Csallóköz, a hajdani Tündérkert, melyet apáink és nagyapáink féktelen jókedvükben olykor Kukkóniaként is emlegettek, sok-sok emberöltővel ezelőtt halban, vadban és mindenféle földi jóban bővelkedett, mivel honfoglaló elődeink Atyaistene nem mérte szűkmarkúan a földi javakat. Még a vén Duna sárgálló fövenyébe is jutott kilószámra aranypor, csak tudni kellett a fortélyát annak, hogyan lehet kimosni onnan a „sáraranyat”. De így volt ez a madárvilággal is, amelynek ősidők óta menedéket és életteret biztosítottak a lápok, mocsarak, nádasok, holtágak és morotvák. Idegenek ebbe a földi Paradicsomba nem tehették be a lábukat, s ha igen, akkor az édesanyjuk többé hírt sem hallott felőlük…
Ami a szárnyasokat illeti, mesélték a régiek, persze némi tréfával, hogy valamikor régen, bizonyára még a „boldog békeidők” idején, ha egy vadásznak a kezében véletlenül elsült a puskája, pár pillanat múlva legalább egy-két hulló tollú vadkacsa pottyant az égből a fejére. Némi hitelt adnak ennek az állításnak azok a régi, megsárgult fényképek, amelyek egy-egy vadászat után örökítették meg a bőséges terítéket. E rövid kitérő után menjünk mi is vadkacsavadászatra. A duplacsövűt, ajánlom, hagyjuk nyugodtan pihenni a fegyverszekrényben, vigyünk helyette magunkkal távcsövet és fényképezőgépet. Mint általában a madárfotózásnál, egy jobb teleobjektívnak ugyancsak nagy hasznát vehetjük.
Sz e r e n c s é n k r e a hajdani oly gazdag csallóközi madárvilágból a vadkacsák, azaz a tőkés récék beszűkült életterük ellenére viszonylag jól átvészelték az ember természetromboló hatásának következményeit. S így tulajdonképpen még a komáromiaknak sem kell kitenniük a lábukat városukból, hiszen – főként ősszel és télvíz idején – számottevő vadkacsakolóniák – tojók és gácsérok vegyesen – telelnek át a Vág-parton, vagy akár az Erzsébet-sziget mentén. Ezek természetesen nem holmi városi parkok csónakázó tavában kenyér– és kiflimorzsákkal elkényeztetett jószágok. Az emberektől mindig tisztes távolságban maradnak, így becserkészésük nem könnyű. Vízen úszó kacsa lencsevégre kapásával még csak boldogulunk, de röptében lefényképezni már sokkal nehezebb feladat. Annak érdekében, hogy a legszebb mozgásfázist örökíthessük meg, fényképezőgépünket ajánlatos sorozatfelvételre állítani, így otthon kiválaszthatjuk az általunk legjobbnak ítélt fényképet. Az első esetleges sikertelenségek most se szegjék a kedvünket. Gondoljunk arra, hogy legalább egy jót sétáltunk a természetben, s legközelebb biztosan nagyobb szerencsével járunk. Így legyen!
NÉMETH ISTVÁN
DUNATÁJ HETILAP
