Keserű szájízzel a XXIV. Komáromi Imanapról
Nem először találkoztunk, ismerettségünk még abból az időből datálódik, amikor Sokol érsek úr a komáromi Klapka téren megtartott ünnepi imanapi misén kisebb idegösszeroppanást kapott, amikor a sok magyar szót hallotta, s végtelenül megdöbbent, amikor csak a magyar ajkú papi hivatást vállaló fiatalokért szólt az ima. Huszonnégy évvel ezelőtt egy lelkes kis csapat, amelynek tagjai a vallásüldöztetés ideje alatt sem tagadták meg hitüket, rádöbbentek, hogy a katolikus plébániák sorra kiürültek, a papok kiöregedtek, meghaltak, így több nagyközség összecsatolásával, filiákban folyt a hitélet.
Senki sem tagadhatja, hogy szükség van magyar ajkú lelkiatyákra, akik a gyóntatás során is közvetlenebbül vehetik fel a kapcsolatot híveikkel, mint azok a – sok esetben lelkes, de mégis csak idegen anyanyelvű – papok, akik csak a szeminárium alatt ismerkednek a magyar nyelvvel. A Komáromi Imanapnak nemes küldetése van. Az azóta már nyugalmazott Sokol érsek kisebbségi ügyekhez való hozzáállását mi itt, a Komáromi járásban is jól ismerjük, hiszen „áldásos” munkájának és rokoni kapcsolatainak köszönhetően szinte valamennyi gazdag földű, régi papi birtok tönkrement. Bezák úr érseki ténykedése rövidre sikerült, s amikor Ön vette át az érsekség vezetését, kissé fellélegeztünk, hiszen az ön lojalitása kisebbségünk iránt közismert.
Ezért is engedje meg, hogy arra kérjem, a jubileumi, XXV. Komáromi Imanapon, ha a Jó Isten segít bennünket, az ünnepi prédikációban ne a régi társadalmi rendszerről szóljon a szentbeszéd, hanem arról, ami az Imanap küldetése. Ön csaknem elégedetten szólt arról, hogy egyre több a kispap, s közöttük magyarok is vannak. Csak nem elegen. Mi úgy érezzük, még mindig kell imádkozni, hogy a magyar vidékek plébániáján magyar anyanyelvű papok szolgálhassanak.
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
Morovič Lajos,
főszerkesztő
DUNATÁJ HETILAP
