HAZA DUNATÁJ Szakmájuk mesterei

Szakmájuk mesterei

2294
hirdetés
Az angyalok tartotta magyar címer készül Czingel István csallóközaranyosi alkalmi műtermében
Az angyalok tartotta magyar címer készül Czingel István csallóközaranyosi alkalmi műtermében

Czingelék portája nem üt el a többi, szomszédos háztól. A hetvenes-nyolcvanas évek egyemeletes családi háza kívülről nem sejteti, hogy a szorgalmas mesterember kedvtelése már több mint hobbi, művészetnek is nevezhető. A házigazda halk szavú, csendes és rendkívül szerény. Pedig otthonában olyan alkotások sorakoznak a falakon, amelyekre joggal lehetne büszke.

– Őrsújfalusi születésű vagyok, ott jártam iskolába, s a mai napig elszomorodom, amikor kinézek a busz

hirdetés
A lépcsőházat a Feszty-körkép mása díszíti. Eszter asszony joggal büszke erre a különleges alkotásra.
A lépcsőházat a Feszty-körkép mása díszíti. Eszter asszony joggal büszke erre a különleges alkotásra.

ablakán és látom hulló vakolatú iskolámat. Apám kőműves volt, s családi hagyomány, hogy egymásnak adjuk át a szakmai fogásokat. Mellette tanultam, de nem csupán a szakmát, hanem azt is, hogy a jó munkához kitartás és türelem is kell. Felsorolni is nehéz lenne, hogy hol is jártam építkezéseken, az azonban biztos, hogy minden esetben a jól végzett munka örömével és a megrendelő megelégedésére adtuk át a munkát. Teljesen autodidakta módon megtanultam gitározni, a testvéremmel együtt pengettük a húrokat, még villanygitárt is vettem, hogy a szólók jobban érvényesüljenek. Idővel azonban azt éreztem, hogy egyre inkább érdeklődöm a művészeti alkotások iránt, igyekeztem megismerni különféle korok stílusait. Könyveket olvastam, albumokat lapozgattam a festészetről. Egyszer azután, amikor egy barkácsáruházban vásároltunk, lecövekeltem egy pult előtt. Fafaragó eszközök, vésők, vájók sorakoztak rajta. Szinte könyörögtem a feleségemnek, hogy vegyünk egy ilyen készletet. Korábban még nem foglalkoztam fával, talán meg is döbbent, de nem kérdezett semmit, csak intett, hogy tegyem a kosárba – mondja István, azután megvárja, míg Eszter, a ház asszonya elénk teszi a kávét. Ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe: – Akkor már jó pár éve éltünk együtt, s tudtam, hogy feleslegesen nem vesz semmit. Én nem tudtam, hogy mit akar csinálni, de azt igen, hogy jó kezekbe kerülnek majd a szerszámok.

– Nem tudom, hogyan alakult ki nálam ez a képesség, de gyorsan tudok dönteni és ritkán tévedek. Így voltam az asszonnyal is – neveti el magát István. – Fiatal legényként elmentem a haverokkal öntözni, s az egyik szentpáli háznál megakadt a szemem az egyik kislányon. Csinos volt, mosolygós. Rögtön tudtam, hogy ő kell nekem. Udvarolgattam, azután összeházasodtunk. Hát ennek már több mint négy évtizede. Két gyönyörű kislányt szült nekem, Esztikét és Angelikát, akik révén most négyszeres nagyszülők vagyunk, három fiú- és egy kislányunokánk van.

A Feszty-körkép egy részlete
A Feszty-körkép egy részlete

Meséli, hogy a fafaragókészlet boldog tulajdonosaként sokáig csak ismerkedett a különféle faanyagokkal. – Mindegyik másként viselkedik a véső és a kalapács alatt. Másként futnak a szálak, másképp hasadnak. Ahhoz, hogy jó minőségű alapanyagom legyen, két-három éven át szárítom a fát. Legszívesebben a gyümölcsfákból faragom ki a képeket, cseresznyéből, dióból, de faragtam már akácfából is. Sokáig úgy dolgoztam, hogy egy híres festményt másoltam le, de idővel már fából készült szobrokkal is díszítettük a lakást. Nagy titokban azután elkészítettem a saját arcképemet is, ráadásul profilból. Csak azután faragtam meg a feleségem és a lányaim arcképét, amikor láttam, hogy az enyémmel sikeresen megbirkóztam. Arra, hogy elégedettek voltak ők is, bizonyíték, hogy felkerülhettek a falra. Királyportrék, parasztemberek, mellszobrok sorakoznak a lépcsőház előtti galérián, amire különösen büszke. A Feszty-körkép kicsinyített mását faragta meg, ráadásul úgy, hogy még a lépcsőzet emelkedésével is számolnia kellett. – Három napig tartot, míg felszereltem a falakra a körképet, ami összesen 74 kilót nyomott. Ez is egy hirtelen jött ötlet volt, amivel azután mondhatni éveken át küszködtem, de boldog voltam, amikor elkészült. A fa nem olyan, mint a vászon, amit bármikor át lehet festeni, ha a mester hibát vét. Ha túl mély a véset, már más a fényviszony, ront az összhatáson. Bizony az is előfordult, hogy eldobtam a félig kész faragást, hónapokon át rá sem tudtam nézni.

Szinte szégyenkezve mondja, hogy sokszor átélte már az „alkotói válságot”. Volt, amikor hetekig nem vette kezébe a vésőt. – Ilyenkor ideges vagyok, nem találom a helyemet, inkább olvasgatok, tévézek, azután rájövök arra, hogy mit is kell csinálnom. Bemegyek a műhelybe, kezembe veszem a szerszámokat és a kalapácsot, s pontosan tudom, hogy hova is kell ütnöm. Én is olyan vagyok, mint az a szobrász, akitől, amikor megkérdezték, hogy hogyan is készült el a műve, azt mondta, hogy az már kész volt, benne volt a kőben, csak a felesleget kellett levésni róla…

DUNATÁJ HETILAP/dunataj.sk

 

hirdetés