1936–2021
A komáromi magyar gimnázium – a Selye János Gimnázium – ismét gyászol. A kedves épületen fekete zászló jelzi: valaki végleg elment közülünk, hogy intézményünknek újabb nagy halottja van, életének 85. évében elhunyt Oláh Imréné Domonkos Ilona, nyugalmazott matematika–fizika szakos gimnáziumi tanárunk, aki 38 éven át állt a katedrán. Habár már 25 éve annak, hogy 1996-ban nyugdíjba vonult, de bizonyára nagyon sokunk emlékezetében még felidéződik tanárnő alakja, aki kifogyhatatlan hittel és erővel tudott lelkesíteni, s ez a lendület átragadt tanítványaira és kollégáira is.
1936-ban született Nagymegyeren, pedagógus–kántor családban. Az ott töltött gyermekkort maga mögött hagyva 1954-ben érettségizett Dunaszerdahelyen, majd a Comenius Egyetem Természettudományi Kara következett, ahol 1958-ban fejezte be tanulmányait: matematika–fizika szakos tanár lett.
1958-tól az akkor 11 éves komáromi középiskolaként működő intézmény tanára volt egészen 1996-ban történt gimnáziumi nyugdíjba vonulásáig.
A gimnáziumban ismerkedett meg Oláh Imre tanár úrral, akivel hathetes ismeretség után 1958 karácsonyán kötöttek házasságot. Közös jelszavuk, amely egész életüket is jellemezte: „Soli Deo Gloria” – Egyedül Istené a dicsőség. 54 éven át kiegyensúlyozott, békés házasságban éltek, egymást segítve mindenben. Mivel gyermekük nem születhetett, az iskolának, tanítványaiknak szentelhették idejüket és energiájukat.
Az Oláh házaspár munkájának is köszönhetően az 50-es – 60-as években matematikából és fizikából az egész ország első iskolái közé emelkedett a magyar gimnázium, tanárnőnek volt az első eredményes megoldója a fizikaolimpia versenyében. Ő volt az egyik megalapítója a gimnázium szellemiségének. Tanárnő gyakran hangoztatta, hogy az ember életében a legfontosabb az istenhit, majd utána következik a család, a nemzeti hovatartozás megélése és a hivatás.
Édesapja 1927-ben érettségizett a komáromi bencés gimnáziumban, a „piros téglás” iskolában, s élete végéig nagy tisztelője volt e nagy múltú intézménynek, tanárnő is hithű reformátusként vallotta a bencés atyák jelmondatát „Ora et labora” – imádkozzál és dolgozzál.
Tanárnő nagyon sokszor volt osztályfőnök, de nemcsak tanított, nevelt is, bátran hirdette: nem vagyok másodrangú állampolgár, hogy az itt élő magyarságban van akarat, tehetség, szorgalom, és hogy a múltunk nem fásulttá, hanem épp ellenkezőleg lelkiekben gazdagabbá tett bennünket. S kötelesek vagyunk nyelvünket, kultúránkat továbbadni diákjainknak.
Tanítványai, diákjai máig emlegetik a közös kirándulásokat, a nagy beszélgetéseket, az otthonában tett látogatásokat, a mézzel ízesített tea illatát, segítőkészségét, bölcs gondolatait, mindig is azt vallotta: „dicsérettel sokkal többet el lehet érni, mint büntetéssel”.
Tanárnő aktív volt a közéletben is, 26 évesen alapító tagja volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok, ma Vas Lajos Kórusának, 1990 márciusában újraindította az 1881-ben alapított Protestáns Nőegyletet, melynek húsz évig elnöke volt. A komáromi református gyülekezet történetében ő volt az első női gondnok. Tizennégy éven át a Komáromi Önkormányzat mellett működő szociális bizottság munkájában is tevékenykedett. Szabadidejében férjével, Oláh Imre tanár úrral méhészkedett is.
A komáromi Csokonai szobor felállításának is egyik kezdeményezője volt, és aktívan támogatta a Komáromból elhurcolt és meggyilkolt zsidók emlékére a Duna parton leleplezett emlékművet is. Feldolgozta a komáromi bencés gimnázium múltját, történelmét is, amely 1995-ben jelent meg a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban.
Tanárnő több elismerésben is részesült: 2007-től a Vitézi Rend tagja volt, 2012-ben megkapta Komárom városának Pro Urbe-díját, de amire talán a legbüszkébb volt, 2013-ban Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában az Oláh család tagjaként Magyar Örökség Díjban részesült, ott fogalmazta meg tanári hitvallását: „Aki gyökereit nem ismeri, jelleme sivár, jövője pedig nincs”, illetve „A jó pap holtig tanul, a jó tanár pedig halála után is tanít”.
Kollégái, tanítványai mindig is csodálták Tanárnő munkakedvét, sziporkázó gondolatait, segítőkészségét, példaértékű életvitelét. Hiteles és őszinte ember volt minden szavában, cselekedetében. Az Oláh tanárnőhöz hasonló tanáregyéniségek őrzik meg nekünk, az utódoknak a pedagógusi pálya becsületét.
Köszönjük a sorsnak, hogy kortársai lehettünk. Batta György szavaival – a komáromi magyar gimnázium – a Selye János Gimnázium volt és mai tanárai, diáksága nevében búcsúzom drága halottunktól:
„Ahol szeretet van,
remény és jövő van;
hit ez a dal is, ez a hű,
ez az érted is szóló mű,
mely majd ott áll
a sírodnál,
megmondja, ki voltál,
porod is neki szolgál.”
Legyen Örök pihenőhelye Komárom földje. Drága Tanárnő, nyugodjék békében.
Tisztelt gyászoló gyülekezet, tisztelt gyászoló rokonság Cicerót idézve: „Találkozás, búcsúzás, emlékezés, ez az ember élete” – méltóságteljes emlékezést és vigasztalódást!
Andruskó Imre
Forrás: Kustyán Ilona és dr. Kalácska József írásai a Komáromi Öregdiákban.
