HAZA RÉGIÓ Sikeresen folytatódott a Komáromi Paleo Klub

Sikeresen folytatódott a Komáromi Paleo Klub

4605
hirdetés

Február 16-án tartottuk meg a Komáromi Paleo Klub legutóbbi összejövetelét, mely eseményen Dr. Tóth Erzsébet dunaszerdahelyi orvos tartott előadást a hormonokról, valamint Boschetti Adrianna ismertette a helyi terveket az őstermelők összefogásáról. Mindkét téma szorosan illeszkedett a civilizációs betegségek többségének gyógyítására és megelőzésére szolgáló paleolit életmód témaköréhez. A találkozón nemcsak helyiek vettek részt, hanem Dunaszerdahelyi és Szenci járásból és határon túlról is érkeztek érdeklődők.

Egy kis összefoglaló a paleolit étrendről

hirdetés

/Szendi Gábor írása alapján/

Paleolit táplálkozásnak hívjuk azt az étrendet, amit a földművelés megjelenéséig, azaz körülbelül két millió évig az ember evolúciója során megszokott. A kőkorszaki étrend rekonstruálásából kiderült, hogy a földművelés és az állattartás meghonosodásáig, azaz 10-15 ezer évvel ezelőttig az ember nem fogyasztott gabonaféléket, vagy tejtermékeket. Ezek a termékek hiányzanak a ma élő, az eredeti gyűjtögető-vadászó életmódot folytató, természetes népek étrendjéből is, akik táplálékának 60-70 százaléka állati fehérjéből és zsírból, 30-40 százaléka pedig zöldségekből és gyümölcsökből áll. Körükben nem ismeretesek daganatos, szív-és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, elhízás, ízületi bántalmak, a metabolikus szindróma, allergiák, rák.

A civilizációnk azonban csupán 8-9 ezer éves. Ennyi idő alatt az ember nem tudott alkalmazkodni bizonyos tápanyagokhoz, ennek következtében számtalan civilizációs betegség ütötte fel a fejét. A szervezetünk nem tudja feldolgozni a gabonafélében megtalálható glutént, a tejcukrot, a tejfehérjét, a hüvelyesekben található lektineket és fitátokat. Ezekre a legtöbb ember rejtetten érzékeny; allergiás, idegrendszeri, gyulladásos folyamatokkal reagál rájuk.

Másik gond, hogy a finomított szénhidrátok, a gabonafélék, majd a cukor fogyasztása miatt a XX. századra az emberi szervezet korábban ismeretlen mértékű szénhidrátterhelésnek lett kitéve. Régen is fogyasztottak kenyeret, a cukor 200 éve kezdett elterjedni, de ilyen mennyiségben nem fogyasztották ezeket. Az sem mindegy, hogy ezeknek nagyon magas az úgynevezett glikémiás indexe, ami azt jelenti, hogy ezek az élelmiszerek gyorsan felszívódnak, magas vércukorszintet eredményezve. Semlegesítésére a hasnyálmirigy nagy adag inzulint bocsát ki, s végső soron kialakul a hiperinzulinizmusnak nevezett jelenség, amikor nagyon magas a vér inzulinszintje. Ez a folyamat hosszú távon inzulinrezisztenciához vezet, ami az úgynevezett metabolikus szindróma alapja. Erre az állapotra az elhízás mellett egyebek közt a magas vérnyomás, a magas vércukorszint jellemző, a helytelen életmódból összeadódó kockázati tényezők együttes jelenléte viszont nagyban megnöveli a koszorúér-betegség, a stroke és a diabétesz kialakulásának veszélyét.

A paleolit étrend alapját zöldségek, gyümölcsök, halak, húsok, állati zsiradékok, olajos magvak és a tojás teszi ki. A modern kor adta lehetőségeket is felhasználva, nagyon változatos és finom paleo ételek készíthetők az alkalmazható alapanyagokból.

A doktornő előadásából megtudhattuk, hogy a belső elválasztású mirigyekben, nagyon kis mennyiségekben termelődő hormonok fontos szerepet játszanak szervezetünk működésében. A hormonrendszer nagyon összetett, bonyolult kölcsönhatásokon alapszik. Vannak olyan hormonok, amelyek meghatározott szervekben hatnak, de vannak olyanok is, amelyek a test minden sejtjére hatással bírnak. A hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket és egészségünket is jelentősen befolyásolja; a legjobb, amit tehetünk a kiegyensúlyozott működéséért az egészséges életmód – egészséges táplálkozással, mozgással és egyfajta lelki harmóniával. Itt is fontos a megelőzés, a helytelen működés korai felismerése, hiszen könnyebb a bajt idejében helyrehozni, amíg nem fejlődött ki komoly betegség.

A doktornő a minden élettani folyamatban szerepet játszó pajzsmirigy hormon működése ismertetésével mutatta be a hormonális rendszer összetettségét, és azt, hogy a hormonális betegségek összefüggésben állnak a táplálkozással. Megtudhattuk, hogy a pajzsmirigy gyógyszerek önmagukban nem elég hatásosak, a háttérben álló problémákat kell kezelni, úgy mint a glutén és más élelmiszerallergiákat, a szervezetszintű gyulladást, stresszt, valamint ki kellene zárni a mérgeket a szervezetünkből (gyorséttermi ételek, tartósítószerek, transzzsírok, adalékanyagok, feleslegesen szedett gyógyszerek). A doktornő kiemelte a gyulladást – ami számos módon megzavarja a pajzsmirigy működését-, mely probléma megoldására a gyulladáskeltő „nyugati étrend” megváltoztatását javasolta. A pajzsmirigybetegek állapotában a paleolit életmód hatására sok esetben javulás következik be. Autoimmun eredetű betegség esetén – amikor a szervezet saját magát támadja – a gyógyulás hosszabb időt vehet igénybe. Szóba került a D vitamin szerepe is, melynek pótlása téli időszakban nagyon ajánlott.

A második előadás a termelői közösség kialakításáról szólt, hangsúlyozva a helyi, megbízható termékek vásárlásának fontosságát. Ha a paleolit táplálkozásról beszélgetünk, akkor nem csupán az fontos, hogy milyen típusú élelmiszereket fogyasztunk, hanem mivel egy életmódról van szó, az is fontos, hogy tudjuk, hogy az élelmiszer kiváló minőségű. Ezért tartotta az előadó fontosnak, hogy a klubtagokkal beszéljünk az élelmiszerek termelőtől való beszerzéséről. Komáromban már egy ideje szerveződik polgári kezdeményezéssel egy termelői közösség, amelynek az lenne a lényege, hogy megismertessük a környékbeli (50-60 kilométeres körzetben élő és tevékenykedő) termelők munkásságát a vásárlókkal, és akár a vásárlók maguk is a kapott információ segítségével felkereshessék a termelőket, vagy pedig egy önkéntes hálózat segítségével juttathassuk el a termelőtől a portékát a városi fogyasztókhoz. Mindez majd egy weboldal segítségével képzelhető el. Addig pedig folyamatosan mutatnak be kézműveseket, termelőket a facebook oldalukon (www.facebook.com/PlatanPiac).

Az érdekes előadások, jó hangulatú beszélgetések során a résztvevők finomabbnál finomabb paleo édességeket kóstoltak meg. Íme az egyik részt vevő által hozott sütemény receptje, melyet büntetlenül lehet fogyasztani.

Barackos-csokis paleo keksz

Hozzávalók 12 darabhoz:
ü 16 dkg mandula
ü 6 dkg kókuszreszelék
ü 8-10 dkg kókuszolaj
ü 8 dkg méz
ü 2 tojás
ü 1 rúd vanília
ü 6 dkg 86%-os cukormentes étcsokoládé
ü 6 dkg aszalt sárgabarack

A mandulát durvára daráljuk, és összekeverjük a kókuszreszelékkel. A kókuszolajat felolvasztjuk, majd hozzáöntjük a mézet, a két tojást és a vaníliarúd kikapart belsejét, majd villával alaposan összekeverjük. A csokoládét és a sárgabarackot kockára vágjuk, a mandulás-kókuszos keverékkel együtt a hozzáadjuk a tojásos alaphoz. Hogy könnyebben tudjuk kezelni, a hűtőbe tesszük, ott kissé megszilárdul. A hűtőből kivéve a kezünkkel korongokat formázunk belőle, és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük őket. A sütőből kivéve 5-10 perc pihentetés után tehetjük tortarácsra hűlni. Kókuszolaj-tartalma miatt 15 fok alatti hőmérsékleten tárolva a legfinomabb, mert akkor tömör, harapható és „vajas” hatású. 15-20 fok felett omlósabbá válik. /a recept Pocak Panna Paleo Konyhájából származik/

A klub mindenki részére nyitott, várjuk hasonló életmódot folytatók csatlakozását, akinek kedve van rendszeresen, kötetlenül találkozni és tapasztalatot cserélni; sőt azokat is, akik csak érdeklődnek a paleolit táplálkozási irányzat felől. /havrantothbernadett@gmail.com, facebook: Komáromi Paleo Klub/

A cikket összeállította a klub egyik szervezője, Havran-Tóth Bernadett

dunataj.sk

hirdetés