Bogi egy családi kutya volt, gyerekek közt élt. Addig, amíg valakik brutálisan össze nem verték és el nem ásták. Élve, vérezve, haláltusája közben.
Majosháza a Duna mentén Budapesttől 30 kilométerre fekszik. Itt élt a fekete labrador, Bogi. Otthonától másfél kilométerre, egy kutyáját sétáltató állatorvos talált rá a szerencsétlen állatra: meghallotta a borzalmas hörgést a föld alól. Hamarosan rátalált egy betondarabokból álló kupacra, és az alól előkerült Bogi. A kutyát – valószínűleg többen – olyan súlyosan bántalmazták, hogy az orvos minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megmenteni az életét – írja az Állatportál.hu.
A tettesek a félholt állatot egy gödörbe rakták, súlyos betondarabokat dobáltak rá, majd otthagyták tovább szenvedni, elvérezni a kutyát. Az állatorvos a chip alapján értesítette a gazdákat, de a ők már csak szeretett kutyusuk kihűlő tetemét láthatták. Bogi a család kedvence volt, beteg kisgazdájának nem is merték megmondani, hogy mi történt négylábú barátjával.
A család nyomozásba kezdett és kiderült, a környéken nem ez az első eset, több kutya is hasonlóképp végezte. A gazdik nem fordultak a nyilvánossághoz, vagy a hatóságokhoz, mert nem is remélték, hogy az elkövetők kézre kerülhetnek. Bogi gazdái viszont nem hagyják annyiban.
A meggyilkolt kutyusról képeket és videót itt talál az Állatportál.hu-n.