HAZA BELFÖLD Újságíró-gyilkosság – A szlovák államfő kormányátalakítást akar, ezt a miniszterelnök elutasítja

Újságíró-gyilkosság – A szlovák államfő kormányátalakítást akar, ezt a miniszterelnök elutasítja

1405
hirdetés

A kormány mélyreható átalakítására vagy előrehozott választás kiírására szólított fel Andrej Kiska szlovák államfő, mondván, hogy ez megoldás a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása miatt kialakult súlyos politikai válságra. Robert Fico kormányfő visszautasította a köztársasági elnök javaslatait.

    Az országban uralkodó feszült helyzetre a kormány széleskörű átalakítása vagy előrehozott választások kiírása a megoldás – jelentette ki vasárnap az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján az államfő, aki szerint „sok demokratikus országban a választások kiírása lenne a legtermészetesebb megoldás”.
    A megválasztása óta Robert Fico politikai ellenlábasának számító államfő jelezte, tárgyalásokat akar kezdeni a politikai pártokkal arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét. Kiska ezt azzal indokolta, hogy vasárnap beszélt a kormányfővel, és az egyeztetés során világossá vált, a helyzet rendezéséről különbözőek az elképzeléseik.
    A miniszterelnök vasárnapi televíziós bejelentésében elutasította a kormány átalakítására vagy az előrehozott parlamenti választások kiírására tett javaslatot.
    Robert Fico hangsúlyozta: az államfő megtagadta a demokratikus parlamenti választások eredményeit, amikor a kormány átalakítására és egy új kabinetről szóló bizalmi szavazásra tett javaslatot, és ezzel csatlakozott azokhoz az ellenzéki pártokhoz, amelyek államcsíny szükségességéről beszélnek. Robert Fico szerint az államfő nyilatkozatát „egyértelműen nem Szlovákiában írták”, annak szövege olyan emberek kezeírása, akik más célokat követnek, mint amilyen az ország stabilitásának megőrzése.
    Fico leszögezte azt is, hogy a kormányt csak a koalíciós partnerek egyetértésével lehetne átalakítani, és az alkotmány alapján ebben az államfőnek semmilyen feladata nincs. Hozzátette: előrehozott választásokat csak akkor tarthatnak, ha a vonatkozó javaslat 90 voksot kap a parlamentben. A jelenlegi kormánykoalíció abszolút többséggel rendelkezik a 150 fős törvényhozásban.
    Andrej Danko, a parlament elnöke vasárnap többször is megfontoltságra intett a kialakult feszült helyzettel kapcsolatban. Kifejtette: „Szlovákia bonyolult helyzetben van”, ezért most mindent meg kell tenni az ország nemzetközi megítélésének megvédése érdekében. Úgy fogalmazott, „nem volt ember” az, aki elkövette a gyilkosságát, „de rossz ember az, aki visszaél a történtekkel, bármilyen cél érdekében teszi is”.
    Az államfő bejelentésére reagálva előrehozott választások kiírását sürgette a parlament két legnagyobb ellenzéki pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű mozgalom, valamint több parlamenten kívüli párt is.
    Ján Kuciak meggyilkolásának ügye és annak állítólagos összefüggései az utóbbi napokban az ellenzéki pártok Robert Fico kormányával szemben folytatott politikai küzdelmének központi témájává változtak. A gyilkosságra hivatkozva lemondott Marek Madaric kulturális miniszter, amit követően bizonytalanná vált a hármas kormánykoalíción belüli helyzet is. A legkisebb koalíciós párt, a Most-Híd csütörtökön lemondásra szólította fel a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, és cselekvésre kérte a legnagyobb kormánypártot, a Fico vezette Irány-Szociáldemokráciát.

MTI

hirdetés

kép: dunataj.sk

hirdetés