HAZA SJG Remekeltek a selyés lányok a történelmi verseny döntőjén

Remekeltek a selyés lányok a történelmi verseny döntőjén

155
hirdetés

Minél messzebbre tekintesz vissza, annál messzebbre látsz előre” –mondta még régebben Winston Churchill, s e mondatot még a mai napig igaznak vélhetjük.  Fontos ugyanis, hogy ismerjük a történelmet, mert a múlt eseményei nemcsak tanulságokat hordoznak, hanem irányt is mutatnak a jelen döntéseihez és a jövő építéséhez. Az EKKE, vagyis az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem az„1945: vég és kezdet” címmel meghirdetett történelem versenye pedig pontosan erre hívta fel a versenyző csapatok figyelmét.

A döntő fordulóra április 12-én került sor Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem dísztermében, ahol a versenyen résztvevő körülbelül 50 csapat közül a legjobb 9 mérettette meg magát. Csapatom, a D- Brigantik, melynek tagjai Pém Lujza (II.A), Bölcs Virág Panna (III.C), és jómagam, Koczkás Kitty is részt vehetett döntőn, előtte pedig három online fordulón keresztül adhattunk számot tudásunkról.

hirdetés

A verseny témáját a II. világháború befejezése ihlette, melynek idén lesz a 80. évfordulója.  E vetélkedő azonban nem csupán egy puszta tudáspróba volt. Lehetőséget adott ugyanis, hogy többek között önálló kutatómunkát végezzünk a 20. század egyik legnagyobb tragédiájával kapcsolatosan, rendszerelméletünket fejlesszük, és érzékenyebbé váljunk azokra az emberi sorsokra, amelyek a háborús időszakhoz kötődnek. Nemcsak adatokban, hanem összefüggésekben is gondolkodtunk, felismertük az okokat és azok következményeit, valamint saját mértésünk alapján értelmezhettük a történelmet.

A többfordulós verseny mindegy egyes szakasza más-más szempontból közelítette meg a háború végét és a történelmi átmenetet. Az első írásbeli forduló a háború utolsó nagy katonai műveletire öszpontosított, különös tekintettel az Európa keleti és nyugati frontjaira, illetve a csendes- óceáni eseményekre.  A második írásbeli fordulóban a diplomáciatörténet került a középpontba, melynek tanulmányozása révén egy átfogó képet kaphattunk arról, miként próbálták a világ vezetői új alapokra helyezni a nemzetközi rendet. Az utolsó írásbeli forduló során pedig Magyarország politikai és társadalmi átalakulásairól tudhattunk meg többet: német és szovjet megszállás, nyilas hatalomátvétel, háborús pusztítások. Végül, a végső megmérettetésben több feladatsoron keresztül olyan események összefüggéseit kellett feltárnunk, mint pl. a harcok civil áldozatai, az ellenállás hősei, a Beneš-dekrétumok következményei, a málenkij robotra hurcoltak sorsa, valamint a politikai emigráció kérdése.

A hosszú és fárasztó döntőt végül az eredményhirdetés zárta, ahol a csapat az 5. helyezést szerezte meg, és bár a dobogó közelében végeztünk, ez számunkra siker és pozitív élmény volt.

A csapat nevében hálás köszönetet szeretnék mondani felkészítő tanárunknak, Elek József történelem szakos tanár úrnak, aki tudásával, türelmével és lelkesedésével végig támogatott minket az egész versenyen keresztül.

Koczkás Kitty, a Selye János Gimnázium III. C osztályos tanulója.

hirdetés