Az ókori rómaiak is Riminiben nyaraltak
Ebben az évben is hűek voltunk Olaszországhoz, ezért az utazási iroda katalógusából az ország olyan részét, Emília-Romagna tartományt választottuk, ahol még eddig nem jártunk. Úgy terveztük, hogy a tengerben való lubickolást kulturális élményekkel is gazdagítjuk. Autóbuszunk július 29-én Budapestről indult a kora reggeli órákban, s Szlovénián keresztül estére Rimini egyik körzetében, a Torre Pedrerán állt meg velünk. Nem messze a tengertől, a Hotel Mon Revében szállásoltak el bennünket. Szállodánk a szokásos olasz háromcsillagos hotel volt szűk szobákkal, de annál kedvesebb személyzettel, s finomabbnál finomabb ételekkel. Szivélyes fogadtatás, egy-egy szál rózsa járt a hölgyeknek, s mindezek mellé két zenés est bóléval és görögdinnyével és az elmaradhatatlan tánccal.
Hogy mindenki kipihenje a hosszú út fáradalmait, másnap szabadon választható programunk volt, pihentünk a tengerparton. A nap gyönyörűen sütött, a víz tiszta volt, meleg és sekély, tele kagylóval. Úszni csak jóval beljebb, a sziklák mögött lehetett, ahol viszont hirtelen mély és hideg volt a víz, tele medúzával. A harmadik napon csoportunk Rimini, Ravenna és San Marino nevezetességeiben gyönyörködött. Rimini i.e. 268-ban az Ariminus folyó torkolatánál keletkezett, etruszkok, görögök és gallok lakták. A rómaiak alapította kolónia az Ariminum nevet kapta, amelyből később Rimini lett. Riminiben városnéző sétánkat a leghíresebb látnivalóval, a Tiberius-híd megtekintésével kezdtük. A hidat Tiberius császár Kr. u. 21-ben építtette Isztriából bányászott kövekből. A kitűnő állapotban levő, majd 2000 éves építmény csodával határos módon vészelte át a történelem viharait. A régió egyik legfestőibb terét, a Piazza Cavourt gyönyörű paloták szegélyezték. Ez a tér már a középkorban is a város központjának számított. Elhaladtunk a híres olasz filmrendező, Fellini szülőháza (1920) mellett is, láttuk az iskolát, amelyet látogatott és a hatalmas könyvtárat. A város egyik legnevezetesebb épülete a Basilica Cattedrala. Mind építészeti, mind történelmi szempontból lenyűgöző épület. A 15. 
században épült reneszánsz stílusban. A Malatesták templomának is nevezték, mivel története elválaszthatatlanul összefonódott a Riminit akkoriban uraló, majd később a pápasággal komoly konfliktusba kerülő Malatesta családdal. Ma Ferences templom néven ismert katolikus templom. Elhaladtunk a kőoszlop mellett is, amely azt a helyet jelöli, ahol Julius Caesar beszédet mondott, mielőtt Róma ellen indult volna, a Fontana della Pigua mellett, láttuk a Podesta teret, boltíves árkádok alatt lépkedtünk a rekkenő melegben. Sétánk az Augustus diadalívnél ért véget. Kr. e. 27-ben Augustus császár tiszteletére emelték, s hajdanában a védelmi célokat szolgáló kőfal részét képezte. Ravennába dél táján értünk. Utunkat csodás mandulafenyők (píneák) szegélyezték. Ez a város volt a Római Birodalom székhelye az 5. században és a bizánci Itáliáé a 8. sz.-ban. A városban páratlan együttese található az ókeresztény és a bizánci mozaikoknak és épületeknek. Ezért is nevezik Ravennát a mozaikok városának. A város nyolc műemléke szerepel az UNESCO Világörökség listáján. Egyik legszebb, mozaikokban gazdag épülete a San Vitaleszékesegyház, amely a 6. században épült, a bizánci centrális templomtípus mintapéldája. Bizánci kosaras oszlopok tartják gazdagon díszített kupoláját. Csodálatosak voltak a Theodorica Mauzóleum mozaikjai is. A Sant’ Apollinare-bazilika nevét a rómaiak első püspöke, a vértanúságot szenvedett Apollinare-től kapta. Az ő tiszteletére emelték a 6. században ezt az épületet. Elhaladtunk az Alighieri Színház mellett, s végállomásunk a Dante Mauzóleum volt. Itt nyugszik a világhírű Dante Alighieri, a csodás Isteni színjáték, a Divina comedia szerzője, a modern olasz nyelv megteremtője. Dante a középkor alkonyán, s a reneszánsz hajnalán élt. Firenze szülötte, s miután kegyvesztett lett, a ravennai Polenta család fogadta be, s e városban is tért örök nyugalomra. Ravenna híres 
egyetemi város is, s nyaranta a komolyzenei fesztiválok otthona. Aznapi kirándulásunk utolsó állomása San Marino volt. Már 301 óta a világ legrégibb, ma is működő köztársasága. A Monte Tetano magas csúcsán fekszik az állammal azonos nevű fővárosa. Gyönyörű itt a kilátás és csodásak régi épületei. Három tornya van, amelyből kettő látogatható. A legszebb a 11. században épült Guaita torony. San Marino főtere a Palazzo Pubblico, amelyet az 1876-ban állított szabadságszobor ékesít. Legnagyobb temploma a 19. századi neoklasszicista stílusban épült Basilica di San Marino. A miniállam történetét a Museo di Stato-ból ismerhetjük meg. Késő este a nagy melegtől elcsigázva érkeztünk szálláshelyünkre. A negyedik napon csak két várost tekintettünk