A Nemzeti Vagyonalap 1998-ban adta át a Komáromi járás községeinek tulajdonába a vízvezetékeket, csatornázást és a szennyvíztisztító állomásokat. Az örömbe csakhamar üröm vegyült. Emlékszem, parlamenti képviselőként mindent megtettem annak érdekében, hogy ne a településekkel fizettessék meg a vízgazdálkodásból származó veszteségeket. Ez a gond pár évre úgy oldódott meg járásunkban, hogy létrehoztak két részvénytársaságot, a Nyugat Szlovákiai Víz- és Csatornaműveket és a Komáromi Víz- és Csatornaműveket. Leegyszerűsítve mondhatjuk úgy, hogy a Komáromi járás területén az előbbibe jobbára a falvak, míg az utóbbiba Komárom városa és a komáromi kutak társtulajdonosai, Izsa, Path és Csallóközaranyos község került. A későbbiekben azonban ez az eredetileg városi vízmű regionálissá terebélyesedett és olyan beruházásokat eszközölt, amelyek megtérülése igencsak hosszadalmas, esetleg kétséges. Így történhetett, hogy eladósodott, és felmondta a községekkel kötött bérleti szerződéseket. Mint azt a polgármesterekkel tartott megbeszélésen a Komáromi Víz- és Csatornaművek képviselője is elismerte: nem gazdasági, politikai döntések alapján gazdálkodtak. Tették ezt más községek vagyonával. A településekkel kötött bérleti szerződések alapján a leírások nagyságában kellett volna bérleti díjat fizetniük a Komáromi Viz- és Csatornaműveknek a bérbe vett vagyonért, vagy felújítani azt a bérleti dij nagyságában. Ha ez megtörtént volna, akkor a bérbe vett vagyon értéke nem csökkent volna. Csakhogy csökkent. Path község kérte a bérleti díjat, illetve bizonyítékot arra, hogy mikor, milyen beruházás történt a vagyonán. A válasz a bérleti szerződés felmondása, később pedig némi pénzösszeg bérleti díjként történő átutalása volt. Itt jegyzem meg, hogy bérleti díjat kellett volna fizetnie a Komáromi Víz- és Csatornaműveknek mind a közös vízvagyonból (komáromi kutak), mind a község területén levő vízvezeték-, csatornahálózat és szennyvíztisztító állomás után is. Ilyen formában az átutalt összeg nem beazonosítható. Van itt még egy gond: a bérlő vitatja az általa üzemeltetett vagyon értékét. Ez a hozzáállás jó arra, hogy megkérdőjelezze a fizetendő bérleti díj nagyságát. Mint már említettem, a Komáromi Víz- és Csatornaművek felmondta minden községnek a községi víz- és csattornahálózat, és szennyvíztisztítók bérletét és üzemeltetési szerződés megkötését javasolta, persze, a községek számára előnytelen feltételek mellett. Esetenkénti 1700 € javítási költséggel számol, a többit a községek fizetik meg. Elvárják a községektől az évi 3 százalékos nyereség kifizetését is, abban az esetben, ha a beszedett víz- és csatornadíj nem elégséges a nyereségre is. Vélhetően évek hosszú során át nem újították fel a legtöbb község vagyonát, emiatt az minden bizonnyal elértéktelenedett. Most pedig ők lesznek azok, akik majd megmondják, hogy melyik község milyen beruházást hajtson végre a vízvagyonon, hogy azt ők üzemeltetni tudják, és a község költségére kijavítják a csőtöréseket is azokon a vezetékeken, amelyeket már régen ki kellett volna cserélniük, ha betartják a bérleti szerződést. Az üzemeltetési szerződés ügyében a polgármesterek és a KOMVaK között folynak a tárgyalások. Ennek eredményeképpen a legutóbbi szerződésjavaslatban már nem szerepel a 3 százalékos nyereség községekkel való kifizettetése. Igaz, 2 százalékos nyereség mindenképpen benne van a víz- és csatornadíjban. Amikor az állam átadta a községekenek a vízés csatornahálózatot, mérlegelnie kellett volna, hogy a víz nem kőolaj. Nem szabad az ivóvíz kérdését üzletként kezelni. Márpedig ez történik. Az ENSZ rezolúciója szerint az ivóvízhez való jog is emberi alapjog. Ennek bebiztosítása pedig jelenleg a községek feladata Szlovákiában. Nagy kár, hogy a községek hatáskörébe utalt feladathoz a pénzt elmulasztották a hivatalban levő kormányok mellékelni. Így egy jelentősebb csőtörés, egy szennyvíztisztító állomás felújítása nem csupán a községi vízvagyon elvesztését, hanem a települések teljes anyagi ellehetetlenülését is eredményezheti.
Dr. Szabó Olga
DUNATÁJ HETILAP 48/2017
