A Szlovák Statisztikai Hivatal legújabb számadatait olvasva az egyes hazai városok lakosságának az elmúlt tízegynéhány esztendőben történt megfogyatkozásáról, elszorul a szívem. Ugyanis bebizonyosodott az, amit eddig is sejtettünk. Sajnos Komárom a drámai gyorsaságú népességfogyatkozás tekintetében vezető helyen áll. S ez bizony szomorú és a város és lakosságának jövőjét illetően nem sok jóval kecsegtető elsőség, amelyet az sem enyhít, hogy e tekintetben nem vagyunk egyedül, mert más városok „szénája” sem áll sokkal jobban. Amíg a tizenkilencedik és huszadik században Komárom nemcsak anyagi és szellemi javakban gyarapodott, de – az át– és kitelepítések dacára – folyamatosan nőtt a lakossága, a huszonegyedik század semmilyen tekintetben semmi jót nem hozott ránk. Ebben a bárminek, csak polgári demokráciának nem nevezhető rendszerben nemcsak az állam és a mindenkori kormányzat leplezetlenül elsorvasztó igyekezete érvényesült látványosan Komáromban, amely hovatovább egy mezőváros szintjére süllyed, de mindezt meghatványozta a rendszerváltás utáni polgármesterek és önkormányzatok bűnös tehetetlensége is. Ennek kapcsán az egyszerű gazda esete jutott az eszembe, aki – miután látta, hogy a jégeső elveri szőlőtermését – tehetetlen dühében kihúzott egy szőlőkarót, és égre emelve tekintetét kiáltotta: – Lássuk Uram, hogy mire megyünk ketten! – Hát, ahogyan így elnézem, együtt sokra mentek…
Tíz év alatt háromezertizenhét fővel kevesebben vagyunk, s ez nagyobb népességfogyatkozás, mint a két vesztes világháború és az utóbbit követő benesi dekrétumok együttes hatásának következtében bekövetkezett lakosságcsökkenés.
Vajon ez a drámai mértékű megfogyatkozás szemet szúrt-e egyáltalán valakinek, s az okait kereste-e valaki? Nem valószínű. Az egyik alkalommala helyhatósági választások előtt az egyik polgármesteri székre törő szépreményű jelölt, a következő szlogennel etette a polgárokat: „Új hídon át az egyetemi városba!” Sajnos a mai valóság és nemkülönben a jövőbeli kilátások a következőkkel kecsegtetnek: „Az új hídon át (már ha lesz belőle egyáltalán valami) és csekély értékű diplomával a tarsolyunkban, munka és megélhetés után irány a nagyvilág!” Ha a népességfogyatkozás ütemét előrevetítjük, az évszázad közepére sajnos eljöhet még az idő, amikor a Pozsonyi kapura kifüggeszthetik a feliratot, miszerint:
„Az utolsó távozó csukja be a temetőkapukat és oltsa el a villanyt!” Isten adja, hogy ne ígylegyen…
(németh)
DUNATÁJ HETILAP
