HAZA DUNATÁJ XXV. Komáromi Imanap

XXV. Komáromi Imanap

918
hirdetés

A felvidéki hívők jubileumi központi eseménye lesz

A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján, május 11-én kerül sor a XXV., jubileumi Komáromi Imanapra Révkomáromban. Az imanapon a felvidéki magyar hívek lelki gondozásával megbízott saját főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a katolikus hívők.
Az imanap egyben a Pázmaneum által meghirdetett Regnum Marianum Imakilenced első állomása is, amellyel a Hétfájdalmú Szűzanya évéhez kapcsolódnak a Felvidék katolikus templomaiban. Délután két órakor engesztelő szentségimádás lesz a Szent András-templomban, majd fél háromkor a templomból elindul a szabadtéri keresztút, amelyeknél ezúttal is a Megye és a Nádor utca egyes stációinál mondanak a hívek közös imát. A keresztút a Szent András-plébániatemplomban ér véget, ahol 16 órakor kezdődik a nóna, vagyis a délutáni imaóra. Az ünnepi szentmise 16 órakor kezdődik, amelyet mons. Orosch János érsek atya, a Nagyszombati Főegyházmegye főpásztora mutat be oltártestvéreivel.

hirdetés

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés