HAZA KÜLFÖLD Párizsi vérengzés – A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap évek óta támadások...

Párizsi vérengzés – A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap évek óta támadások kereszttüzében áll

1337
hirdetés

Fegyveresek támadták meg egy francia hetilap párizsi székházátNem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen, amelynek munkatársait az elmúlt években többször érték halálos fenyegetések, irodája és honlapja ellen több támadást is elkövettek.

    A BBC brit közszolgálati televízió honlapján megjegyzi, hogy Stephan Charbonnier avagy Charb, a lap igazgatóját folyamatosan testőrök védik és többször kapott halálos fenyegetést. A Telegraph című brit napilap úgy tudja, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2013-ban vérdíjat tűzött ki Charbra, iszlamista honlapokon pedig nemrégiben lefejezésére buzdítottak.
    A szerdánként megjelenő magazin senkit sem kímélő, nonkonformista, a katolicizmust, az iszlámot, a zsidóságot vagy a szélsőbaloldalt egyaránt kifigurázó hangvételét misem bizonyítja jobban, minthogy Twitter-oldalán közzétett legutóbbi bejegyzéseinek egyike a rettegett Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet célozta meg.
    A 45 ezer példányban megjelentetett magazin eheti borítóképén Michel Houellebecq, a botránykönyveiről ismert francia író szerepel, akinek Behódolás (Soumission) című könyve ugyancsak január 7-én jelent meg, s már kiadása előtt óriási vihart kavart Franciaországban. A közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis egy radikális muszlim politikus foglalja el a francia államfői pozíciót.
    2006-ban számos muzulmánt feldühített a Charlie Hebdo, miután az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilap által közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a francia lap is lehozta, és hozzátette saját rajzait. Válaszul gyújtóbombát dobtak a magazin párizsi irodájára.
    2011 novemberében újabb hasonló támadás érte a lap irodáját, valamint hackerek indítottak akciót a honlapja ellen, feltehetően válaszul arra, hogy a magazin „Charia Hebdo” néven különkiadást jelentetett meg, s Mohamed prófétát a szám „társ-főszerkesztőjeként” jelölte meg.
    2012. szeptember 19-én a szatirikus hetilap ismételten Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Aznap újabb hackertámadás érte a magazin honlapját. A karikatúrák olajat öntöttek a tűzre, mivel nem sokkal korábban Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amerikai amatőr film jelent meg, amely világszerte feldühítette az iszlám híveit. A karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva 2012. szeptember 21-én, a péntek déli muzulmán ima idején húsz országban ideiglenesen zárva tartottak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák.
    „Ha figyelembe vesszük a körülményeket, a világhelyzet soha nem kedvez a radikális iszlám és általában a vallásokkal való viccelődéshez. Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége” – nyilatkozott akkor a Charlie Hebdo igazgatója.

hirdetés


MTI

hirdetés