Nyitra megye elnöke, Branislav Becík június 16-án fogadta a megye legsikeresebb diákjait.
A Selye János Gimnáziumból az idei tanév díjazottja, Nagy Kinga, VIII.N osztályos diáklány. Osztályfőnöke és felkészítő tanára, dr. Králik Zsuzsanna így jellemezte a kitüntetettet:
„Megtisztelő számomra, hogy Kinga érdemelte ki ezt a rangos díjat, én lehettem nyolc évig az osztályfőnöke, és talán írhatom, mentora. A siker a diákok tehetségét tükrözi, de ebben a tanárnak is szerepe van. Itt is kettőn áll a vásár. Ha a tanár pedagógusként vagy szakmai felkészültség terén nem megfelelő, akkor nem tudja kibontakoztatni a tehetséges diákot. Ez fordítva is igaz, lehet az a legjobb pedagógus és a legjobb tudású szakember, de ha nem tudja a diákot kellőképp motiválni a gyakorlásra, akkor ott nem lesz eredmény. Kingával prímós kora óta „egy húron pendülünk”. Megszámlálhatatlanul sok versenyen vett részt, szebbnél szebb eredményeket elérve. Számos helyezést tudhat magáénak. Gyönyörű szavalataival minden évben színesítette iskolai rendezvényeinket, sokoldalú tehetség. Az utóbbi években a színészmesterség rabjává is vált, amit végtelen odaadással, alázattal, szorgalommal művelt. Az idei szalagavatói darabban, a Pomádé Patty-jét – a túlbuzgó diákönkormányzat jó kislányát – játszotta zseniálisan.
Kinga szimpatikus, segítőkész, de öntudatos lényével üde színfoltja volt az osztályközösségnek. Mindig kiszámítható, megbízható diákként élte életét a gimnáziumban. Társaival, tanáraival tisztelettudó, ezáltal jó kapcsolatot ápoló pozitív személyiségű tagjává vált a közösségének. Rendkívül szorgalmas, céltudatos tanuló, gimnáziumi tanulmányai során mindig kitűnő bizonyítványt szerzett, számos dicsérettel.
Az igazi sikert a 2023-as év hozta, amikor a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos 2. helyezettje lett. Aztán már nem volt megállás… A következő évben a XVII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál fődíjasa lett. Idén április végén pedig a „Tompa“ országos döntőjén kétszer szavalhatta el Villon Nyári balladáját a szegény Lovise-ról, hiszen a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott.
Hiszek abban, hogy a jó Isten nem véletlenül terelte Kingát arra az útra, amelyen rátaláltam. Pedagógusai, szerető és mindenben támogató családja, ismerősei méltán lehetnek büszkék a kivételes tehetségével párosuló szorgalmára és az ezáltal elért eredményeire.
Drága Kinga! Sok sikert az életben, mivel jogi tanulmányaidhoz feltehetően szükséged lesz rá. Büszke vagyok, hogy az osztályfőnököd és mentorod lehettem nyolc hosszú éven át.”
-sjg-