Bűnösnek találta vesztegetés elkövetésében és 200 ezer eurós pénzbírságra ítélte a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Peter K.-t, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét. Ha nem fizeti meg a büntetést, egy év szabadságvesztésre módosul az ítélet. Emellett 48 ezer euró értékű tulajdonelkobzást is elrendelt a bíróság. A vádlott nem vett részt az ítélethirdetésen.

FOTÓ: TASR – Jaroslav Novák
„Semmi logika nincs abban, hogy valaki ilyen banális esetet találjon ki” – jelentette ki Milan Cisarik bíró az ítélet indoklásában. Arra is rámutatott, a védelem érvelése főleg abból állt, hogy az elévülést hangsúlyozta, valamint a büntetőeljárás korábbi leállítását. A bíró szerint viszont az eljárást nem lehetett leállítani, mivel uniós pénzekkel és az áfával kapcsolatban folyt a nyomozás. Az ítélet kiszabásakor a bíróság figyelembe vette a jegybank elnökének bevételeit és a kenőpénz nagyságát.
A vád szerint Peter K. még pénzügyminiszterként többször azt kérte František Imreczétől, a Pénzügyi Hatóság volt vezetőjétől, hogy egyes cégek soron kívül kapják meg az adó-visszatérítést, összességében több mint 3 millió eurót. Ennek fejében 48 ezer euró kenőpénzt adott át Imreczének.
A jegybank elnöke még a tárgyalás elején visszautasította az ellene felhozott vádakat, ártatlannak vallotta magát, az eljárást törvénytelennek nevezte. Kijelentette, hogy soha semmilyen adózási ügyet nem befolyásolt, sem pozitív, sem negatív irányba, és nem adott át pénzt Imreczének, aki az ügyben beismerő vallomást tett.
A volt pénzügyminiszter ellen 2022 őszén indítottak ismételten bűnvádi eljárást, miután az előzőt megszüntette a Legfőbb Ügyészség. Az ŠTS bírója 2023 áprilisában büntetőparancsot adott ki, amely nem jogerősen bűnösnek mondta ki vesztegetés elkövetésében, és 100 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki. Mivel az ügyészség és a vádlott is fellebbezett ez ellen, főtárgyalás kezdődött az ügyben.
TASR