meg: Pármát és Modenát. Párma hajdani fényéhez képest kicsi város, a sajt és a sonka városa. Belvárosi sétánk alkalmával lélegzetelállító élményben volt részünk, amikor beléptünk a Teatro Reggióba. Monumentális, csodálatos, fából készült az egész színház. A Duomo a 10. században épült, de hat évszázadon keresztül többször kellett átalakítani, újraépíteni. Ma a látogató a reneszánsz és a barokk remek ötvözetét figyelheti meg benne. E város is, akárcsak a többi olasz város, Garibaldi emlékét szoborba öntve őrzi. A sajt- és sonkakóstolás után autóbuszunk Modenába repített. A modenai dómot a 11. században kezdték építeni, de a többi egyházi épülethez hasonlóan ezt is többször átépítették, bővítették. Bejáratát kétfelől oroszlános oszlop díszíti, a homlokzatán román stílusú domborművek, s a hatalmas 13. századi rózsaablak. A háromhajós dóm domborművei bibliai prófétákat, pátriárkákat, történeteket ábrázolnak. Az összes közül a legszebb Ádám és Éva teremtése, a Bűnbeesés és Noé története. Nem csoda, hogy ez az épület is a Világörökség része. Bologna után Modenában alapították meg 1175-ben a második olasz egyetemet. A város híres katonai akadémiájáról, könyvtáráról, autómárkáiról és nem utolsósorban Pavarottiról. A következő napon Marche tartományába látogattunk el. Itt három csodás helyet láttunk: Loretót, Fanót és Urbinót. Utunk első állomása Urbino volt, a világhírű festőművész, Raffaello Santi szülővárosa, amely 1998 óta a Világörökség része. Máig őrzi reneszánsz arculatát, keskeny utcáin sétálva úgy érezhetjük, mintha megállt volna az idő. Pártázatos reneszánsz épületek garmadája tárult a szemünk elé. Mi a Palazzo Ducale épületén kívül Raffaello szülőházát és a dómot néztük meg. A várost Kr. e. az umberek alapították. Itt található az egyik legszebb itáliai reneszánsz palota, a Dózse-palota, amelyet a 15-16. század fordulóján Federico da Montefeltro urbinói herceg építtetett. Ma az épületben Marche Nemzeti Galériája található. A hatalmas képtár sok kitűnő művész (Raffaello, Tiziano) alkotását őrzi, de vannak itt értékes szobrok, bútorok, díszes kandallók, a herceg hajdani dolgozószobája, trónterme, könyvtára, a hercegnő szobája. A palota mellett található a 
dóm, amely oltárképeiről híres. Raffaello szülőháza épségben őrzi a múltat. A mester édesapja, Giovanni Santi Federico herceg udvari festője volt, itt bontakozott ki a kis Raffaello művészete is. Különben Urbino mozgalmas egyetemi és hercegségi reneszánsz város, amely minden augusztusban pár hétre fesztiválok, színházi előadások helyszínévé változik. Fanóban csak azért álltunk meg, hogy valamit kívánva szerencsét hozó kútjába bedobjuk aprópénzünket. Nagy melegben érkeztünk Lorettóba, mely „a keresztény Máriakultúra lüktető szíve”, ahogy János pápa mondta. Kegyhely, amely egy kis, egyszerű terméskőből rakott házikó (Santa Casa), amely állítólag a Szentföldön állt, s a szent család otthona volt, s ezt telepítették át erre a helyre az angyalok. A házikó köré a 15-16. században bazilikát emeltek. A kis ház a székesegyház kupolája alatt áll. A fal díszei Bramante tervei alapján készültek. Gyönyörű három bronzkapuja, mozaikjai, freskói. A Santa Casát kápolnává alakították. A házikóban álló fekete, arannyal és elefántcsonttal díszített Madonna-szobrot állítólag Lukács evangelista faragta cédrusfából. A következő két napon délelőtt kirándultunk, délután a tengerben hűsítettük magunkat. Az egyik napon Gradara várába látogattunk el. A 142 méter magasan fekvő várból csodálatos kilátás nyílott az egész tartományra. A várhoz fűződő legenda szerint tragikus szerelmi történet színhelye volt a várkastély. Paolóval és Francescával, a házasságtörő viszonyt folytató párral Francesca gonosz férje, Gianciotto (Paolo bátyja) nászi ágyukban egy kardcsapással végzett. A kastély megőrizte a korabeli bútorokat, ruhákat, festményeket. Másnap délelőtt a közeli Cesenaticóba, a heti piacra mentünk nézelődni, vásárolni. A városka híres volt az 1502-ben Leonardo da Vinci által tervezett kikötőjéről. A nyolcadik napon, augusztus 5-én elbúcsúztunk a tengertől, de hazafelé még megálltunk Bolognában, hogy egy kis ősi kultúrával gazdagodjunk. Bologna a legöregebb egyetemi város, 1088-ban épült egyeteme csodás látványt nyújt. Freskóin többek között még az egyetemen tanult magyar diákok nevei is megtalálhatók. Vitrinben őrzik a letűnt korok írásos emlékeit, krónikákat hatalmas iniciálékkal. A város másik nevezetessége a Basilica di San Petronio, Olaszország legnagyobb bazilikáinak egyike, melyet 1390-ben kezdtek gót stílusban építeni, de máig sem fejezték be. Utunk hazafelé kellemesen, jó hangulatban telt, nem csoda, mert nemcsak az idegenvezetőnk volt remek, hanem ritka jó társaság jött össze.
Egriné T. Szonja
DUNATÁJ HETILAP 51-52/2017
