– szavakkal indította Gubík László a MSZ elnöke a Trianon 105-ös motoros menetet.
Az Új Egység Mozgalom hatodik éve szervezte meg a motoros menetet.
A cél: Csallóközből indulva, Mátyusföld, és Duna mentén Párkányba a folyóig, az egykori elválasztó határig, amely ma már inkább összeköt bennünket.
Párkányban Fóti T. Angelikának sikerült a sétáló utca új szabadtéri színpadát bérbe venni a közel kétórás programra. Az időjárás is kedvezett ez összetartozási találkozónak, s a téren szép számban jöttek helyiek, de vidéki emlékezők is, korosztálytól függetlenül, helyből, de távoli tájakról is. Sőt az anyaországból is. .
A megemlékezést Fóti T. Angelika párkányi szervező nyitotta meg. Szerinte:
az „ún. Trianoni békeszerződés nem volt más, mint Magyarország megcsonkítása, szégyenteljes, igazságtalan kegyetlen diktátum. Törvénnyé tett, törvénytelenség! Nemzetet, családokat szétszaggató bűnös cselekedet volt.”
A kultúrműsorban felléptek Hugyec Zsófia csatai diáklány, a dunamocsi Mákvirág citerazenekar, Publik Antal előadóművész Budapestről.
Tóth Tünde a kisújszállási Pásztortűz Hagyományéltető Egyesület elnöke, aki a színpadra került Nemzet Zászlaját mutatta be:
„ Hármas célja van e zászló bemutatásának: egyrészt nemzeti összetartozásunk jelképeként, másrészt a Magyar Zászló és Címer Napja megünnepléseként. Harmadrészt pedig, hogy mintegy nagykövetként invitálja az évente az Andrássy úton megrendezésre kerülő 1848 méter hosszú és 2023-tól már az azt követő 400 méter hosszú székely zászló vitelére, a hasonló érzelmű magyar embereket. A székely zászló a Hősök terén mindig kívülről öleli körbe a magyar zászlóból kialakított élő kokárdát, jelképezve elszakított országrészeink magyarjait és jelképezve nemzeti összetartozásunkat.
A Nemzet Zászlaja ez a négy méterszer két méteres piros-fehér-zöld zászló négy méter magas rúdon, rajta bélyegző lenyomatok vannak.”Párkányban a színpadon volt elhelyezve.
A közönséghez Samu István az Új Egység Mozgalom elnöke szólt. Beszédjében a jövőbe néző gondolatait mondta el:
„Kedves Emlékezők, Nemzettársaim, Magyarok!
Százöt évvel ezelőtt a versailles-i palota tükörtermében, a trianoni teremben megszületett az a békediktátum, amely nemzetünket területileg és lelkileg is súlyosan megcsonkította. Igen, ezt már sokszor hallottuk, sokszor kimondtuk: ez tragédia volt, fájdalmas seb, amely generációk óta velünk él. Ám ha állandóan csak a fájdalmat idézzük fel, akkor nem gyógyulhatunk meg soha. Itt és most azt mondom, ideje máshogyan emlékezni!
Mi, magyarok a 20. században hosszú időn át sérült nemzetként éltünk. Volt idő, amikor tiltották a traumáink kimondását, és volt idő, amikor csak a sérelmeket emlegettük. Ma azonban már nem elég siránkozni és múltba révedni! Azt mondom, ne felejtsünk, de az emlékezés napját arra használjuk, hogy végre megerősítsük magunkat, feltöltődjünk erővel, és jövőképet teremtsünk!
Legyen a Trianoni gyásznap a 21. századi magyar összetartozás ünnepe, az erőgyűjtés napja! Merjünk arról beszélni, milyen lehet a magyar nemzeti közösség sikeres jövője. Ki merem jelenteni: beléptünk a felemelkedés korába! Nemzetünk történelmében 500 évente bekövetkező sorsfordulók figyelhetők meg, és hiszem, hogy most egy ilyen felemelkedési ciklus kezdetén állunk.
Nézzünk körbe! A csonka Magyarország nemzeti tudata új erőre kapott a kádári korszak lezárása óta, és a határokon kívül élő magyar közösségek is egyre erősebben és bátrabban őrzik identitásukat. Igen, küzdenek az asszimilációval, de érzik, tudják: közösségük jövője az összetartozás erején múlik!
Legyünk mi a zászlóvivői ennek az új összefogásnak, mint 907-ben Dévénynél! De most belső konfliktusok nélkül, egymás megbecsülésével, egymás érdekeinek tiszteletével és közös erővel!
A mi felemelkedésünk a szomszéd népek szabadságának is záloga lehet. Itt az idő, hogy a gyászt erővé, a fájdalmat tettrekészséggé alakítsuk!
Hiszem, és tudom: lesz még csillagfordulás – már úton van!
Isten áldja meg a Magyar Nemzetet!”
A megemlékezést Fábián Zoltán akusztikus koncertje zárta, majd a magyar és székely himnusszal zárult a program.
Dániel Erzsébet, dunataj.sk
Fotók: Kovács Sarolta
