Ha egy márka idestova 80 éve gyárt egy autótípust, alighanem konyít hozzá valamit. A Nissan pick-upjairól van szó, amelyek ezzel együtt 1997-ben kezdték írni újkori történetüket. Akkor jelent meg az NP300 (a két betű szimplán Nissan Pick-upot jelentett, a szám pedig, nullákkal megvariálva a 3 tonna össztömeget). A második generációval jött egy Navara nevű luxusváltozat, a tavaly óta piacon lévő harmadiknál pedig nemes egyszerűséggel egybemontírozták a két megjelölést. A legújabb Nissan pick-up teljes neve tehát NP300 Navara; a gazdag kínálatból mi a legjobban felszerelt, legerősebb, nagykabinos – tehát ötszemélyes – luxusverziót kaptuk meg tesztelésre.
Alaktan
Meg kell hagyni, huszáros dolgot vittek véghez a formatervezők. Az új Navara ugyanis úgy lett az elődjénél korszerűbb formájú és valamivel lágyabb vonalvezetésű, hogy egyben robusztusabbá is vált. Ebben persze alapon benne vannak a hatalmas méretek is, de az előző generáció is kábé ennyire monstruózus volt. Elég az hozzá, hogy mostani formájában a Navara – a VW Amarokkal, a Ford Rangerrel és az Isuzu D-Maxszal együtt – a pick-upok férfiasabb megjelenítését képviseli, szemben például a Toyota Hiluxszal vagy a Mitsubishi L200-assal. S mivel az ilyen autótípusok külsején egyébként nemigen van elemeznivaló, itt is csupán azzal egészíthetnénk ki az elmondottakat, hogy 1. a generációváltással szebb maszk, plusz impozánsabb fényszórók érkeztek, 2. a bukókeret csak a legalacsonyabb szinten alapáras a négy közül, ami funkcionalitás szempontjából teljesen érthető, 3. a könnyűfém keréktárcsák a tesztelt Tekna csúcsszereltségben 18 colosak, rajtuk ideillően magas, 225/60-as gumikkal, 5. a küszöbök és a tetősínek e szinten ugyancsak alapárasak voltak, 4. a tesztelés során mindenütt zajos sikert aratott az autó attraktív , Savannah fantázianevű színe…
Belvilág
Itt nyilván radikálisan ketté kell választani az utasfülkét és a rakodóteret; kezdjük az előbbivel. Frázisként hangzik, de kinézetében, komfortjában és szolgáltatásaival együtt tényleg személygépkocsis; ilyesmivel egyébként éppen a Nissan jelentkezett először ebben a munkásautó-kategóriában. Tényleg elég végigpergetni az enteriőrről készült fotókat, hogy láthassuk: itt sem az esztétikum, sem a funkcionalitás nem szenved hiányt, sőt kifejezett luxuscuccokkal is találkozunk (navigáció, körkörös kamerarendszer). E szinten ugyancsak alapáras a kétzónás légkondi és az elülső ülésfűtés; a kétfunkciós tempomat és az USB-port pedig minden létező modellnél standard. Feláras holmiként került viszont az autóba a tetőablak, a bőr ülőgarnitúra, valamint a 8 irányban elektromosan állítható vezetőülés.
Az áruszállítási kapacitásról szóló fejezetet is az utastér egyik sajátosságával kezdjük. A hátsó ülőlapok ugyanis a 25. ábrán látható módon felhajthatók és rögzíthetők; így szükség esetén oda is berámolhatunk néhány terjedelmesebb holmit az üléshuzatok sérülésének veszélye nélkül. Magáról a platóról pedig: hossza 1578, szélessége 1560 mm, ami a kerékdómok között 1130 mm-re szűkül. Az oldalfalak magassága 474, a rakfelület padlójáé 815 mm. Az autó maximális teherbírása 1029 kg, ami kiváló érték.
Országúton, terepen
A hazai piacon kapható valamennyi Navara dízelmotoros. A korábbi 2,5-öst felváltó 2,3 literes négyhengeres dCi-ről van szó, 2 teljesítményszintre hangolva (160/190 LE). A csúcsmodell természetesen az erősebbiket kapta, hétfokozatú automata váltóval kombinálva, de hatfokozatú kézi is választható hozzá. A kisebb köbtartalom egyébként kisebb fogyasztást is eredményezett, a károsanyag-kibocsátás is csökkent valamelyest. A meghajtás alapon hátsó, de menet közben 4×4-esre kapcsolható; ezen kívül van még felező, elektronikus differenciálmű, kapaszkodó-automatika és ugyancsak automatikus lejtmenet-vezérlő. Ezt az arzenált a legolcsóbb, tehát tényleg melóra szánt verziónál hátsó difizár is kiegészíti. Ami a konstrukciót illeti, a hagyományos létraváz és merevtengely maradt, a nagykabinosok hátsó laprugóit viszont kulturáltabban viselkedő spirálrugókra cserélték.
A legerősebb és legnagyobb Navara országúti viselkedése hasonlóan személyautós, mint a beltere. A tekercsrugóknak köszönhetően már üresen sem pattog annyira a járgány, a terheletlen plató alatti kerekek kipörgését pedig érzékeny automatika korlátozza. Manőverezéskor persze tekintettel kell lennünk az impozáns méretekre – mindenekelőtt az 5 métert jócskán meghaladó hosszúságra –, de egyrészt a kocsi elejét és hátulját is jól látjuk, másrészt ott a tolatóradar és a 360 fokos kamerarendszer. A motor erőpotenciáljának köszönhetően a dinamikával sincs gond, lásd a megfelelő mutatókat. Terepen pedig – nos, egy pick-up nem szabadidő-autó, még csak nem is közepes képességű offroad. Ezt MUNKÁRA TERVEZTÉK, tehát tényleg nem ismerhet kompromisszumot. Ennek egyszerűen el kell mennie ott, ahol más hasonló méretű autók már nem tudnak elmenni. Nem hobbiból, magamutogatásból és úri presztízsből: egyszerűen EZ A DOLGA.
Vas Gyula
(A szerző felvételei)
ADATLAP
- Hengerűrtartalom: 2298 cm3
- Teljesítmény: 140 kW (190 LE)@3750
- Nyomaték: 450 Nm@1500–2500
- Sebességváltó: hétfokozatú automata
- Legnagyobb sebesség: 180 km/óra
- Gyorsulás 0–100 km/óra: 10,8 s
- Gyári átlagfogyasztás: 6,9 l/100 km
- Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
- CO2-kibocsátás: 183 g/km
- H/Sz/M: 5330x1850x1840 mm
- Hasmagasság: 224 mm
- Orrszög/farszög/rámpaszög: 32/25/22,2°
- Hasznos teherbírás: 1029 kg
- Utánfutó: max. 3500kg
- Plató: 1578×1560 (1130*) mm
- Üzemanyagtartály: 73 l
- A Double Cab modellcsalád induló ára: 28 830 €**
- A tesztelt típus induló ára: 39 260 €**
*a kerékdómok között
** adóval együtt