November 16-ig tartott a diktatorikus uralma, de a feldühödött diákok besokalltak, s ma összekötözött kézzel vonszolták ki az iskolaudvarból Andruskó Imrét, a Selye János Gimnázium igazgatóját. Miközben az iskolaudvarra kihelyezett mikrofon előtt gyanútlanul álldogált, két elszánt fiatalember odarohant hozzá, s azt sem engedték, hogy befejezze a mondanivalóját. Úgy gondolták, hogy több direktori ciklus alatt már épp elég időt kapott a bizonyításra, de visszaélt a hatalmával és az ifjak bizalmával…
Pedig reggel minden olyan szépen kezdődött! A versenylázban égő csajok és srácok a csapatuk zászlaját szorongatgva, indulójukat dalolgatva – mormolgatva sorakoztak fel az iskolaudvaron, igazgatói vezényszóra várva, hogy mikor vonulhatnak át a városi sportcsarnokba. Akadtak, akik a nyomaték kedvéért az arcukat is kifestették, míg mások alkalmi öltözékben feszítettek. Hiszen mindnyájan nagy napra ébredtek: a hármas ünnep előtti utolsó tanítási napot az egymás közti „olimpiai“ megmérettetésnek akarták szentelni. A diri azonban kedvüket szegte váratlan bejelentésével: mivel a diáktársaik méltatlanul viselkedtek vele, ezért senki sem hagyhatja el a sulit és annak udvarát.
Míg a prímósok félszegen kántálták: „Reméljük, befogadnak, s többé már nem szívatnak…“, célozva az idősebb diákok eddigi szipolyozására, két fogdmeg fickó megtisztította a terepet a korábbi ígéretét megszegett ünneprontótól. Ők ugyanis bármi áron ünnepelni akartak, hiszen diáknap minden évben csak egyszer van, s az elődeik által teremtett hagyományt, hogy azt méltó módon, tanulás nélkül, játékos versengéssel töltsék, folytatniuk kellett. Ezért inkább az alkalmi olimpiai bizottság elnökének engedelmeskedtek, aki „a tisztességes és szabályos játék reményében“ megnyitotta a diáknapi olimpiai játékokat. Azután a hangos siserehad dobpergés és ováció közepette vonult végig a belvároson, amely utcáiról közeledtük láttán még a kóbor macskák is biztonságosabb zegzugokba menekültek.
A sport fellegvárában a közösségkovácsoló sportnak és játéknak jutott a főszerep, s a leadott energiát sütikóstolón pótolhatták az ügyességüket, gyorsaságukat, kreativitásukat is megcsillogtató csapatok. Az izgalommal teli banzáj felforrósodott hangulatában azon sem csodálkoztam, hogy egy jóképű, vigyorgó nagykamasz fotózkodni akart velem, egy korábban mézes-mázos modorúnak hitt, ám valójában mogorvának bizonyult tanár pedig szócsatát kezdeményezett amiatt, mert úgy vélte, hogy fotózgatás közben kereszteződtek az útjaink… Nos, arról nem értesültünk, hogy az eltávolított igazgató milyen sorsra jutott, de egyelőre nem veszi fel a telefont. Aki tudja, írja meg nekünk, bár jutalmat nem ígérünk a nyomravezetőnek!
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
