Szlovákia nagy valószínűséggel részt fog venni a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében – közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter kijelentésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség szerdán.
A szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről, Szlovákia esetleges szerepéről Robert Fico szlovák kormányfő is tárgyalt múlt heti washingtoni látogatásán Joe Bidennel, az Amerikai Egyesült Államok alelnökével.
A szlovák diplomácia vezetője szerdán a SITA-nak megerősítette: a részvétellel kapcsolatos tárgyalások már szakértői szinten folynak. „Százszázalékosan felkészültünk arra, hogy szerepet vállaljunk a folyamatban. Most már csak az a kérdés mit tudunk felajánlani” – mondta Miroslav Lajcák.
„Pontosítjuk ajánlatunkat, és egyeztetést folytatunk az amerikai féllel arról, hogy milyen feladatok elvégzésére, illetve milyen szakértői tudásra lenne igény” – fejtette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: a szíriai vegyi fegyverek semmilyen körülmények között sem kerülnének Szlovákia területére, megsemmisítésükhöz Pozsony a segítség más formáját ajánlja fel.
A szlovák külügyi tárca tájékoztatása szerint Szlovákia kémiai, biológiai valamint sugárszennyezettség elleni védelemre szakosodott szakértőiből álló csapat közreműködését kész felajánlani.
MTI