Írásom első részében Szlovákia és Magyarország gazdasága összehasonlításánál a piilanatnyi helyezetértékelés helyett elsősorban a folyamatokra, dinamikára öszpontosítottam. Boncoljuk csak tovább az első részben leírt elemzést, vizsgáljuk meg mélyebben, vajon mi olvasható ki a számokból és mi zajlik a háttérben?
A 21. század elejére a hazai össztermék adata mindenhatóvá vált, szerintem mesterségesen eltúlzott jelentőséggel bír. Ha a hazai össztermék (GDP) helyett annak egy részét, a nemzeti jövedelmet (GNI) vesszük górcső alá, akkor azt látjuk, hogy annak mértéke a GDP-n belül Szlovákiában évről-évre csökken, vagyis a multik egyre több jövedelmet szívnak ki az országból. Részben ezért magas Szlovákiában a munkanélküliség aránya, hiányzik ugyanis a hazai forrás a magasabb hozzáadott értéket termelő, munkahelyteremtő beruházásokra. Viszont az utóbbi két éveben Magyarországon a GNI aránya a GDP-n belül megnőtt, vagyis egyre több jövedelem otthon marad. Ez a törekvés sokkal egészségesebb, a függőség arányát csökkenti, növeli az önállóságot. Számos példát említhetnénk: a francia ebédjegyek helyett az Erzsébet utalványt, a francia vízszolgáltató és a német áramszolgáltató helyett a haziat, az autógyárak beszállító hálózatának egyre jelentősebb része hazai vállalkozás, a termőföld hazai kézben tartását. Szlovákiában hasonló törekvést egyelőre nem tapasztalunk. És itt kell megemlíteni a Bulgáriában zajló eseményeket. Hogy ne menjünk messzebbre…..
Az első részben leírtam: az államadósság úgy csökken Magyarországon, hogy közben a munkanélküliség aránya is csökken. Emellett azonban az önkormányzatok tetemes tartozásainak jelentős részét is átvállalta az állam. Szlovákiában ezt egyszerűen elképzelhetetlennek tartom. Hadd mutassak rá egy jelentős mentális, felfogásbeli különbségre a két ország kormányzati kultúrája között. A magyar kormány a devizahitelek bűvös kelepcéjébe került családok jelentős részének enyhítette a gondjait, nagyvonalúan megsegítette a kolontári és a devecseri iszapömlés károsultjait, új lakóházakba költözhettek a családok. A szlovák kormányok képtelenek voltak hasonló lépésre a nem banki pénzügyi szolgáltatók károsultjainak ügyében vagy mondjuk az alsómislyei földcsuszamlás károsultjainak esetében. Az alsómislyeiek továbbra is a konténerkben boldogulnak annak ellenére, hogy a múlt héten újra megmozdult felettük a domboldal. A magyar kormány ilyen tragikus esetekben szolidáris, segítőkész, hasonló esetekben Szlovákiában a kormányzati segítséget megtagadták, rosszabb esetekben mégcsak fel sem merült a segítség szándéka.
Az államnak tehát az államháztartás hiányának minimalizálása mellett társadalmi felelősségérzete is kell, hogy legyen. A legfejlettebb társadalmak a kettő közötti érzékeny kompromisszumot megtalálták, Magyarország is ebbe az irányba tart. Ezt bizonyítják a feljebb felsorolt példák. Szlovákiában sem érvényesülhet örökké a társadalmi felelősség terén a zéró tolerancia. Egyetlen kivétel talán, ahol esetenként rendkívül nagyvonalú a szlovákiai államigazgatás, az a szociális segélyek területe. Ezen a téren tapasztalható igazságtalanság, a rászorultság és a segély összege közötti feltűnő összhanghiány már helyenként nagyon szemet szúr. A szitához hasonlító lyukas rendszerrel nagyon sokan visszzaélnek.
Nemcsak a kis- és középvállalkozók (KKV) hagyják el tömegesen Szlovákiát. Mivel a Dél-Szlovákiában élők
számára nem kínálkozik megfelelő számú munkahely, még mai is a munkavállalóink ezrei számára adnak munkalehetőséget az Észak-magyarországi ipari parkokban található vállalatok. Ők is a magyarországi adóhivatalba és biztosítókba fizetik be a járulékukat és adóikat. A fordított irányú ingázás egy-két kivételtől eltekintve még ma sem jellemző.
Magyarországon komoly erőfeszítést láthatunk kormányzati eszközökkel az ipar feltámasztására, hazai és külföldi forrásokból mentőövet nyújt a kormány a KKV-knak. Stratégiai partnerséget köt a meghatározó gazdasági szereplőkkel, bevet apait-anyait, hogy a nagyvállalatokat és a közepes vállalatokat is otthon tartsa. Az Európai Unióban tapasztalható recesszió végett unión kívüli, főleg ázsiai piacok feltárását végzi. A következő évtizedben Ázsiában várható a legnagyobb gazdasági növekedés, ott bővülhetnek leginkább a felvevőpiacok. Szlovákia esetében a topon levő 6 – 8 nagyvállalat esetében tapasztalunk lázas mentőakciót, a közepes vállalatokat és a KKV-kat maguk sorsára hagyta a kormány. Sőt, legiszlatív intézkedéseivel jelentősen elrontotta a vállalkozási környezetet. Az iparral összefügg, hogy az utóbbi két évben széleskörű reform zajlott le a magyar szakmunkásképzésben, vonzóvá teszik a fiatalok számára a szakmát, az államigazgatás német minta alapján komoly hatásköröket adott át a kereskedelmi és iparkamarának. Szlovákiában minden a régiben, e területen a reformoknak se híre, se hamva. Pedig a fiatalság érvényesülése érdekében, a jövőnk számára rendkívül fontos kihívásról van szó.
A 2013-ban végződő hét éves uniós költségvetési ciklusban a magyarországi uniós támogatási keret megközelítőleg 18 százaléka irányul vállalkozásfejlesztésre, üzleti kapcsolatok bővítésére, ezek által munkahelytermtésre. A magyar kormány eltökélt szándéka, hogy a 2014 – 2020 közötti időszakban ez az arány felkússzon 50 százalék fölé. Szlovákiában nem hallani hasonló progresszivitásról.
Összegzésképpen: a szlovák és a magyar gazdaság folyamata színuszgörbékkel ábrázolható, ám azok amplitúdói, csúcsai ellentétesek. Amikor az egyik fent, a másik lent tetőzik és fordítva. Másképpen kifejezve, 6-8 évnyi fáziseltolódás tapasztalható közöttük. 2013 elején úgy tűnik, a szlovák gazdaság lejtmenetbe került, riasztó jeleket sugároz, míg a magyar a gödör aljáról enyhén felfelé ívelő ágba kerülhet. A Dunától délről a lehetőségek, a kitörési pontok feltárásának szándáka érződik, a folyamtól északra pedig a kormány tehetetlensége, tanácstalansága. Emberi tényező is közrejátszik tehát a színuszgörbék alakulásában, alakításában nemcsak a külső, objektív tényezők. Egészen biztosan.
Farkas Iván
