Az újkori hagyományokat követve Csicsón tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a múlt héten pénteken és szombaton a falunapot. Amint azt Földes Csaba mérnök, a község polgármestere elmondta, pénteken megemlékeztek az első és második világháborúban elesett hősi halottakról, majd a kultúrházban megnyitották Szülőföldem, Csicsó címmel a helyi alapiskola diákjainak rajzaiból, festményeiből megrendezett kiállítást. Másnap a délelőtti órákban nagyszabású futóversenyt rendeztek, amelyen korra és nemre való tekintet nélkül minden érdeklődő rajthoz állhatott. Délután a helyi futballpálya melletti térségen felállított színpadon kerültek kiértékelésre az előző napi futóverseny és a kispályás labdarúgótorna eredményei, majd a díjátadás következett. Utána késő estig pergett a műsor a színpadon, ahol előbb a helyi óvodások és az alapiskola tanulói léptek fel dallal és tánccal, majd a zenés, táncos összeállítást követően operettrészletek hangzottak el, nagy sikert arattak a modern táncosok, nyolc órától pedig mulatós popzene szórakoztatta a község lakosságát.
Kép és szöveg: (németh)