Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tartalomszolgáltatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Papp Dániel elmondta: amikor felmérték, milyen fontos témában lenne még szükség közszolgálati tévécsatornára, azt tapasztalták, hogy a legnagyobb igény a kultúra, az ismeretterjesztés és az oktatás iránt mutatkozik.
Az M5 a tervek szerint speciálisabb lesz, mint egy átlagos tudományos csatorna: egyebek mellett iskolai tévésávot és nyelvleckéket is sugároz majd – fogalmazott Papp Dániel. Hozzáfűzte: nem helyettesíteni, hanem kiegészíteni szeretnék a pedagógusok és az iskolák munkáját.
Az ismeretterjesztő csatorna műsorához a közmédia történelmi dokumentumfilmjeit és természetfilmjeit is fel fogják használni – tette hozzá.
MTI
kép: hu.wikipedia.org