Történelmi mélypontra lassult a fogyasztói árak növekedése Szlovákiában januárban, az infláció éves szinten nulla, havi szinten pedig 0,2 százalék volt – derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) által csütörtökön közzétett adatokból.
Az infláció szintje Szlovákiában 1989 óta nem volt ilyen alacsony. A fogyasztói árak januárban kimutatott stagnálása az NBS szerint várható volt, a deflációs félelmek viszont nem igazolódtak be, ami a központi bank szerint annak volt köszönhető, hogy az év első hónapjában megállt az élelmiszerárak növekedési ütemének több hónapos folyamatos lassulása.
Banki elemzők véleménye szerint az, hogy éves szinten változatlanok maradtak a fogyasztói árak, elsődlegesen annak volt köszönhető, hogy januárban csökkentek a lakhatással összefüggő, államilag szabályozott költségek.
Az év első hónapjában havi szinten 6,1 százalékkal esett vissza a villanyáram ára, ami 0,3 százalékponttal csökkentette az inflációs rátát – állapította meg az UniCredit bank elemzője az MTI-nek csütörtökön eljuttatott elemzésében. Hozzátette: az infláció éves szintjének alakulása összefüggött az üzemanyagok árának 0,5 százalékos havi szintű csökkenésével, valamint a keresleti infláció ütemének éves szinten kimutatott lassulásával is. Ez utóbbi januárban éves szinten 0,4 százalékra lassult az egy évvel korábban kimutatott 0,7 százalékos ütemről. A fogyasztói árak alakulását az élelmiszerárak emelkedése is befolyásolta, amelyek januárban havi szinten 2,8 százalékkal emelkedtek. Ebben a szegmensben az infláció üteme éves szinten gyorsult, 0,2 százalékról 0,9 százalékra.
A központi bank és a kereskedelmi bankok elemzőinek egybehangzó véleménye szerint az infláció szintje várhatóan az idei év első felében is alacsony szinten, nulla százalék körül alakul majd, és továbbra sem lehet kizárni a deflációt sem, tekintettel a lassan eszmélő hazai keresletre. Véleményük szerint az infláció üteme csak az év második felében gyorsulhat majd valamelyest.
MTI