Nagy port kavart a város legutóbbi telekeladása, amikor is egy 242 áras telek cserélt gazdát meglehetősen furcsa „versenytárgyalás” keretén belül. Az MKP helyi szervezete is reagált erre az ügyletre, de érdemleges válaszokat hiába is várnak, hiszen a városvezetés most is az agyonhallgatás, illetve a csúsztatás politikáját választotta.
Mindenesetre senki sem indokolta meg, hogy miért kellett mindenáron eladni a kérdéses ingatlant, vagyis, hogy mire kell hirtelen 330 ezer euró. Arra sem volt válasz, hogyan csökkent az ingatlan becsült értéke 900 ezer euroról 327 ezer euróra. Azt is megírtuk hogy melyik városi belső előírások, melyik pontja lett ezzel az „üzletkötéssel” megszegve. Viszont egy mediális kampány kezdetének lehetünk tanúi, ami azt hivatott kommunikálni, hogy micsoda nagyszerű üzlet is volt ez az eladás. Érvként azt hozták fel, hogy a vevő „hajlandó beruházni az utakba és közművekbe 380 ezer eurót és ezeket az utakat majd egy euróért visszadja a városnak”. Ez azt jelenti, hogy az új tulajdonos hajlandó a jövőbeni kezelési kiadásokat nagylelkűen átengedni a városnak. Egyébként szinte ugyanazon érvek hangzottak el a város „transzparencia bizottságán” is. A versenytárgyalási bizottság elnöke, Molnár Marian képviselő úr vehemensen védelmezte az eladást (mit is tehetett volna mást, ha egyszer ő is ott volt a versenytárgyalást értékelő bizottságban?). Érvelése alapján a város nagyon jól járt, mert majd kezelheti az utakat, közvilágítást és ezért beszedheti az adókat, illetékeket. Ebből nyilván az következik, hogy amennyiben történetesen nem Varga Zoltán építi fel a lakóparkot, akkor az új ingatlanok után nem fizetnek majd adót. Aki elolvassa a bizottság jegyzőkönyvét, azt gondolhatja, hogy széles e vidéken csak a nyertes vállalkozó képes lakásokat építeni. A bizottság „szakértő” tagjai az eltelt két év alatt nyilván nem értek rá, hogy megismerkedjenek a város azon érvényes előírásaival, amelyek bizottsági munkájukhoz enyhén szólva is szükségeltetnek, hiszen akkor tudniuk kellene, hogy ingatlan eladásnál az egyetlen döntő szempont csak a vételár lehet (legalábbis az előírások szerint) és nem holmi beruházási szándék, meg régi hosszú együttműködés (baráti kapcsolat). A transzparencia szó jelentése számukra teljes mértékben ismeretlen, az is lehet, hogy egy egzotikus trópusi betegségnek hiszik. Nyilvánvalóan, ha ők árulnának valamilyen saját tulajdonukban levő ingatlant, akkor nem a vételárat tartanák fontosnak hanem a vevő múltját, jövőbeni terveit stb.
Egyébként olvasóink is tudnak számolni, talán még jobban is mint Molnár Marian, aki egyebek mellett azt is érvként tüntette fel, hogy a város 1 euróért kap 380 ezer eurónyi vagyont. Ha tehát a város elad egy ingatlant, aminek a becsült ára 900 ezer euró, 330 ezer euróért, majd 1 euróért kap egy ingatlant, aminek az értéke 380 ezer euró, amire csak kiadásai lesznek, ez nyilván egy nagyon jó üzlet (a vevőnek), mert a különbség így is mínusz 189 ezer euró a város vagyonából.
Meg merjük kockáztatni, hogy ha történetesen nem az adot vállalkozóról lett volna szó, akivel az együttműködés „mindig nagyon jó volt”, a versenytárgyalás nyilván más eredményt is hozhatott volna, de nem hozott. Korábban már elmélkedtünk arról, hogy városunkban mi lehet a baj és arra jutottunk, hogy a hiba az önkormányzatban rejtőzik. Ez a telekügylet is rámutatott arra, hogy még mindig a régi kapcsolatok a fontosak és nem a város érdeke. Ha Komárom vezetése a lakáskérdést úgy akarja megoldani, hogy a még vagyonában lévő ingatlanokat átpasszolja régi üzlettársainak, akkor valószínűleg még sok hasonló bizniszről írhatunk a jövőben…
DUNATÁJ HETILAP 44/2020
kép: pixabay
