Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi, politikai világ legnagyobb vesztesége – mondta Tornai József költő és író
Egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor az országot nem úgy rakták össze, ahogy ő szerette volna – állapította meg a nagy magyar „őrálló”-ról Bogárdi Szabó István református püspök, aki a Nemzeti Énekkar művészeinek zsoltárai után a szertartást bevezetve azt is elmesélte, hogy amikor néhány hete a kórházban meglátogatta Csoóri Sándort, és ő önkéntelenül harci zsoltárok felolvasásába kezdett, a költő „végső, elrettentő erővel” vigasztalót kért.
A szertartáson a kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, író és politikus családtagjai, pályatársai és tisztelői között a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és kabinetjének több tagja, Varga Mihály nemzetgazdasági, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter vett részt. Csoóri Sándort a kormány saját halottjának tekinti. A kormány tagjain kívül Boross Péter volt miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Felvidékről pedig többek közt Duray Miklós, Pogány Erzsébet, Mézes Rudolf, Koncsol László, Garaj Etelka kísérte utolsó útjára. Duray Miklós élete szorosan összefonódott Csoóri Sándoréval, hiszen Duray Kutyaszorító könyvéhez írt előszava miatt Csoóri Sándor eltiltották az irodalmi nyilvánosságtól. Pogány Erzsébet közeli munkatársa volt Csoóri Sándornak az MVSZ elnöksége idején. Mézes Rudolf a Csemadok képviseletében, Koncsol László a felvidéki írók és a református egyház jeles tagjaként rótta le kegyeletét.
Ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát – jelentette ki Balog Zoltán. Az Emberi Erőforrások minisztere búcsúbeszédében kitért arra is, hogy sajnos elmaradt a katarzis, amit Csoóri Sándor kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és az azon kívülieknek, akiket 1990 után nemzetnek kívánt látni.
A miniszter ezt követően idézte a költő kérdését is, vajon lehet-e olyan demokráciára bármit is építeni, amely együtt él a vérbírókkal? Csoóri Sándor sebesülései elevenek maradtak, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt – jelentette ki Balog Zoltán, majd úgy folytatta, hogy mégis szabadnak tudott maradni az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye – melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált – soha nem hagyta el. Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy élete egyik nagy ajándékának tartja, hogy Csoóri Sándor közelébe kerülhetett, aki meghallgatta, kíváncsi volt rá, sőt még haldokló kezét is foghatta.
Csoóri Sándor maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi, politikai világ legnagyobb vesztesége – mondta Tornai József költő és író. Csoóri Sándor ott volt az új modern magyar líra megszületésének pillanatában. Első verseskönyvei korlátait felismerve végrehajtotta a maga költői forradalmát az 1962-es Menekülés a magányból, illetve a még több újítással élő, öt évvel későbbi Második születésem című kötetével.
Korai esszéiben a nyugati példákon látott eszközökkel ráébredt a magyar népköltészet és a szürrealizmus rokonságára. Sokoldalú volt, nemcsak politizáló, sőt lázadó költő, közéleti egyéniség, aki a hatvanas évektől bejárta az országot, és Tudósítás a toronyból címmel nagy felháborodást kiváltó irodalmi riportkönyvet írt a vidék szegénységéről, a paraszti gazdaságok tönkretételéről.
Tornai József azt is megemlítette, hogy ezen túl rendkívül jelentős Csoóri forgatókönyvírói munkássága is, amely Kósa Ferenc és Sára Sándor filmjeihez kapcsolódik. A nyolcvanas években Csoóri vezető személyisége lett az egyre élénkebben kibontakozó ellenzéki mozgalomnak, nemcsak a monori országos értelmiségi találkozón, hanem Lakitelken is. A viták, különvélemények és megegyezések forgatagában neki volt a legerősebb a hangja – emelte ki Tornai József, aki rámutatott arra is, hogy az MDF győzelme, az 1989-es pártpolitikai változások után Csoóri csalódott, kiábrándult a politikából, sokkal nagyobb szabadságot, egyenlőséget, népi ország-irányítást, az ellenzékkel őszintébb, azonos célú világot, parlamentet várt. Ez közéleti verseiből és új prózáiból is kiviláglott, ahogy írta, a költészetet a sorsának tekintette, a jót akarta, az igazi életet az igaztalan, hazug élettel szemben.
Csoóri Sándor szelleme életművében velünk marad – mondta el Illyés Mária művészettörténész, Illyés Gyula lánya – majd felidézte, hogy a szeptember 12-én elhunyt költő, író, filmalkotó és Illyés Gyula megismerkedésének története ma már úgy hangzik, mint valami legenda. Illyés Gyulát az ötvenes években ugyanis felkérték, patronáljon egy fiatal költőt, és valamilyen megérzés hatására a számára akkor még ismeretlen Csoóri Sándorra esett a választása, akiben észrevette a tehetséget, ezért verseket kért tőle, majd személyes beszélgetéseket javasolt.
Szoros viszony alakult ki közöttük, így a hetvenes években már számos küzdelemnek, amelyekben Illyés Gyula fellépett, Csoóri Sándor volt a katalizátora vagy a szervezője. Az idősödő, beteg Illyés Gyula Csoóri Sándornak köszönhetően lett aktív részese az akkor erőre kapó irodalmi és társadalmi folyamatoknak. Illyés Mária szerint szomorú, hogy Csoóri Sándor ugyanúgy, mint édesapja, Illyés Gyula fájdalommal távozott ebből a világból. Úgy érezte ugyanis, hogy a világ jobbításáért folytatott harca nem volt eléggé sikeres.
Olyan ember volt, aki a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte az elnémulást választva menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga – fogalmazott Csoóri Sándor filmrendező barátja, Kósa Ferenc.
„Ki kell csikarnunk a történelemtől a szabad gondolkodás és az igazmondás jogát, nincs más választásunk” – idézte fel azokat a szavakat, amelyeket első találkozásukkor, a hatvanas évek elején hallott.
Kósa Ferenc azt is elmondta, akkor pontosan érzékelték: olyan korban és országban éltek, amelyben az embertelenség erői messze felülmúlják az emberségét és a Trianonban megcsonkított ország, valamint a történelem által megtöretett nemzet erőinek szinte semmi esélye a politikai hatalom vérvörös diktatúrájával, az országot megszálló hadsereg irdatlan katonai erejével szemben. Költő vagyok, nem tudom és nem is akarom a mindenáron való túlélés logikája szerint elképzelni az életemet, se belegabalyodni, se beledögleni nem akarok a megalkuvások kényszereibe – idézte Csoóri Sándort Kósa Ferenc. Hitem szerint a katonai és politikai logikával szemben léteznie kell valamiféle emberi logikának is, mert az ember sokkal több annál, mint a történelmi tények és társadalmi viszonyok összessége.
Kósa Ferenc felidézte, az évtizedek során sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt Csoóri Sándorral, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat, azon nem voltak hajlandóak változtatni, emiatt a hatalom betiltotta az alkotást és Kósa Ferenc ezért sokáig a lét és nemlét határán tengődött, de ezekben az életveszélyes időkben leginkább Csoóri Sándor tartotta benne a lelket és később még számos közös filmet készítettek együtt, de Sára Sándorral is. Egyébként szinte valamennyi filmjükkel ütköztünk a korabeli cenzúrával. Ez volt az ára annak, hogy tisztességes emberek és tisztességes magyarok maradtunk, erről tanúskodnak közéleti küzdelmeink is – emlékeztette az egybegyűlteket a Kossuth-díjas rendező.
Gecse Géza
felvidek.ma
