történelmi viharokkal dacoló hatalmas nyárfa, amely másfélszáz éven át szerepelt a kék borítójú Komáromi Kalendárium címlapján, a hajdanán Várkormányzószigetnek, Győri-Dunai-szigetnek, Komáromi-szigetnek, Mészáros-szigetnek, Hadi-szigetnek (de hadd ne soroljam tovább!) nevezett mintegy két és fél kilométer hosszú, 300-400 méter széles sziget alsó részében tört a magasba és csenevész facsemete korában talán még a várat ostromló turbános törököket is látta. Azt azonban bizonyosra vehetjük, hogy a 18. század második felében már messzi földön ismert lehetett. A vármegye és a város krónikája feljegyezte többek között, hogy a felháborodott vármegyei nemesség 1790-ben még a megyegyűlés ideje alatt Csejthey István szolgabíró elnökletével elhatározta, hogy tiltakozásának jeleként elégeti II. József földmérési rendeletét. Azt nem tudni miért, de az ennek a cselekedetnek a végrehajtására kijelölt bizottság vett magának annyi fáradságot, hogy kivonult a szigetre, ahol a nagy fa alatt lobbantotta lángra a kalapos király gyűlöletet kiváltott rendeletét. Vajon miért éppen ott? Tulajdonítottak netán ennek a fának valamiféle rejtett varázserőt? Ki tudja, ma már nincs kitől megkérdeznünk. Annyi azonban bizonyos, hogy ha valaki Komáromba látogatott, nem tehette meg, hogy a látványosságok közül kihagyja a nagy fát, amely szinte delejesen vonzott minden idevetődőt. S miért lett volna kivétel ez alól a Tó utcai szépség hódolója, Csokonai Vitéz Mihály? Szeretett Lillájával 1797 nyarán a szigeten andalogtak, miközben bizonyára menedéket is kerestek a nap tűző sugarai elől a nagy fa árnyékában. Úgy tartják, hogy szigeten szerzett élményeinek hatása alatt írta A Duna nimfája című költeményét. S ha már a költészetnél tartunk, idekívánkozik az is, hogy majd fél századdal később, 1842 augusztusában egy fiatalokból álló társaság ütötte fel rövid időre tanyáját a nagy fa alatt. Jókay Móric vitte el Pápáról Komáromba látogató barátait, a Petrovicsból Petőfivé lett diákot és annak társát, Orlai Petrich Somát. S lám, ennek a szigeti látogatásnak is költemény lett a vége! A hagyomány szerint Petőfit is megihlette a sziget és a faóriás varázsa, megszületett A Dunán című verse. Nem tudom, talán nem eléggé élénk a fantáziám, de arra nem találok választ, miért kedvelték annyira a Komáromban vendégeskedő vándorszínészek a szigeti nagy fa környezetét, mikor más helyen, például a Zichy-kúriában, de másutt is felléphettek volna, mégis inkább a szigeti nagy fa közelségét választották fellépéseik színhelyéül, pedig tudott volt, mennyire megkeserítik az emberek életét a szúnyogok. Persze erre a kérdésre is kínálkozik észszerű válasz, mondjuk az, hogy a szigeti aréna, illetve az úgynevezett Csirke-kert bérlése kevesebbe került, mint a belvárosi színhely. A nagy fa egyik helyi tisztelője, dr. Baranyay József egyik írásában feljegyezte többek között, hogy a Természettudományi Közlöny 1897. évfolyamában Lengyel Bálint írt Hazánk néhány nevezetesebb nagy fája címmel tanulmányt, melyben a komáromi nagy fáról is megemlékezik. A róla szóló adatokat Geőcze Sarolta írónőtől kapta, aki akkor a komáromi leányiskola igazgatónője volt. Ez a tudományos közlemény már fényképen is bemutatta a sziget keleti orrában álló facsodát. S ezzel a komáromi nagy fa nemcsak az irodalom-, hanem a tudománytörténetbe is bevonult. S ugyancsak Baranyaytól tudjuk, hogy 1903-ban jelent meg Hanusz István főreáliskolai igazgató tollából a Fák birodalmából című dendrológiai tanulmány, amelynek a nyárfákról szóló fejezetében megemlíti a mi büszkeségünket, a nagy fát. A szerző adatai szerint a fa a földtől mintegy 60 centiméternyi magasságban 14 centiméter híján nyolc méter kerületű és 8-10 méteres magasságban kezd a lombja elágazni. Mint írja, a koronája dús, de nem nagy terjedelmű, annak átmérőjét 15-20 méteresre becsüli. A kérge csaknem teljesen csupasz – olvashatjuk – egészen ép és kőkemény, repedezetlen. A vastagsága ott a legnagyobb, ahol elágazik. S hozzáteszi még, hogy a fa magassága 40 méterre tehető, és a korát 40-50 évvel azelőtt 300 évre becsülték. A fák állva halnak meg. Amikor 1936 decemberében a pilzeni Škoda Művek által bérelt hajógyár vezetősége elhatározta, hogy kivágatja a kétharmad részben már kiszáradt és ezzel veszélyessé vált fát, feljegyezték róla, hogy 40 méter magas volt, törzsét csak öt-hat ember tudta körülölelni, mivel annak a kerülete 786 centiméteres volt. Röviden ennyi Klapka fájának történetéről és szomorú véget ért sorsáról.
NÉMETH ISTVÁN
DUNATÁJ HETILAP 51-52/2015
