A Szövetség Komáromi Helyi Szervezete hagyományteremtő céllal, március 8-án 18 órától a RÉV – A Magyar Kultúra Házában tartja meg az első Komáromi Kvízt. Az örvendetes kezdeményezés részleteiről, amelyre a komáromi és más helységben élő érdeklődőket is szeretettel várják, Iván Tamás főszervezővel beszélgettünk.
![](https://www.dunataj.sk/wp-content/uploads/2023/03/komaromi_kviz_lesz_1.jpg-1024x683.webp)
„Mivel az ismeretgyarapító és több korosztály képviselőit összehozó kocsmakvízek több felvidéki településen beváltak, nem beszélhetünk teljesen új keletű kezdeményezésről. Például a szülővárosomban, Szepsiben már pár éve nagy közkedveltségnek örvendenek a Via Nova Ifjúsági Csoport szervezésében megvalósuló, hasonló vetélkedők.
– fejtette ki Iván Tamás.
Elárulta: a kvíz meghirdetése óta már tizenegy 3-5 főből álló, fantázianevet felvevő csapat jelentkezett, amelyek összetétele vegyes korosztályú.
„A RÉV-ben kényelmesen 15 csapat fér el, ezért még további 4 csapat élhet a versenyzési lehetőséggel. Már kijelenthető: mivel legalább 10 regisztrált csapat részvétele biztos, ezért a kvízt mindenképpen megtartjuk. Ahogy a csapatok, úgy a szurkoló közönség részvétele is ingyenes. Regisztrálni ezentúl is e-mailben lehet a szovetsegbenkomaromert@gmail.com címen vagy a 0908 445 449-es telefonszámon. A csapat neve, tagjai létszáma és a játékosok nevének megadása kötelező!“ – mondta el a további fontos információkat.
Azt is megtudtuk, hogy a kvízmesterek 8 témakörrel készülnek, s azok mindegyikében 10-10 kérdés szerepel.
– magyarázta a főszervező.
Minden csapatnak lehetővé teszik azt, hogy az általa kiválasztott egyetlen témakört annak kissé csalóka elnevezése alapján, tehát még a kérdések elhangzása előtt duplázhatja, vagyis dupla pontszámot érhet el.
– jegyezte meg.
A legsikeresebb versenyzőkre tárgyi nyeremények, az érdekes társasjátékokon kívül több palacknyi, prémium minőségű pálinka és bor is vár, amelyeket a helyi szervezetük vásárol meg. Nos, az utóbbiakkal akár az időszerű nemzetközi nőnap alkalmából is koccinthatnak a legügyesebb csapattagok…
„Tudjuk, hogy a városban rengeteg rendezvény van, de azok után a résztvevők általában hazatérnek. E kvíz során azonban lehetőség nyílik hatékonyan együtt dolgozni, s utána is kötetlenül ismerkedhetünk, elbeszélgethetünk egymással azért, hogy eltűnjenek az esetleg köztünk levő, láthatatlan korlátok. E hagyományteremtő nyitány után, a jövőben két-háromhavonta szeretnénk megtartani a Komáromi Kvízt. Majd az év végi összesítésünk során, a valamennyi kvízben résztvevő csapatok között kialakul egy végső sorrend“ – zárta tájékoztatását Iván Tamás.
A további versenyezni vágyó, ifjú és „örökifjú“ olvasóinkat is arra sarkalljuk, hogy bátran jelentkezzenek, miután akár a hétvégi együttlétük, programjuk során döntenek a saját részvételükről. A rendezvény Facebook eseménye itt található: https://fb.me/e/3nf2uc4uQ.
Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk