Ikonokkal borított, hagymakupolás székesegyházak, kissé mogorva vagy éppen szívélyes orosz emberek, azbuka töméntelen mennyiségben. Ez mind, és persze nem csak ez Moszkva – Oroszország fővárosa, a világ harmadik leggazdagabb és a világ legdrágább városa.
Ez év tavaszán neveztünk a Tolsztoj Társaság és a Lakitelki Népfősikola által meghirdetett orosz műveltségi vetélkedőre, amelynek a még akkor lezajlott első, levelezős fordulója alapján bekerültünk a döntőbe. Ez szeptemberben került megrendezésre Lakitelken, ahol a Selye János Gimnázium csapatata, azaz mi végeztünk az első helyen (a tagok: Fekete Emese, Juhász Anikó, Markó Ádám, Paluska Zsuzsanna; felkészítő tanárunk Farkas Adrianna volt). A fődíj egy ötnapos moszkvai utazás volt, aminek megnyeréséről álmodni sem mertünk, így az eredményhirdetéskor nem akartuk hinni a fülünknek. A szükséges előkészületek után 
(vízumkérelem, repülőjegy, stb…) végül november 19-én, kedden hajnalban a Liszt Ferenc repülőtéren találtuk magunkat – kicsit álmosan, de annál izgatottabban. Itt találkoztunk két vezetőnkkel, Gyürky Katával, orosz-magyar szakos tanárral, irodalomtörténésszel, a verseny lebonyolítójával és Balajthy Henriettával, Lezsák Sándor asszisztensével. Ők állították össze számunkra a kirándulás programját, és orosz nyelvtudásuknak köszönhetően megelőzték azt, hogy külföldiként teljesen elvesszünk az angolul nem igazán beszélő oroszok között. A csapat három tagja ekkor emelkedett először a felhők fölé, de a repülőből sajnos legtöbbször csak ködöt és felhőket láttunk. Landoláskor rácsodálkozhattunk az oroszok kedvességére – tapsviharral köszönték meg a sikeres földet érést. Miután három órával előbbre állítottuk óránkat, és túlestünk a mogorva orosz útlevél- és vízumellenőrök rostáján, utunk egyenesen a szállás felé vezetett, a Magyar Kulturális Központba. Innen indultunk el a Kremlhez, ami vörös, monumentális falaival és épületeivel gyönyörű látványt nyújt. Itt kiállításokat nézhettünk meg, valamint a székesegyházakban betekintést nyerhettünk az orosz ikonfestészetbe. Egy pirogosnál uzsonnáztunk, ahol megkóstoltuk a legkülönfélébb sós és édes pirogokat. Ezután az Arbat utcához metróztunk – ennek közelében volt a szállásunk is. A metró a további napokban is hasznunkra volt, bár meglehetősen nehéz megszokni a 10 milliós nagyváros tömegét, a metróban a sodródást, tolakodást, kattogást, le-föl mozgólépcsőzést. Vacsoránkat pedig a népszerű orosz étkezdében, a My-My-ban fogyasztottuk, ahol a szokásos menük mellett a tipikusan orosz ételeket is végigkóstoltuk a borscstól kezdve a mindenféle palacsintákon át a sajtos levesig.
A keddi nap kimerítő hatását bizonyítva szerda reggel elaludtunk. Azonban még így se vallhattuk kipihentnek magunkat, pedig szükségünk volt az energiára a rengeteg gyalogláshoz és metrózáshoz. Miután sikeresen kivonszoltuk magunkat a hideg orosz utcára, metróra szálltunk, s meg sem álltunk a régi Tretyakov Múzeumhoz legközelebbi megállóig. Legalább két órát töltöttünk ott, de szívünk szerint maradtunk volna még egy kicsit, hogy gyönyörködhessünk a festményekben. Néhány előtt állva szinte megfeledkeztünk magunkról, s csak egy-egy hangosabb zajra 
kaptuk fel a fejünket. A bámészkodás után még a múzeum alatt található Szent Miklós székesegyházba is ellátogattunk, ahol belepillanthattunk az újszülött Jézust karjaiban tartó Szűz Mária fájdalmas, rejtélyes szemébe. Ezt követően ismét betértünk a My-My-ba, ahol Anikó egy tehenes lufival gazdagodott. Bár nehéz volt ételt választani (ez van, ha válogatós az ember, és nem tudja, az orosz nevek mit takarnak), tetszett a hely hangulata, és hogy mindenfelé fekete foltos héliummal töltött lufik lebegtek. Ebéd után a Megváltó Krisztus székesegyház felé vettük utunkat. Következő állomásunk a Dosztojevszkij-ház volt, ahol egy kedves néni kalauzolt minket körbe, s lelkesen még azt is megosztotta velünk, hogy ő mennyire szereti a magyarokat. Ezután átsétáltunk a Moszkva folyó egyik hídján, így hátulról megcsodálhattuk azt a Kolumbusz Kristóf-szobrot, aminek a fejét az oroszok Nagy Péter cáréra cserélték le. Este már elég fáradtak voltunk, de úgy döntöttünk, sétálunk egy kicsit a régi Arbat utcán. Akkor azt hittük, hogy mikor visszatérünk a szállásra, azonnal belevetjük magunkat az ágyba, s reggelig fel sem ébredünk. Tévedtünk. A hajnalig tartó beszélgetés után reggel ugyanolyan fáradtan keltünk, mint szerdán. Aznap a hátborzongató mauzóleumban Lenint látogattuk meg először, majd a fantasztikus Vaszilij Blazsenij székesegyházat néztük meg kívülről és belülről egyaránt. A Vörös Téren is elidőztünk egy kicsit, mielőtt a Gum-ba mentünk volna. Képeken is hatalmasnak tűnik, de azok még csak nem is tükrözik valódi méreteit, szépségét és hangulatát. A délután metrózással, és egy orosz bolhapiac kutatásával telt. Bár végül nem találtuk meg, amit kerestünk, megtapasztalhattuk az igazi külvárosi orosz piac hangulatát, és a végén még olcsó matrjoska-babát is tudtunk venni. Jutalmunk egy séta volt a kivilágított Vörös téren. A pénteki napon ellátogattunk az Új Tretyakov múzeum modern épületébe, ahol a 20. századi orosz festészet kiemelkedő alkotásait csodálhattunk meg. Csupán két óránk volt megtekinteni a monumentális kiállítást, de így is fantasztikus élménnyel lettünk gazdagabbak, hiszen nemcsak a szovjet propagandafestészet óriási képeit láthattunk, hanem orosz impresszionistákat, Chagallt, Goncsarova-t, 
Kandinszkijt, valamint Malevics „Fekete négyzet fehér alapon” című korszakalkotó alkotását is. A délutáni programot eredetileg a Majakovszkij-ház megtekintése alkotta volna, de végül a Bulgakov-házba látogattunk el, ahol fényképezkedhettünk a Mesterrel és Margaritával és az író kicsi szobrával. A nap fénypontja az esti színházi előadás volt: Puskin „Anyegin” című művét néztük meg a Bolsoj Színházban, opera formában. Már maga a színház épülete is elbűvölt minket, az opera megértését pedig angol felirat is segítette. Az orosz színészek csodálatosan játszanak, és persze gyönyörűen énekelnek. Utolsó esténk tehát méltó megkoronázása volt a Moszkvában töltött napoknak. Akkor még nem is gondoltunk rá, hogy másnap már csak egy emlékként fogunk mesélni róla.
Bizony! A hazaérkezés ideje is hamar eljött. A kirándulás előtt azt gondoltuk, lassan fog eltelni az öt nap, de az idő mit sem törődve elképzeléseinkkel, száguldott. Így sajnos sok múzeumot és nevezetességet nem tudunk megtekinteni. De nem panaszkodhatunk, hiszen rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
Köszönet vezetőinknek és támogatóinknak azért, hogy lehetővé tették és megszervezték számunkra ezt a felejthetetlen, mesebeli utazást!
Juhász Anikó (III.D), Paluska Zsuzsanna (VI.H)
Selye János Gimnázium
dunataj.sk
