Raimondo Montecuccoli óta tudjuk, hogy mi kell a háborúhoz: Pénz, pénz, pénz. Mi kell a sporthoz? Hát szív, elhivatottság, tehetség, kitartás és pénz, pénz, pénz. Komárom polgármesterei és a képviselők szívesen tetszelegnek sportbarát színekben és kihasználva a komáromi sport sikereit, gyakran úgy állítva magukat reflektorfénybe, hogy mindeki láthassa, hogy hála nekik milyen sikeresek sportolóink, mert mennyire bőkezűen támogatják a sportot. Utánajár–unk, hogy valóban igaz-e, hogy városunk ilyen nagyvonalú ezen a téren. Csak a környékbeli, illetve magyar lakosságú városokból válogattunk úgy, hogy az idei évre tervezett költségvetéseket hasonlítottuk össze. Íme az eredmények:
A felsorolt adatokból kiolvasható, hogy Komáromnál kevesebb támogatás csak Ógyallán és Nagymegyeren jut egy lakosra átszámítva és ugyanaz a helyzet, ha a sporttámogatás összegét hasonlítjuk a költségvetéshez. Külön felhívnánk az olvasó figyelmét arra a tényre is, hogy ezek a számok nem tartalmazzák a tőkejellegű sporttámogatásokat, melyek a sportlétesítmények karbantartására, felújítására, illetve építésére vonatkoznak. E téren városunk számai hosszú évek óta nullát mutatnak. Itt lehet rámutatni egyébként arra a tényre, hogy mikor a magyar állam jóvoltából új futballpálya épülhetne Komáromban, épp a polgármester és a testület gördít adminisztratív akadályokat az építkezés megakadályozása érdekében.
Ha figyelembe vesszük a komáromi sportsikereket, illetve városunk sporttörténetét és összehasonlítjuk azt a többi városéval, megállapítható, hogy Komárom arányaiban jóval kevesebbet költ a sportra, mint a többi település. Például Rimaszombat, Léva és Érsekújvár a többszörösét költi a sportra, ha az egy főre eső támogatást vizsgáljuk. Évek óta foglalkozunk írásainkban Komárom gazdálkodásával, illetve annak visszás oldalaival. Nem hunytunk szemet a feltárt hiányosságok felett és igyekeztünk mindig a város valós érdekeit tartani szem előtt. Így például, ha azt halljuk a testületi ülésen, hogy a város milyen jól gazdálkodott, mert költségvetési többlettel zárta az évet, akkor nem tudunk elmenni azon tény mellett, hogy megvizsgáljuk, hogy ez a lakosoknak jó vagy rossz? Ha az olvasó elgondolkodik azon, hogy neki személy szerint mi is a haszna abból, ha a város plusszal zárja a költségvetési évet, hát lehet, hogy belátja, hogy bizony nem sok, vagy inkább semmi. A megmaradt pénzt ugyanis sok mindenre fel lehetett volna használni városunkban. Példának okáért a holdbéli tájra hasonlító utcáink állagának javítására, a fürdő felújítására, a vár rendbetételére stb. Ha nem lenne a magyar kormány bőkezű támogatása, iskoláink állagára is kéne pár cent a városi kasszából. Esetleg sportolóink, klubjaink, kulturális szervezeteink is megérdemelnék, hogy több támogatást kapjanak, hiszen a városi kasszában megmaradt pénz számukra nem jelent semmilyen valós segítséget. Ha rosszmájúak lennénk, azt is mondhatnánk, hogy a költségvetési plussz még sokkal több is lehetne, ha nem kótyavetyélnék el ár alatt a városi ingatlanokat, ha gazdaságosan működtetnék az önkormányzati érdekeltségű vállalatokat és szervezeteket. Amit még okvetlenül meg kell említenünk Komárommal kapcsolatban, az a tény, hogy e kevés pénz elosztása a klubok, egyesületek közt rendkívül átláthatatlan módon történik. Ez azt jelenti, hogy a képviselők döntik el, hogy ki kap és mennyit, mert természetesen itt sincs semmiféle koncepció csak újra a koma – sógor képlet működik.
Ha a városvezetés és az önkormányzat rendelkezne legalább alapvető közgazdasági ismeretekkel, akkor nem próbálnák a költségvetési többletet óriási sikerként elkönyvelni. Mert lehet, hogy nem tudják, de a jól működő városok szerte a világon nem félnek felhasználni a külső forrásokat arra, hogy lakosaik a mában éljenek jobban. Például, ha a város hitelből megvalósít egy beruházást, akkor az már a jelenben szolgálja a lakosokat és majd csak a jövőben kell megfizetni az árát ami a jelenlegi kamatlábakat figyelembe véve nem is magas. A polgármester illetve a testület hitelektől való beteges rettegése és az értelmetlen költségvetési többlet fetisizálása nem más, mint közgazdasági illetve önkormányzati analfabetizmus.
DUNATÁJ HETILAP 26/2021
