Jóérzésű embert, a származására és hovatartozására való tekintet nélkül, egyaránt megdöbbent a felvidéki magyarok marhavagonokban való kitelepítése, a zsidók koncentrációs táborokban átélt kínkavalkádja, az egykori politikai foglyok gulági pokoljárása és munkaszolgálatra kényszerítése a II. világháború vérözönében. Illés György, budapesti író, irodalomtörténész, tanár, az irodalomtudományok doktora az utóbbi förtelembe nyújt betekintést Rekviem a muszosokért című, igaz történetek alapján írt regényében, amelyet február 14-én mutatott be a komáromi nyugdíjasklubban.
A nemzetközi könyvajándék napján Kravec Magdolna, a nyugdíjasklub leköszönő elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Majd Klemen Terézia beszélgetett a hajdani egyetemi diáktársával, akiről megtudtuk: népszerű történelmi, ifjúsági, gyermek- és dokumentumregények, novellák, irodalmi portrék, interjúkötetek termékeny szerzője, s az Egy magyar a Gulagon című dokumentumregénye után, a HEFA Invest Kft. gondozásában született meg a Rekviem a muszosokért című 33. könyve, miközben már a 34. kötete is megjelent. „Gyuri végtelenül szorgalmas, aprólékos kutatómunkát végző szerző, aki a fajsúlyos témákról igaz történeteken alapuló, olvasmányos műveket ír, melyek olvasása közben a szemünk előtt szinte filmszerűen peregnek le az események“ – hangzott el.
Az ELTE BTK egykori magyar–orosz–francia szakos hallgatója egyebek mellett a Magyar Rádió munkatársa, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere, 1989–1993 között pedig Moszkvában a Magyar Kulturális Központ igazgatóhelyettese volt. Cikkei az 1960-as években édesapja, Illés Lajos kritikus, főszerkesztő által indított legendás folyóiratban, az Új Írásban és a Miskolci Keresztény Szemlében is olvashatók, valamint a Magyar Katolikus Rádióval is együttműködik. Középiskolai és főiskolai tanárként is dolgozott, valamint jegyzeteket, tankönyveket lektorált, és tudományos lapot, folyóiratot szerkesztett. Családi barátjaik voltak olyan jeles irodalmárok, mint Nagy László, Juhász Ferenc, Váci Mihály, s a műveiket megismerve, korán tudatosíthatta: tollforgatóként magas mérce áll előtte…
A komáromi könyvbemutatón elárulta: saját céljául tűzte ki a tabutémák megírását, s azáltal a történelem fehér foltjainak eltüntetését. A hiánypótló történetek papírra vetése közben okkal-joggal érzi, hogy szükség van rá és a könyveire, amely alakjai hús-vér emberek, emberhez nem méltó kínok át- és túlélői.
„A kisegítő muszosok, vagyis a jogtól és emberségtől megfosztott munkaszolgálatosok rétegébe azok a politikai foglyok, többnyire zsidók tartoztak, akiket a temérdek ártatlan áldozatot követelő fasizmus nagyon sötét korszakában, 1941-45 között borzasztó körülmények között dolgoztattak, s közülük hozzávetőleg 50 ezren elpusztultak. Az elhallgatott, tragikus témáról a rendszerváltásig nem lehetett beszélni, s kötelességemnek éreztem, hogy a megalázó történetüket feldolgozzam“ – magyarázta a szerző, aki a moszkvai Magyar Kulturális Központ munkatársaként adatgyűjtő-munkát végzett. Majd regény formájában, kíméletlen őszinteséggel megírta az egyik muszos túlélő, nagyapja fivére, Szepesi Vilmos 1942. május 31. és december 7. közti megrázó történetét.
„Oly´korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…“ – olvashatók a kötet elején Radnóti Miklós sorai, amelyek érzékletesen foglalják össze a regényben taglalt, háborús rémálomnak tűnő, embertelen korszak aljas tetteit, amelyekből ez esetben a túlélés egyetlen reménysugarának az orosz hadifogság mutatkozott. A kiszolgáltatott emberek, a nagykátai 101. Honvéd Kiegészítő Parancsnokságról elindított zsidócsoport borzalmainak olvasása közben gyakran összeszorul a gyomrunk, könnybe lábad a szemünk, sejtve, hogy közülük és a további sorstársaik közül is csak kevesen térhettek haza.
A Bevezetőben „dióhéjban“ bemutatott Vilmos vallomásából megtudjuk: „Elérte hát őt is a végzet. Tudta, mit jelent Nagykáta és mit a szadista kegyetlenkedéseiről hírhedt kiegészítő parancsnok, Muray alezredes. Feleségének azt mondta: bevonul egy-két hétre, aztán hazajön. Sok meggyőződés nem lehetett a hangjában. Tudta, ez a behívó: halálos ítélete, amely ellen nincs fellebbezés!“. Majd vele együtt, érte izgulva élhettük át az egy-két hét helyett egészen december 7-ig tartott szenvedéstörténetét, melyek végén szökevényként ordítva-zokogva zuhant bele az életbe.
Az észak-komáromi könyvbemutatón, amely párját ugyanaznap a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban tartották meg, az egyik olvasó, Miškovič Ilona felolvasta a Kivégzés Ukrajnában című fejezetet, amely őt mélyen megérintette. Klemen Teréziától pedig megtudtuk: a muszosok között sok ártatlan felvidéki áldozat, értelmiségi és munkásember is volt.
„A társadalom és emberiség ellen elkövetett bűntetteknek nem szabad feledésbe merülniük! Azért is kellenek az efféle könyvek, hogy az ilyen rémtettek sose ismétlődjenek meg! Ne feledjük, hogy jelenleg is háborúk dúlnak, amelyeknek még nem lehet tudni a végkimenetelét!
Ezért sem mindegy, hogy kiket, milyen embereket választunk meg a minket idehaza és külföldön képviselő politikusaink közé…!“ – hangsúlyozta a műsorvezető. A záróakkordként saját könyveit szívesen dedikáló Illés György azt is elárulta: már további műveit írja, így a Barangolás az irodalom birodalmában címűt is, amely kapcsán több jeles magyar irodalmárhoz kötődő helyszínt keresett fel. Azzal, s akár a saját rockdalaihoz írt novelláit is tartalmazó Dalok és novellák című kötetével is szeretettel várjuk őt vissza Komáromba!
Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk
