HAZA HÍR-MIX Sokszemközt Koczkás Beátával, a Magyar Szövetség új pártigazgatójával

Sokszemközt Koczkás Beátával, a Magyar Szövetség új pártigazgatójával

117
hirdetés

Gútán 2010-2022 között alpolgármesterként, majd Nagymegyeren egy évig hivatalvezetőként járult hozzá e városok működtetéséhez, fejlesztéséhez. Az idén december 1-től pedig a Magyar Szövetség pártigazgatójaként kamatoztathatja a korábban megszerzett ismereteit, tapasztalatait. A gútai Koczkás Beátával a személyével és a hazai magyar párttal kapcsolatos változásokról, valamint a közelgő karácsony megünnepléséről beszélgettem.

hirdetés

„Gubík László, a Magyar Szövetség (MSZ) új elnöke szólított meg azzal, hogy vállaljam el a pártigazgatói tisztséget, amit november közepén az országos elnökségünk is megszavazott, így a döntése jogerőssé vált. Bár több mint másfél évtizede ismerjük egymást, mégis először meglepődtem a felkérésén, de annak szívesen tettem eleget. Hiszen ha ő bizalmat szavazott nekem, kötelességemnek éreztem azt, hogy a lehető legjobb tudásom szerint segítsem a munkáját. Felettébb becsülöm a párt megújítására irányuló bátorságát is. Bíró László távozása után, hivatalosan december 1-től látom el ezt a feladatkört. Az alapszabályzatunk értelmében a titkárság többi munkatársával együtt, elsősorban adminisztratív és gazdasági vonalon kell biztosítanunk a párt működését, hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt a városi hivatalok vezetői a saját területükön teszik” – nyilatkozta portálunknak az új pártigazgató.

Kérdésemre, hogy mi a véleménye a Magyar Szövetség jelenlegi kondíciójáról, s a párttevékenység milyen területein pártolja a változásokat, szókimondó, egyenes válasz érkezett.

„Mi tagadás, a legtöbb területen szükség van a megújulásra. Például fel kéne rázni azokat az alapszervezeteinket, amelyek az elmúlt évek során passzívá váltak. A Gubík László által meghirdetett korszakváltás, reformok jegyében pedig egyrészt szakmai munkacsoportok, azaz kabinetek létrehozásával és munkájával profibb szintre kéne emelni a pártműködést, másrészt aktív párbeszéddel, személyes találkozásokkal közelebb kellene kerülnünk az emberekhez. Ezzel vélhetően vissza tudnánk szerezni az MSZ-től elpártolt választókat is. Míg az elnökségi tagok főleg a politikai döntésekért felelnek, a gazdasági, önkormányzati, oktatási, szociális, egészségügyi témákkal az egyes kabinetek szakemberei foglalkoznának nem feltétlenül régiókénti, hanem tudás, hozzáértés, motiváció szerinti kiválasztás alapján. Természetesen, az elnökségi tagok egy-egy szakmai területen szerves részét képeznék ezeknek a munkacsoportoknak. Ők az adott területet érintő állami döntésekre is reagálnának, véleményt nyilvánítanának. Mindehhez a titkárságon mi biztosítanánk az adminisztratív hátteret. Régebben az MKP-ban mindez főleg a szakmai alelnökök feladata volt, majd a Híddal és az Összefogással való egyesülésünk után megszűnt” – felelte Beáta.

Azon véleményét sem rejtette véka alá, hogy szerinte az emlegetett korszakváltáshoz vérfrissítésre, sok tettre kész, hozzáértő fiatalra is nagy szükség van, akik fontosnak érzik azt, hogy bekapcsolódjanak a közélet alakításába.

„Bízom abban, hogy a 2027-ben esedékes parlamenti választásokig pozitívan érvényesül a reformok hatása, ami majd remélhetőleg a választási végeredményen is megmutatkozik. Bár az én munkaszerződésem határozatlan időre szól, legfőképpen a most következő három évre koncentrálunk, amelyek során szeretném segíteni az új elnök munkáját. Építkezni szeretnénk, s a választásokig elérni azt, hogy már az elképzelt új alapokon működjön a magyar párt. Bőven lesznek kihívások…!”.

Ugyancsak érdekelt, hogy ő mit őrizne meg szívesen a párt korábbi időszakából.

„Én kissé visszasírom az MKP-s időket, amikor szerintem nagyobb volt a pártfegyelem, és az alapszabályzat mellett „sorvezetőnek” tartott működési szabályzat betartásával, a pártmechanizmus is jobban működött, mint a későbbiekben. Akkoriban másokkal együtt hozzászoktam egy jól bevált rendszerhez, egyebek mellett a kongresszusaink, konferenciáink szervezése terén is. A pártegyesítés után sajnáltuk azt, hogy a különféle tanácskozásokról sokan lemaradtunk, mert azokon a másik két platform képviselőinek kellett helyet adni. Mindhárom csoportosulás a maga elképzelései szerint dolgozott, odalett a régi rend(szer). Például a járási pártkonferenciákon is csak azért vehettem részt, mert az MKP-platformunk elnöke voltam, ám a felsőbb szintű tanácskozásokon küldöttként már nem lehettünk jelen, amit nagyon sajnáltunk” –  válaszolta.

Beszélgetésünk hátralevő részében Beátának, mint magánszemélynek tettem fel a kérdést, hogy miként, kikkel fog majd ünnepelni.

„A szeretet ünnepét az idén is családi körben töltöm. Nekem nagyon fontos ennek az ünnepkörnek a hitbeli háttere és valós lényege, ahogy az advent várakozással teli időszakának lelkem legmélyén való átélése is. Templomba járó, hívő emberként számomra az ünnepi szentmisék kihagyhatatlanok: sokadmagammal együtt rendszeresen ott örvendek a Megváltó megszületésének. Gútán él a fiú ikertestvérem is, s az ő gyermekeinek keresztmamája is vagyok. Mivel a mi oldalunkról már nincsenek nagyszüleik, ezért részben őket is pótolnom kell. Köztünk az is erősítette a testvéri szálakat, hogy az édesanyánk korán, 21 évvel ezelőtt már 47 évesen távozott az élők sorából, az apunk pedig 2017-ben követte őt. Az idei Szentestén is majd a fiammal, párommal és a testvéremékkel ünneplek. Mivel nyolcadik éve együtt vagyunk a szeretett párommal, másnap pedig az ő családját látogatjuk meg. Gyermekkoromban is mindig a családtagjaimmal együtt szoktuk díszíteni a karácsonyfát, ami mindig élő fa volt (ez manapság rendszerint a fiammal együtt történik), és az ünnepi szentmisékre is eljártunk. Hagyománytiszteletből a rántott hal és a bejgli nem maradhatott le az ünnepi asztalról, s ez manapság is így van” – mondta el a továbbiakban.

Végül portálunk olvasóinak ezt kívánta: „Legyünk hálásak mindazért, amink van, s becsüljük azt meg! Igyekezzünk egymást tisztelni, támogatni, bátorítani, s ha egymást segítjük, akkor a világ is jobbá válhat! A hétköznapjainkba vigyük tovább magunkkal a karácsonykor megélt szeretetet, amire mindnyájunknak egész évben nagy szüksége van!”.

 

Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk

hirdetés