Április 7. és 11. között három diáktársammal, Andruskó Krisztinával, Bozsaky Gáborral és Elek Mátéval együtt a Budapesten zajló BIMUN (Budapest International Model United Nations) konferencián vettem részt, ami az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) működését volt hivatott szimulálni. A modellkonferenciát már sokadik éve a budapesti Eötvös József Gimnázium szervezi meg középiskolás diákok számára. Idén több mint tizenöt országból, köztük Németországból, Angliából, Olaszországból, Spanyolországból, Törökországból, Egyiptomból és Tajvanról érkeztek diákok, akik közül sokakkal a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére is szoros barátságot kötöttünk.
Csütörtökön késő délután érkeztünk meg Budapestre, ahol rögtön kedélyes fogadtatásban részesültünk: a szervező gimnázium két diákja, Mimi és Dorka vártak minket, akik budapesti ott-tartózkodásunk alatt végig segítettek minket.
A konferencia megnyitójára pénteken került sor az Uránia Filmszínházban. Délután városnéző túrán vettünk részt, és bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a felhős Budapest így is gyönyörű látványt nyújtott.
Szombaton délelőtt kezdődött számunkra a munka: Krisztina a Környezetvédelmi Bizottságban (UNEP), Gábor a Speciális Politikai Bizottságban (SPECPOL), Máté a Biztonsági Tanácsban (SC), míg jómagam a Nemzetközi Biztonság Tanácsban (DISEC) foglaltam helyet. Munkánk során valódi diplomaták bőrébe bújhattunk: beszédeket adtunk, lobbiztunk, vitáztunk, javaslatokat dolgoztunk ki, miközben foggal-körömmel igyekeztünk az általunk képviselt ország érdekeit képviselni.
A bizottságokban elvégzett feladataink azonban csak töredékét tették ki napjainknak; az estéket ismerkedéssel, valamint a város felfedezésével töltöttük. A budapesti tartózkodásunk kétségkívül egyik legnagyobb élménye a vasárnap este rendezett hivatalos buli volt az A38 Hajón. Mondanom sem kell, hogy kétnapnyi tárgyalás után már mindannyian vágytunk egy kis kikapcsolódásra, ennek jegyében pedig éjszakába nyúlóan táncoltunk, szórakoztunk. Persze másnap ismét jelenésünk volt a bizottságokban, ahol az átmulatott éjszaka után bár kissé fáradtan, de változatlan lelkesedéssel vetettük bele magunkat újra a munkába.
Hétfőn az úgynevezett Diplomaták Estélyére voltam hivatalos, ahol Budapesten szolgáló nagykövetek és diplomaták engedtek betekintést munkájukba. Roppant tanulságos volt a velük való beszélgetés, meglepően őszintén meséltek hivatásuk előnyeiről és hátrányairól is. Eközben a többiek jó hangulatú hajótúrán vettek részt a Dunán.
Kedden a Fővárosi Közgyűlésben volt jelenésünk, ahol a bizottságok közös gyűlést tartottak, és sikeresen megszavazták a korábban elfogadott javaslatokat. Este már a záróünnepség következett, amire a Belvárosi Színházban került sor. Az egyes bizottságok vezetői kiértékelték az elmúlt napok történéseit, és külön elismerésben részesítették Elek Mátét a bizottság munkájában végzett kimagasló teljesítményéért. Ezután az egyes delegációk szórakoztató műsorai következtek, de ekkor már nehezünkre esett az önfeledt szórakozás, hiszen tudtuk: rövidesen eljön a távozás ideje. Fájó szívvel, de rengeteg élménnyel és hatalmas megszerzett tapasztalattal vettünk búcsút újdonsült barátainktól, illetve Budapesttől.
Nagy köszönet illeti iskolánk angol szakos pedagógusait, köztük Vlahy Anita és Szilárd Ágnes tanárnőket, akik vállalták felkészítésünket és kíséretünket. Felemelő volt átélni, hogy a gimnáziumban szerzett tudásunkkal megálljuk a helyünket a világ bármelyik részéről érkezett diákok mellett is.
Összességében egy hatalmas élménnyel lettünk gazdagabbak. Nehéz lenne kiemelnem a legnagyobb pozitívumot, amit ez az esemény nyújtott számunkra. Egyrészt szélesítettük világlátásunkat, hiszen olyan égető kérdések mélyére ástuk magunkat, mint a környezetszennyezés, az illegális fegyverkereskedelem vagy éppen a lakosság elöregedése okozta munkaerőhiány. A viták során alkalmunk nyílt vitakészségünk és improvizációnk fejlesztésére, mégpedig angol nyelven. De mégis, ha egyetlen dolgot ki kellene hangsúlyoznom, az annak a tudatosítása lenne (ahogy az egyik beszédben elhangzott), hogy mindnyájan „világpolgárok” vagyunk. Más nemzetiségű, kultúrájú és vallású emberekkel hozott minket össze a sors, akikkel mégis összekötött minket valami: a vágy, hogy egy jobb, békésebb világban éljünk, illetve az, hogy ezért készek is vagyunk tenni.
Bánki Bence
