Vannak falvak, ahol rendszeres tavaszi takarítás folyik az egészséges közérzet, a falu szépítése érdekében, s a hulladék megtisztítása, eltakarítása miatt is. Fontos lenne ez mindenütt, mert hány település elején, közepén, falu szélén szemét hegyek, dombok szennyezik a levegőt, fedik be a természet élni akaró területeit. Sajnos az ország, de beszélhetünk erről a szomszéd országokról is (elég beérkezni nemzetközi vonattal Magyarországra – borzalmas látvány tárul elénk Budapest nyugati pályaudvarához közelítve), nincs megoldva a szemét feldolgozás.
Visszatérve a tavasz rügyfakasztó időszakához, sok helyütt nagyon sok pénzt fektetnek a faluszépítésbe, városokban a parkok létesítésére, szépítésére. Mind a lakás tulajdonosok, mind az önkormányzatok odafigyelnek a falu esztétikai kivitelére. Vannak példaértékű községeink. A szeméttől való megtisztítás azonban még mindig nagy probléma, de van ahol még csak nem is probléma.
A járási higéniai központok nagy gondot fordítanak egyes üzemeltető boltok, tároló helyek higéniai szabályainak betartására, ami nagyon helyes. Viszont nem törődnek a határban, a lakóterületeken szabadban szétfolyó szeméthegyek veszélyével, a fertőzésekkel. Az ellenőrzésekre a szabadban is szükség lenne, ahol nemcsak levegőt, a természet adta oázist, de vizeinket, folyóinkat, patakjainkat is szennyezi a XXI. század embere. S legtöbbször az az ember szórja szét, az állattetemeket, elhasznált háztartási tárgyaikat, s mi mindent, aki otthon igényes lakásában nem tűri meg a szemetet, régen vásárolt eszközöket, stb.
Sajnos az állam nem képes megoldani a lakosság hulladék felhalmozásának problémáját. Sokféle módszer született a folyamatos hulladék szelektálására is. A településeken is egyik legbeváltabb mód a hulladék gyűjtés szelektálása, élnek is vele, de nem elegen. S akik kocsi számra ömlesztik a szemetet lakott vagy nem lakott területekre- nem gondol arra, hogy nemcsak a természetet rombolja, fertőzi, de maga és embertársai kárára is van cselekedetével.
Sokféle módja van az emberek „jó útra” térítésének.
Muzslán pl. a civil szervezetek mindig megszervezik a tavaszi szemétgyűjtést. S erről jó példaként a községi oldalon mindig beszámol a községi hivatal. A közelmúltban folyamatosan olvashatók:
„A muzslai, karvai, párkányi és a köbölkúti horgászok nemes cselekedete szombaton délelőtt megtisztították a Duna-part egy részét, megjavították a mezei utat, invazív fafajták útszéli botolását végezték el és összegyűjtötték a hulladékot a Duna-part jelentős szakaszán. A hulladékot a muzslai községi hulladéktárolóba szállították és köszönik Muzsla község segítségét a szemét eltávolításában. A muzslai Vadlibák Vadászegyesület szombaton ismét megrendezte Muzsla határában a hagyományos hulladékgyűjtést. A községhez tartozó területeken felkeresték a „közkedvelt” illegális hulladéklerakókat. Az utak mentén is rengeteg szemetet gyűjtöttek össze „hála” az autósok által kidobott szemétnek, főleg üdítős flakonoknak!
S teszik mindezt szabadidejükben, önkéntesen. A község minden esetben megköszöni a szervezeteknek, és természetesen besegít a szállításba is.”
Biztos van több helyen ilyen önkéntes szervezés, ahol közösségben szépítik, falujukat, településüket az emberek. Igen, újra vissza kell térni az egykori önkéntes vállalkozásokhoz. Nem elég csak pártokat, önkormányzatokat szidni, de nincs nemesebb, és eredményesebb munka a közös munkánál. Persze ez mindig egy jó szervezéstől is függ.
Újra itt a tavasz. Mentsük meg a természet adta éltető környezetünket. Szépítsük nem csak körülbetonozott házainkat, de közterületeinket, is érezzük magunkénak, mint azt tettük a múltban is.
Dániel Erzsébet, dunataj.sk
Fotók Muzsla község oldaláról