Szeptember 14-én volt öt éve, hogy csődbe ment a Lehman Brothers befektetési bankház. Ez volt a globális világgazdasági válság gyújtópontja. A majdnem kerek évforduló kapcsán sokan, sokféle véleményt fogalmaztak meg a válságról.
A legsúlyosabb ok
A válság okait elemezve ritkán hangzik el a legsúlyosabb ok, amely a mohóság, az erkölcstelenség és az Egyesült Államok határtalan humanizmusa (mindenkinek jár a saját lakás) mellett a világot a pénzügyi, majd gazdasági válságba taszította. Ez pedig a következő: 1929-ben kirobbant a múlt század legsúlyosabb gazdasági válsága. A válságra reagálva 1933-ban az Egyesült Államok kongresszusa elfogadta, majd Roosevelt elnök szentesítette a Glass-Steagall (GSA) törvényt, amely alapjaiban megreformálta a pénzügyi piacokat. Áthághatatlan falat emelt a kereskedelmi bankok és a befektetési bankok közé. Nem lehetett többé idegen, egymással nem összefüggő pénzpiaci termékekből összecsomagolt derivátumokat piacra helyezni. E szigorú rendelkezést szüntette meg 1999-ben a Gramm-Leach-Bliley törvénnyel a kongresszus. Clinton elnök pedig azt aláírta. Itt az eredője a későbbi bajoknak, újra lehetővé vált az egymással nem összefüggő, idegen (köztük toxikus) pénzpiaci termékek összecsomagolása. 2008-ban, a Lehman Brothers bukásával pedig felrobbant a pénzpiaci bomba.
A pénzügyi válság
Az első fázis a pénzügyi válság volt. Sorra dőltek be a bankok, pénzügyi szolgáltatók, lakástakarékossági intézmények. A Szlovákiával határos országok nemzeti valutái mélyrepülésbe kezdtek, ettől mentette meg Szlovákiát az euró 2009. január 1-i bevezetése. Szerencsére nálunk nem voltak devizahitel-károsultak, nem adósodtak el mértéktelenül a családok, a szomszédos országokkal összehasonlítva jóval ritkábban árverezték el a családok feje fölül házukat vagy a lakásukat. De az euró a második fázisban, a gazdasági válság idején a bajok egyik okozójává vált. Általa megdrágult az ország, megszűnt az évekig tartó, számunkra kedvező kishatárforgalom. 2010-től a határ mentén élő polgártársaink a határ túloldalára jártak vásárolni. Megroppant az ipar, teljesítménye 2011-ben uniós összehasonlításban Szlovákiában lassult le a leginkább. Hogy mentsék a menthetőt, a kormányok állami költségvetésből segítették meg az ipart, a bankokat és a pénzügyi intézményeket. Meg is lett az eredménye: a válság adósságválságba torkollott. Itt tartunk ma, az eurózóna országainak többsége komoly adósságválsággal küzd. Első ránézésre Szlovákia az egyik kivétel, az államadósság a nemzeti össztermék 55 százalékára rúg. Viszonylag alacsony érték ez, ám Szlovákia nagy szerencséje, hogy 2008-ban alacsony szintről kezdett növekedni az államadósság. Ha górcső alá vesszük a növekedés ütemét, akkor az a legmagasabbak közé tartozik az euróövezetben, ez pedig rendkívül kínos, nyugtalanító. A kormány tétlensége és tehetetlensége csak fokozza a jövőbe oltott félelmeket.
Milyenek a kilátások?
Ami a jövőbe való kitekintést illeti, sajnos semmi jóra sem számíthatunk, korántsem látjuk még az alagút végén a fényt. A gazdasági növekedés idei-óráig tartó kedvező tendenciáit rögvest felváltja a dinamizmus lefékeződése. Nagyon hullámzó, bizonytalan időszakban a tervezés, a prognózisok felállítása sem egyszerű feladat. Ráadásul a szakma, a közgazdaság-elmélet is komoly válságban van, a kihívásokra nem találja meg a megfelelő választ. Mintha egy mélyebb paradigmaváltás előtt állnánk. Mindenesetre a közgazdász szaktekintélyek egyike-másika azt állítja, semmiféle válsággal nem küzdünk, normális gazdasági folyamatok zajlanak. Csupán a 2004-2008 közötti időszak folyamata volt rendkívüli, a hatalmas gazdasági növekedés sokáig lesz egyedülálló, egyhamar nem fog megismétlődni. A jót könnyű volt megszokni, állítják. Vissza kell térnünk a megszokott, 2007 előtti kerékvágásba, elvárásainkat kell visszafogni, csillapítani.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke
