Szeptember 10-én, egy szép csütörtöki napon az Aranyások csapata (III.A) megkezdte útját, hogy felfedezze Erdély rejtelmeit. A cél az volt, hogy meglátogassuk székelyudvarhelyi testvériskolánkat, és új barátságokat szerezzünk. Este 10 óra tájt indultunk el Komáromból. Habár a buszban aludni nem volt túl kényelmes, a hangulat kárpótolt mindenért. Az első jelentősebb megállónk az éjszaka folyamán a Király-Hágó és annak csodálatos panorámája volt, ahová nagyjából hajnalban érkeztünk meg. A sötét miatt a panorámát inkább csak odaképzeltük. A reggelt Kolozsváron – egy híres egyetemi városban – kezdtük. A főtér mellett megtekintettük Mátyás király szülőházát, és a téren álló Szent Mihály-templomba is bekukkantottunk. Utunkat tovább folytattuk a Tordai-sóbánya felé. A sóbányában kipróbálhattuk a kihagyhatatlan, hangulatos csónakázást is. Újabb buszban eltöltött órákat magunk mögött hagyva érkeztünk meg a szállásra egy otthonos panzióba. A helyszínen, a finom ételek mellett a helyiek vendégszeretetét is tapasztaltuk. A vacsorát követően az estét jégtörő játékokkal folytattuk, ahol megismerkedtünk a testvérosztállyal. Másnap (szombat reggel) bőséges reggeli után kezdtük el utunkat Máréfalva felé, ahol a híres székelykapukat tekinthettük meg. Itt frissen, kemencében sült túrós lepény fogadott minket. Ezt a kihagyhatatlan ízkavalkádot nehéz lett volna nem elfogadni – igyekszünk majd a receptjét is megszerezni. Utunkat tovább folytatva Gyimeseknél álltunk meg. A kopjafák után, megtekinthettük az ottani, frissen felújított Rákóczi várat, és megnéztük az 1000 éves határ őrházát is. Elképesztő élmény volt látni, hogy ennyit kell utazni, hogy lássuk az egykori Nagy-Magyarország keleti határát. A napot egy mesteri szépségű hegytetőn folytattuk, ahová traktorpótkocsin vittek minket fel. Maradandó élmény volt, mindenkinek ajánljuk. A tájképek készítése és a rövid földrajzi ízelítő után, megkezdtük a döcögős utunkat lefelé, vissza Borospatakára, ahol meglátogattuk a Gyimesi Skanzent. Amikor már azt hinné az ember, hogy véget ért a nap, rájön, hogy Erdélyben tévednie kell. A szállásra visszaérve, egy jól kiérdemeltpizzázást követően, belecsaptunk az udvarhelyi éjszakába. A helyi diákok szerveztek nekünk esti bulit, amely enyhén fogalmazva frenetikusra sikeredett, ahol még menyasszonyból sem volt hiány. Vasárnap reggel, ismét újult erőkkel, felpuliszkázva indultunk útnak. Az első megállónk Korond volt, ahol belenézhettünk a fazekasság rejtelmeibe, amit a bátrabbak több-kevesebb sikerrel ki is próbálhattak. Utunkat tovább folytattuk a fenyőkúti tőzegláp vidékére, melyet több ezer éves történelem és 11 méter vastag moharéteg fed. Ennek a civilizációtól elizolált tajga tájnak az az érdekessége, hogy jóval lassabban fejlődik, mint környezete. Itt hideg van, valamint sok érdekes növény mellett itt található a „tökéletes gyilkosság fegyvere“. Amit talán még Agatha Christie krimijei is megirigyeltek volna: a fulladást okozó tőzegrozmaring, amelynek hatása, csak rövid ideig kimutatható a szervezetben. Természetesen nem hoztunk belőle. Miután jó turista módjára leettük az áfonyák nagy részét, folytattuk utunkat az Aragonit-múzeumba, ahol sok érdekességet tudhattunk meg. Szabadidős korondi látogatás után a helyi gimnáziumban tartottunk sportdélutánt.
A vacsorát követően, az estét városnézéssel folytattuk, ahol az udvarhelyi diákok mutatták meg nekünk a város nevezetességeit. Az estét közös beszélgetéssel zártuk.
Másnap reggel ismét útnak indultunk a szállásunkról, utoljára. Az aznapi program az út mellett a gimnázium látogatása volt. Itt kisebb ízelítőt kaphattunk az udvarhelyi diákok mindennapi életéről. Elkészült a közös fotó, megtörténtek a kézfogások. Ebédcsomaggal feltarisznyázva elköszöntünk egymástól. Jó hangulattal és élményekkel gazdagon kezdtük meg hosszú utunkat Komárom felé.
A kirándulás során nagyjából 1700 kilométert tettünk meg. Ha röviden kellene kifejeznem magam: hosszú út volt. Habár nem találkoztunk medvével, és nem is evett meg minket senki, számomra hatalmas élményt jelentett ízelítőt kapni Erdélyből. Találkozni a határon túli honfitársainkkal. Új barátságok, kapcsolatok szövődtek, és régiek is megújultak. Remélem, hogy a helyi diákok is éppen ugyanannyira élvezték, mint mi. Szeretettel várunk vissza benneteket júniusban!
Köszönet jár még Székely Zoltán tanár úrnak, az ottani testvérosztályunk (Tamási Áron Gimnázium) osztályfőnökének, de annál is hatalmasabb köszönet Hevesi Anikó tanárnőnek, aki elvitt minket, leszervezte és bevállalta velünk az utat.
A III.A diákjai
Hirdetések:
