HAZA BELFÖLD Nyitra megye: Beindult a koalíciós gőzhenger

Nyitra megye: Beindult a koalíciós gőzhenger

1040
hirdetés
43818„A szlovák koalíció képviselői beindították a gőzhengert. Igaz, húsz évvel később, és ezúttal nem Aranyidán, hanem Nyitrán, 2014-ben” – fogalmazott portálunknak Farkas Iván a január 27-i Nyitra megyei közgyűlést követően.

A Nyitra megyei önkormányzat második testületi ülésén megválasztották a megye két alelnökét, egyiket a Smer, másikat a KDH szlovák koalíciós képviselői közül. Az ellenzéki MKP-nek ezúttal sem jutott alelnöki pozíció annak ellenére, hogy a képviselőtestület összetétele korántsem egysíkú – tudatta a Felvidék.mával Farkas Iván, az MKP megyei frakciójának vezetője, aki szerint így kiszolgáltatott helyzetben lesz az MKP képviselői csoportja. „Teljesen ki akarnak szorítani a politikai és szakmai döntések peremére annak ellenére, hogy a koalíció : ellenzék százalékpontos aránya a testületben 60:40. Az ellenzék minden javaslatát a koalíció elvetette, lesöpörte az asztalról. Kivétel nélkül. Erődemonstráció zajlott” – fogalmazott.
Farkas hangsúlyozta: a megyei önkormányzat képviseleti jellegű, nem kormányzati, ahogyan gyakran érvelnek a koalíciós frakcióvezetők, párhuzamba álítható tehát a pozsonyi törvényhozással. „Ott a parlament négy alelnöki helye közül kettő az ellenzéket illeti meg” – mondta Farkas.
Véleménye szerint azonban a megyei tanács jóváhagyott összetétele sem felel meg a szabályoknak. Hangsúlyozta: a megyei képviselőtestület házszabálya – a megyékről szóló törvény szellemében – előírja, hogy a megyei képviselőcsoportok – frakciók – létszámának arányában kell létrehozni a tanácsot. Ezen előírásnak megfelelne a 4:3:3 arány (Smer:MKP:KDH), ám a képviselőtestület a frakciók arányainak nem megfelelő 5:3:3-as összetételt szavazta meg a Smer javára. Farkas Iván portálunknak elmondta: felkérték a megye főellenőrét, vizsgálja meg a határozat törvényességét. „Az MKP frakcióvezetőjeként levélben fogom megszólítani a megye elnökét, Milan Belicát, ne írja alá ezt a határozatot” – jelentette ki.
Farkas Iván úgy véli: a megyei önkormányzatok szakbizottságai megválasztásánál érhető tetten leginkább a „gőzhenger beindítása”. Beszámolt róla, hogy a képviselőtestület létrehozott 11 bizottságot, ebből 8 szakbizottságot. Egyúttal megválasztottak a nyolc szakbizottság elnökeit, amelyeknek élére szlovák koalíciós képviselőt választottak meg.

Farkas elmondta: a közgyűlésen elutasították az MKP képviselőcsoportjának módosító javaslatát, hogy az arányosság elvét betartva három bizottság elnöki tisztsége illesse meg az ellenzéket. A politikus utalt arra, hogy a pozsonyi törvényhozásban a 19 bizottság közül 9 bizottság elnöke ellenzéki parlamenti képviselő. Farkas úgy látja: a megyei szlovák koalíció képviselői érvelésük közepette gyakran térnek vissza a „hírhedt” első, 2001-2005-ös választási időszak történéseihez. „Az első választási időszakban a 9 szakbizottság közül 3 szakbizottság elnöke volt szlovák ellenzéki képviselő, nem elhanyagolható jelentőségű bizottságokat vezettek akkor: a szociális, az egészségügyi és az idegenforgalmi bizottságot. Egy átlagos megyei szakbizottságban ma 7 koalíciós képviselő, az MKP 2 képviselője és egy frakción kívüli képviselő foglal majd helyet” – magyarázta Farkas.
Hozzátette: a megyét irányító koalíció a képviselőtestületi ülés jegyzőkönyve hitelesítőinek megválasztásánál sem pihentette az „úthengert”: nem fogadta el azt az alapelvet, mely szerint a január 27-i ülésen és a jövőben is a jegyzőkönyv két hitelesítője közül egy koalíciós, a másik ellenzéki képviselő legyen. „Ez bizonyítja igazán, mennyire nem tiszta a koalíciós megyei képviselők lelkiismerete” – mutatott rá.

hirdetés

„A január 27-i testületi ülésen bebizonyosodott, hogy Nyitra megyében folytatódni fog a szlovák koalíció diktatúrája, az ellenzék teljes kiszorítása a döntéshozatalból. A gőzhenger tehát eltapossa a megye déli járásaiban élő polgárok jogos érdekeinek érvényesítését. A meglepő besztercebányai választási eredményt követően úgy gondoltuk, mementó lehet ez a további megyékben tevékenykedő smeres megyei képviselet számára. Megszűnhet önző, elutasító, kitaszító politikai stílusuk Nyitra megyében. Tévedtünk, a Nyitra megyei önkrományzat második testületi ülése arról tett tanúbizonyságot, hogy a szlovák koalíciós képviselők nem érdekeltek abban, hogy a megye összes járásában élők számára végezzen a megyei önkormányzat elfogadható, kiegyensúlyozott tevékenységet” – fogalmazott Farkas Iván.
„A megyét irányító koalíció politikai arroganciája komoly aggodalomra ad okot, hiszen mi a megye déli négy járásának lakosságát képviseljük, rajtunk keresztül ezt a térséget teljesen ki akarják szorítani a megyei döntéshozatalból. A szlovák koalíció diktatúrája a jelek szerint folytatódni fog sőt, még be is keményítettek” – fejtette ki a politikus. Arra a kérdésünkre, mit tehet ilyen helyzetben a megyei ellenzék, Farkas azt felelte, a lehetséges megoldásról már tegnap, a képviselőtestületi gyűlés után értekeztek. „Hideg fejjel kell elemezni a kialakult helyzetet, éppen ezért az MKP frakció következő tanácskozásán térünk majd vissza a hogyan továbbra” – jegyezte meg.
Nyitra megyében a szlovák koalíciót három párt képezi: a Smer, a KDH és az SNS, összesen 33 képviselőjük van. Az ellenzékben az MKP 15 képviselője, a jobboldali tömörülés 3 képviselője és 3 független képviselő politizál.

NYITRA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
Az MKP megyei képviselőienk részvétele a megye szerveiben
:

Nyitra Megyei Tanács: Farkas Iván, Horváth Árpád, Baranyay Zsolt
Az MKP képviselőcsoportjának vezetője: Farkas Iván
A képviselőcsoport vezetőjének helyettese: Gyarmati Tihamér

Szakmai bizottságok:
Pénzügyi bizottság: Földes Csaba, Borsányi Gyula
Közlekedési bizottság: Horváth Árpád, Jancsó István
A kultúra és sport bizottsága: Cseri Zita, Petheő Attila
Vagyonkezelési bizottság: Gyarmati Tihamér, Csenger Tibor
Szociális bizottság: Hugyivár Imre, Baranyay Zsolt
Oktatási bizottság: Szigeti László, Becse Norbert
Idegenforgalom és a HÁEgy bizottsága: Szigeti László, Stubendek László
Egészségügyi bizottság: Szabó Olga, Hugyivár Imre
Egyelőre nem alakult meg a Régiófejlesztési és területrendezési bizottság, amelybe az MKP a következő képviselőket javasolja: Farkas Iván, Csenger Tibor, Jancsó István.

Egyéb, nem szakmai bizottságok:
Ellenőrzési bizottság: Stubendek László, Petheő Attila
A vagyonbevallásokat ellenőrző bizottság: Szabó Olga, Földes Csaba
Egyelőre nem történt meg a Mandátumvizsgáló bizottság tervezett átalakítása sem, amelybe az MKP a következő képviselőket javasolja: Cseri Zita, Gyarmati Tihamér – tudtuk meg Farkas Ivántól.

Felvidék.ma

hirdetés