Az izsai kovács, Horváth László keze munkáját őrzi a község temetőjének kovácsoltvas kerítése. Kevesen tudják azonban, hogy fia, aki az ő nevét kapta, a kaliforniai bencés rendben ápolta a magyar hagyományokat.
örökítették meg
Ifjabb Kovács László a tatai premontrei rend gimnáziumában érettségizett, majd Pannonhalmán tette le a fogadalmi és papi esküt 1953-ban. A vérzivataros években, 1956-ban ment Kaliforniába és lett az ott élő magyarok áldozópapja. Aranymiséjére hazajött, majd visszament, küldetését teljesíteni. Nem csupán papi szolgálatát teljesítette, de a tanító rend tagjaként gondoskodott az ott élő magyar kisebbség nemzeti önérzetének megőrzéséről is. Amikor megbetegedett, rendtársai között maradt és az utolsó kérése az volt, hogy szülei izsai sírjában szeretné várni a feltámadás pillanatát. Kérésének eleget téve, hamvait barátja és rendtársa, Németh Mauricius testvér hozta haza Izsára. Az érte mondott gyászmisén felszólalt egy követségi attasé, aki áldoztató papjaként tisztelte László atyát. Várhegyi Astrix, nyugalmazott pannonhalmi apát is felidézte barátja és rendtársa emlékét, Kiss Róbert kanonok, a komáromi Szent András-bazilika esperesplébánosa pedig a papi példamutatás fontosságával kapcsolatosan emlékezett meg az elhunytról, majd Mauricius atya a kaliforniai ténykedését idézte fel. Az izsaiak és a paptestvérek kísérték el hamvait a temetőbe, ahol a szolid fejfa jelzi, hogy Horváth László Pius atya visszatért szülőföldjére.
DUNATÁJ HETILAP 37/2018
