HAZA SJG Selye gimis díjeső a Jókai nyomában művelődéstörténeti vetélkedőn

Selye gimis díjeső a Jókai nyomában művelődéstörténeti vetélkedőn

272
hirdetés

A Jókai nyomában című irodalmi és műismereti verseny döntőjére 2025. március 3-án a Komáromi Jókai Színházban került sor. A verseny Mikszáth Jókai élete és kora című művére és Jókai Az arany ember című kiváló regényére összpontosított, a műismereti kvízek mellett azonban számos kreatív feladatra is sor került.

hirdetés

A döntő két fordulóban zajlott, melyen 19 csapat vett részt. A döntő első fordulójából a legjobb három gimnáziumi és három szakiskolai csapat jutott tovább a mindent eldöntő második fordulóba. A verseny első részében számot adhattunk tudásunkról, illetve játékos feladatok vártak ránk, emellett a zsűritagok kiértékelték a beküldött házi feladatainkat. A versenyre egy prezentációt kellett készítenünk, mely összegzi Jókai Komáromhoz fűződő kapcsolatát, egy kisfilmet, melynek célja Jókai népszerűsítése, és két levelet kellett írnunk Tímár Mihály nevében Noéminek és Tímeának.

A három sikeres továbbjutó gimnáziumi csapatot mind a Selye János Gimnázium diákjai alkották. A végső megmérettetésen többekközött egy újabb tesztet töltöttünk ki, sor került egy asszociációs feladatra, fogalmakat kellett körülírnunk és minél kreatívabban és humorosabban szinkronizálni egy-egy részletet Az aranyember című filmből.

A verseny döntőjének 1.helyezést elérő csapata a Narcissza csapatnevet választotta, a csoport tagjai: a Selye János Gimnázium III. C osztályos tanulója, Csehy Flóra, a III.B osztályos Fekeč Angelika és Presinszky Emma. 2.helyet ért el a Selye gimi II.B osztály tanulóinak csapata, mely a Jerikó rózsái csapatnevet viselte: Németh Zsófi, Ördögh Zsófia, Szlatki Áron. 3. helyen a Vaskapu vándorai nevű csapat végzett, a Selye gimi III.A osztályos tanulói: Csintalan Tamara, Farkas Zsófia és Poló Zsófi. Az 1. helyezést elért csapat felkészítője Farkas Adrianna magyarszakos tanárnő volt.

Köszönjük a verseny megálmodását, a feladatok elkészítését, a verseny megszervezését és lebonyolítását a Jókai Színháznak, Varga Emese dramaturgnak és csapatának: Mózes Endrének, Spátay Adrianának, Romada Jánosnak és Miklós Lászlónak.

 

Csehy Flóra (III.C)

hirdetés